Azért a Fehér Sólyom, avagy Kovács Ákos ma is ügyesen keveri a lapokat, és többek között éppen az újra és újra felbuzgó fikacunami is bizonyítja, hogy áldott-áldatlan munkássága ma sem hagyja hidegen az embereket. Miután az elmúlt időszakban sikerre vitte a meredek hangzásbeli váltást hozó 2084 szintirock-produkcióját, majd újfent learatta a babérokat a húszéves jubileum kapcsán a Karcolatok lemez újraértelmezett dalaival, máris régóta nem látott izgatottságba hajszolta táborát. Ehhez nem kellett más, minthogy újra maga mellé hívja a színpadra Hauber Zsoltot, a daliás bonanzás idők kőarcú lángoszlopát. Ákos azonban ennél is többet tett, hiszen a felfrissített koprodukciótól elsőként napvilágot látott hanghordozó, az Igazán EP négy dala közül három Hauber-szerzemény, köztük a programadó premiernóta, az Újrakezdhetnénk.

Szóval a kísérőzenekar jelen inkarnációjában Zsolt mellett Lepés Gábor hangmérnök/szerzőtárs is a szintik mögött szorgoskodik, a háttérben pedig Bánfalvi Sanyi alakítja az értelmezhetetlen jelenséget a gumidobokon. Persze utóbbi ténytől még nem lesz semmivel sem hitelesebb a produkció az ellentábor számára, de a metalosok legalább ennyi fogódzót találnak majd az új lemezen. Két évvel ezelőtt az egyszemélyben jegyzett 2084 anyaga meglehetősen pontosan végigrajzolta Ákos új birodalmának határait, azt tehát jól tudhattuk, mit képzel el benne a magányos művész. A bizonytalansági faktort most tehát Hauber Zsolt visszatérése jelentette, akiről a beavatottak szintén sejtették, merre viheti el a zenét. Az Igazán EP anyaga ezzel szemben nem pusztán Hauber muzsika Ákos szövegekkel, benne kettejük világa találkozik – hogy milyen szerencsével, az már főleg ízlés kérdése.

A popos-habos Újrakezdhetnénk bemutatása óta sem igazán állított maga mellé, és szerencsére a teljes anyag súlypontját sem ez a dal határozza meg. A címadó végre egy valódi újkori schláger, amely szerintem üti a 2084 minden hasonló irányú kísérletét is, egy, a régi dicsőséget megidéző Hauber/Ákos szerzemény, persze a zenei alapot így is szokni kell. A hármas számú tétel, az Amikor szerettél már inkább az Altató/Óda jellegű, Ákos szerelemgyerekek közül való, minimalista hangszerelésű, lírai finomság. Meglepő erővel és jó érzékkel érkezik ezután az egyetlen Lepe-szerzemény, a majdnem súlyosan döngölő Kapuzárás (Isten mentsen minket egy balladától ezzel a címmel!). Rádiós kedvenc aligha, de remek koncertszám annál inkább lesz belőle, ráadásul a főhős is kellemesen belefeszül általa a frissen felfedezett gitárjába.

A fenti négy tétel adja tehát az Igazán gerincét, a továbbiakban különféle remixek dagasztják a kiadványt „középlemezzé". A Hauber-féle újraértelmezések meglepő módon kedvemre valók, itt a lounge/chillout hazai úttörője valóban megmutatja a foga fehérjét, vagyis hogy miként szólna az Újrakezdhetnénk és az Igazán a billentyűs saját értelmezésében. Ugyanezen nóták diszkós átkeverése már merőben hidegen hagy, Spigiboy és DJ Junior fogja ezeket a tánctermekben is értékesíteni (és én kérek elnézést, hogy bűnös ténykedésem révén e nevek a Shock! hasábjaira kerültek). A végén még egyszer lemerülhetünk az Amikor szerettél padló felett lebegő, álomszerű világába: érezni rajta, hogy Ákosnak ez az igazi szívügye, a magzatvíz is itt folyik el. Negyven perc mindösszesen az EP, ami így már egészen komplett érzetet kelt.

Vegye, vigye, szeresse, aki vevő minderre, beismerem, ide a köznapi nyitottságnál jóval több szükségeltetik. Azért ne vágd le tőből a jobb kezedet, ha mégis megszereted.