Már a nyitó Get In The Ring is elég jól példázza a svédek előzetes nyilatkozatait, miszerint amennyiben a legutóbbi lemezeken elvitték az Amon Amarth zenéjének heavy metalos élét a végsőkig, hát akkor a The Great Heathen Armyn most visszakormányozták kicsit death metalos irányba a drakkart. A dal tempója, riffelése, hangulata egyaránt a pár kanyarral korábbi Amon Amarthot idézi, és a folytatás derékhada is morózusabb, agresszívebb az előző három sorlemez dalainál. Legalábbis valamennyire. Mert azért váltásról persze nem beszélhetünk: módosulhatnak az árnyalatok, néha kicsit dallamosabb, néha kicsit lánccsörgetőbb az összkép, de ez itt azért továbbra is a jó öreg Amon Amarth, ez a csapat alapvetően mindig ugyanabban utazik.

Nem tagadom, nekem most jólesik ez a leheletnyi frissítés a súlyosabb csapásirány felé, mert a legutóbbi Berserkert a többnyire kiegyensúlyozott színvonal ellenére is kissé automatának éreztem. Nem volt vele igazi gond, de nem is tudott felnőni két óriási elődje, a Deceiver Of The Gods és a Jomsviking szintjére. Az új album viszont most megint sokat hallgatós lesz nálam, mert valahogy a dalok is meggyőzőbbek, karakteresebbek. És nem is hagynak sok szünetet: a nyitányt még nem nevezném instant slágernek – bár azért beül a fülbe két-három hallgatás után –, de a címadó súlyos aprítása, gyilkos riffelése azonnal impozáns lesz bárkinek, aki szereti Johan Heggéket. A Heidrunnal pedig harmadik tételként rögtön bedobják az említett fesztiválénekeltetőt is. Habár a nóta zakatolós riffelése itt is elég masszív, az alap az álca ellenére is színtiszta acceptes heavy metal, a refrén pedig már-már mulatságosan fülbemászó, az istenek is arra teremtették, hogy 80 ezer ember locsolja rá a sört Wackenben meg Balingenben.

Vicces, de később még ezt is tudják fokozni a Saxons And Vikingsszel, ahol – mint a címből is sejthető – maga Biff Byford segíti Hegg mestert. Amilyen szimpla a koncepció, olyan tökéletesen működik a két perspektívából elmesélt sztori, Biff jellegzetes hangja érdekes és hatásos ellenpontot jelent Johan öblös hörgő-bömbölő stílusával szemben. Nem mondom, hogy az évezred dala, de ebben a formában megint új színt hoz a palettára. A tempójában is pörgősebb, szilaj Oden Owes You All csont nordikus death metalja szintén meggyőző, ilyen típusú tételek ráadásul valóban nem nagyon kaptak helyet az előző anyagokon. Ugyanígy nem nevezném szokványosnak a The Serpent's Trail szövegmondós-mesélős-epikus zárását sem, kimondottan hangulatosra sikeredett, és ebben a hatperces időkeretben a hosszát is sikerült eltalálniuk.

A zenekar jellegzetes csataindulóira áhítozók jó eséllyel a Find A Way Or Make One-t, a Dawn Of The Norsement vagy a Skagul Rides With Me-t favorizálják majd. Ezekben a világon semmi sincs, amit eddig ne hallottunk volna az Amon Amarthtól – akár konkrét riffek, gitárharmóniák, bömbölések szintjén is –, de pofás tételek, ezen nincs mit vitázni. Az Andy Sneap-féle hangzásról nagyjából annyit tudok érdemben elmondani, hogy Andy Sneap-féle hangzás: nyilván perfekt, naná, és persze azonnal felismerhető, ki fogta össze a produkciót.

Az Amon Amarth nem egy szarozós csapat, ezt a lemezt sem nyújtják túl, mindössze kilenc dalt kaptunk 43 percben, és most nem is maradt felesleges zsír a cubákon. Az alapjáratos Berserker után a The Great Heathen Armyn remekül visszataláltak a jobb formához – egyelőre azonban határozottan ott motoszkál bennem, hogy a legutóbbit megelőző két albumhoz ezúttal sem sikerült felérniük, ezért nem adok kerek pontszámot. De erős a cucc, ez nem kérdés.

A zenekar október 18-án Budapesten, a Barba Negrában játszik a Machine Head és a The Halo Effect társaságában, részletek itt.