Ne fáradj, azt hiszem, már minden létező indokot hallottam arra vonatkozólag, miért nincs semmi keresnivalója Ákosnak a Shock! oldalain – mi több, ezek egy részével magam is egyetértek. Nem a csípőből személyeskedő és/vagy politizáló észrevételekkel, hanem azokkal, akik esetleg még a kapcsolódó nótákat is meghallgatták a véleményeregetés előtt. Egy normális közegben persze eleve a zenéről kellene szólnia ennek a meccsnek, de ez esetünkben akkora illúzió, hogy még így leírva is csak röhögni tudok rajta. A másik közkedvelt megközelítés a pop = fos axióma felemlegetése, ők is tömött sorokban érkeznek a koncra, és rendre elfelejtik, hogy a legigazabb, lánglelkű teuton hősök muzsikája sem szükségszerűen zseniális, és ugyanígy a popzene is kitermeli a maga értékeit, a sok szemét mellett. Nem azt mondom, hogy értékteremtésül megteszi a mágikus négy betű felvésése a borítóra, mindössze azért erőltetem ezt, mert szeretem ezeket a dalokat, szerettem már a Karcolatok idején is, és még most, bő huszonöt (!) évvel később is így érzek. Ha helyből távolugrásra képes, magyar nyelvű slágerekről van szó, Ákos folyamatos sikertörténetet ír.
|
megjelenés:
2019 |
|
kiadó:
Falcon Media |
|
pontszám:
8,5 /10 Szerinted hány pont?
|
Eleve milyen indoklásra van szükség egy olyan lemez mellé, ahol a zenekarban Madarász Gábort, Bánfalvi Sándort és Kálló Pétert (Slowmesh, de időtlen idők óta hangszerész fegyverhordozóként működik itt) találjuk? Ráadásul Ákos is nagyon rég nem vette annyira rockosra a hangzást, mint az utóbbi két évben. A főkolompos a '80-as évek arénahangzását, illetve a Simple Minds és a Tears For Fears hatását emlegeti a friss produkció kapcsán, és ha szerinte ez a hívószó, legyen úgy, én nem vitatkozom. Természetesen átsüt az egészen, hogy Ákos ott állt a munka minden eleme mögött, virgabemutatót és horzsoló riffszörnyeket nem itt kell keresni, de a szintirocknak nevezett legutóbbi korszak is csak szőrmentén köszön vissza – ezek csupán szimpla, de igényesen megformált, csúcshangzásba csomagolt popdalok, amelyekhez a szokásosnál is nehezebb bármilyen különösebb magyarázatot fűzni. Nem akarom elkenni azt a témát sem, hogy a most is hangsúlyosan megjelenő istenkereső/fáklyavivő szerep mellett Kovács úr aktuálpolitikai üzeneteit is megtaláljuk a dalokban. Nem kell ezzel egyetérteni, én sem teszem, de számomra eddig még sosem volt ez annyira zavaró, hogy emiatt megorroljak, ráadásul Ákos lényegesebben elegánsabban tette és teszi ezt, mint azt az önjelölt véleményvezérek csinálják, szintén a saját táborukat kiszolgálandó.
Szóval a ténylegnemtudomhányadik szólóalbumon hősünk újfent megújult, számomra egészen megdöbbentő, mennyire hitelesen hozza ezeket a figurákat Gahan Dávidtól, majd Daloló Táltostól kezdve most a tábortűznél saját lányával együtt visszafogottan nosztalgiázó Pannon Stingig. És jók a dalok, komolyan! Ugyan már nem születik újabb Elmondatott, Hello vagy Ikon, de tőrőlmetszett slágerek dolgában a 2084-nél pláne, de a Még egyszernél is jobban teljesít az Idősziget. Az atmoszférateremtő címadó, a kezeket magasba emelő, már ismert Hazatalál, a meglepő módon kitárulkozó, magától értetődő csúcspontként érkező Felemel vagy a szintikirály Csend leszek lazán helyet bérelhetnek akár évtizedekre is a koncertműsorban, és akad még rajtuk kívül is ász a pakliban. Vannak aztán a kevésbé sikervárományos pillanatok, és ezek most elsősorban azok, amelyek a főszereplő kizárólagos egyéni ambícióit hivatottak kielégíteni. Újfent nem sikerült emlékezeteset alkotni például az Utolsó Dal posztján, ahonnan korábban olyan apró csodák indultak harcba a létezésért, mint az Én leszek, a Gyönyörű madár vagy az Új világ. A legutóbbi lemez Ez az a táncára viszont már most sem emlékszünk, és sejthetően ugyanez a sors vár az itt szereplő Íriszre is. Szintén véleményes Ákos lányának, Annának szerepeltetése énekes/dalszerzőként az Elhiszemben, de e dal elkészítésének élménye valószínűleg lényegesen többet adott a szerzőknek, mint a hallgatónak, és így nem is szállnék vitába azzal, hogy helye van itt.
És nem, továbbra sem fizet nekem senki a hízelgő véleményért (persze simán lehet, hogy mégis, Szilvi és Ádám pedig synthwave CD-ket vesz a szép szavakból összehordott vagyonon, de ki vagyok én, hogy ezt firtassam...). Egyszerűen szinten alulinak érzem nem foglalkozni valami olyasmivel, ami nagyon érdekel, pusztán azért, mert a kelleténél jóval nagyobb támadási felületet hagyunk azoknak, akik csak erre várnak. Ezt a lemezt pedig még nagyon sokszor meg fogom hallgatni az elkövetkezőkben. Összességében egy nem bántóan eklektikus, de tudatosan roppant színesre vett anyag lett az Idősziget, aminek a fele azonnal hat, néhány tétel borítékolhatóan meghálálja majd a törődést, azt a pár gyengébbnek tűnő pillanatot pedig egy-két hét múlva már úgysem emlegetjük. Hogy mindehhez kellett-e Madi visszatérése a porondra, azt nem tudnám teljes bizonyossággal eldönteni, de a jelenkori Ákos-produkció számomra így tökéletesen kerek.
Hozzászólások
Sajnos az történt, amitől féltem. Az egész lemez egy keresztény-demagóg-politikai iránymutatás, amit a legutóbbi két lemezén nem érzékeltem ennyire. Ez nem tetszik nekem. Oké, van sablonos szövegből most azért elég sok (Felülemelkedett, Hibátlan hibás), és számomra csak az Égni és szeretni meg a lányával közös dal értékelhető, de az legalább eléggé jó.
Sajnálom, hogy ez lett Ákosból, egészen idáig élvezettel hallgattam a lemezeit, és jártam koncertre, holott a baráti körömben számos piszkálódás ért, hogy 23 évesen hogy vagyok képes szeretni ezt az előadót, ezt az embert. Ezután a lemez után azonban már én is ezeket a kérdéseket teszem fel.
Kimagaslik a többi mű, semmitmondó rádiózene közül.
Az hogy egy művész-zenész politizálhat e, erdekes kérdés..
A történtelem folyamán mindig nagy szerepe volt a zenének, mégis húzzuk a szánkat ha ilyen jellegű a zene.
Ez nem olyan direktbe és utálstosan teszi mint a hungarista "rock" nak nevezett borzalmaink, de ott a téma..
Vallás? Ákos ezen az albumon is egyértelműen bizonyságot tesz Istenről, teszi ezt úgy, ahogy a magyar keresztény konnyuzenei eloadok 90%a erre nem képes..
Ha a megfelelés és a minél nagyobb siker lenne a célja ezeket nem tenné..
Eredeti jó zene ez igazi zenészi munkával.
Mégis foglalkoztat a semmi, meg a hozzákapcsolódó (nem) értelem.
Nagyszabású, leleplezés? De ez mégis mire vonatkozik? Cinikus próbálsz lenni? Vagy szarkasztikus? Inkább az utóbbi. Semmi se lett leleplezve (ha a Te logikád alapján nézzük), és semmi nagyszabású sem történt, kivéve a új Tool meg Disillusion lemezt. :-D
Sajnos a nagyszabású leleplező költői kérdéseidre nem lehet válaszolni, mivel semmi értelmük.
Kiemeltél egy(!) szerinted téves gondolatot a sok közül, és most Te is lovagolsz egyet rajta. Ennek mennyire van értelme? Akkor rég nincs köze hozzá, és? Ha a semmiről okoskodom (nem különösebben nagy elánnal - az nálam nem így néz ki) akkor a semmi jelent meg, arról cikket írtak, én meg alászóltam. Lehet, Neked van igazad.
A semmiről okoskodsz ekkora elánnal. Ákosnak a Bonanza idején volt utoljára köze a Depeche Mode-hoz, annak meg több évtizede.
A gépem előtti székből tettem fel a lábam, de legyen. Majdnem a fotelből okoskodtam tényleg. Végül is nem vagyok lemezkritikus.
Igen, Ákos művészi képességeit tök átlagosnak látom, mindig annak láttam. Épp ezért szembetűnő annyira, hogy a hazai kis teljesítményű közönség, és a még alacsonyabb kapacitással bíró piac mennyire nem képes elbírni még egy Ákost. Ezért gondolom azt, hogy a sikerei mögött elsősorban a körülmények vannak (amiért részben Ő komolyan meg is dolgozott), nem pedig az Ő csodálatos, egészen lehengerlően fantasztikus teljesítménye és egyedisége.
Depeche Mode párhuzam: hogy miért indokolt szerintem? Talán mert Gahanék seggéből előbújva tették le a sikereik alapjait? Húszad rangú szintipoppal. És kétlem, hogy ne lett volna tele akkoriban a kontinens ilyen Ákosos Bonanzákkal. A Bonanzáról ordított, mennyire nincs egyetlen őszinte pillanata sem. Egy szavát se hittem el. Matek volt már az is. Mi változott ezen azóta? Ez kellett ahhoz itthon, hogy évekkel később ikonná váljon, de egyébként miért is? Mikor értekezett ő valaha bármiről is magán, meg a vállalt ideológiáin kívül? Kinek a nyelvén akart megszólalni, valójában kikhez szóltak a dalai? Ő tényleg egy többgenerációs előadó, aki több generációnak szól a nagy átívelése közben, vagy csak jól áll neki a hazai posvány, és mert bejött az. Kinek az érzéseit, gondolatait közvetítette elsősorban? Mert mindig jó üzletember volt az tény, de itt elvileg zenéről, művészetről beszélünk, esetleg szórakoztatásról - asszem itt ki is merült a zene, mint funkció lehetőségei. Ha mindennek fényében nézzük Ákos hazai állandósulását, akkor ő valójában kinek akar tetszeni és megfelelni?
Attól, hogy ebben az országban még olyan minőséget sem képes produkálni a többség (a mainstreamben), mint Ákos, az ő teljesítménye nem fog semmivel sem többet érni. Én meg a legjobb gitáros vagyok ebben a háztömbben, na bumm... A zenét módon lokálisan relativizálni szerintem teljesen felesleges. Kivéve, ha az önigazolás a cél.
Ákos 1989 óta folyamatosan a legnépszerűbb magyarországi popzenei előadók egyike, mára pedig nagyjából egyedül maradt a trónon, akárcsak a Tankcsapda a másikon. Ez azonban nem őket, hanem a konkurenciát minősíti, hiszen Ákos mögött is ott van nagyjából 20 lemez és dalok százai. Ez teszi őt azzá, ami, és ezért vált mára nagyjából megközelíthetetlenné a státuszában, hiszen azok közé a többgenerációs előadók közé tartozik, akiből alig maradt pár, pláne itthon. A Depeche Mode-ot is legutóbb 25 évvel ezelőtt, az utolsó Bonanza kapcsán lehetett ezen a fórumon okkal emlegetni. Semmi gond azzal, ha szerinted ezek a dalok átlagosak, netán szarok, esetleg taszít az őt körülvevő közeg, de a tények ezek, és nem a fotelből, feltett lábbal való okoskodás tényként tálalása.