Egész egyszerűen nem tudom nem szeretni az új Action-lemezt! Persze nem mintha előre elterveztem volna bármi ilyesmit, de mégis muszáj leírnom: bár akad pár apróság, amibe beleköthetnék, mégsem teszem meg. A Hannibal ugyanis pontosan olyan lett, amilyennek az Actiont 2015-ben hallani szeretném: zúzós, húzós, hímsoviniszta, pofátlan és laza, azaz maximálisan szórakoztató. És amit legutóbb a Pokolból anyagnál hiányoltam, abban most fikarcnyi hiba sincs, nevezetesen a Hannibal tényleg maximálisan eksönös lett. Ez akkor is igaz, ha a nyitó Legális maffia vagy később a Baljós árnyak kicsit más zeneileg, mint amit a hőskorban megszokhattunk, de a karakteres, sokat próbált, azonban még mindig fiatalnak számító hazai arcokból Szasza körül formát öltött zenekar nyilvánvalóan teljesen másfajta hatásokkal rendelkezik, mint a két évtizeddel ezelőtti felállás, ez pedig hallatszik is.

Annak ellenére azonban, hogy az első track zeneileg más, hangulatát, szellemiségét tekintve mégis igazi Action. Azt pedig, hogy Szaszáék továbbra is csak félig veszik komolyan saját magukat, a dalban hallható „madafaka" bekiabálások, illetve a „kurvák vére patakokban folyjon" sor világosan mutatja. Nincs szó tehát kőkeménynek tűnni akaró, megmondóember attitűdről: az Action ma már legalább olyan szinten örömzene, mint komoly zenekarosdi. A címadó riffelése később ébreszt már némi nosztalgiát is, hozza ugyanis a régi dolgok hangulatát, csakúgy, ahogy Szasza reppelése is, ennek ellenére valamiért mégis ez a dal talált el legkevésbé. A Tüntetés már csak azért is külön szót érdemel, mert ez az első, amiben végre ismét hallhatóak azok a Cypress Hillt idéző háttérvokálok, amelyek a halhatatlan harmadik anyagon bukkantak fel először. A Budapest Eagles a fővárosi zöld-fehér amerikaifoci-csapat neve, a negyedik tétel pedig az ő bevonulózenéjük, ami olyannyira jól sikerült, hogy még akkor is az egyik legnagyobb kedvencem a lemezről, ha szívemben a fehér mellett a zölddel egy kifejezetten ellentétes szín szerepel.

A Lesben áll slide-gitárral és szájharmonikával operáló, igazi Action-laza, igen komolyan könnyfakasztó nosztalgia-faktorral, egyszerűen imádnivaló. Vilkó és Szabó Tamás remek dolgokat játszik benne, de az egész lemezre igaz, hogy nagyon feelinges dolgokat pakoltak fel rá, ráadásul a gitársound is erős lett. Az Ez nem az az alkonyat szólós indítása a régi idők Biohazard-szellemben született daltípusát hozza vissza, és bár Evan Seinfeldék hatása ebben több mint egyértelmű, mégsem tudok haragudni, ez a nóta is atom ugyanis. A Baljós árnyak egy lassabb, zúzós darab jó kis csordavokálokkal, totál működőképesen, a harmincperces lemezt pedig az Action 5ös fogat zárja. Utóbbit Takács „Kanóc" Roland basszusozta fel, és olyasféle poén, mint anno a Piszkos 12 volt, igaz, sokkal kevésbé nyomdafestéket nem tűrő szöveggel.

Azt már a Szűzoltók című Ganxsta-feldolgozás kapcsán is remélni lehetett, hogy a Sex Action után Szasza az Actionnel is visszakanyarodik az első lemezek világához, részemről pedig nagyon örülök neki, hogy végül pontosan így is történt. Ráadásul, míg az előző korongon akadt egy-két töltelék is, a Hannibal esetében ilyesmiről szó sincs: ez egy rövid, tömör, velős, kiváló Action-esszencia. Nem átverés!