Békés négy év elteltével ismét grindol. A fiatal és lendületes Another Way Délkelet-Magyarországról emeli magasba újfent az extrém zene dühösen lobogó zászlaját, és köpi a korrupt világ arcába haragját. A 2009-es Holtágak az ártérben is egy méregzöld anyag volt, de mintha ezúttal csak tovább harapózott volna a fiúkban a társadalommal szembeni csalódottság. A trió viszont ahelyett, hogy letette volna a lantot és Depresszió vagy Kárpátia koncerteken amortizálná szervezetét és elméjét, inkább még görcsösebben kapaszkodott bele hangszereibe, és leszállított egy újabb hangos ökölcsapást.

A csapat ezúttal is a hardcore/grindcore vonalon mozog, rengeteg punkos dühvel, ám a death metalos hatás mintha visszaszorult volna némileg, koherensebbé téve a lemezt. A korong címét a zenekar egy Stephen Hawking könyvről kölcsönözte, ami az anyag huszonkét és fél perces hosszát tekintve jó választásnak tűnik.

Ha egy szóval kéne jellemeznem a lemezt, akkor az a dinamikus lenne. Nincs egy pillanatnyi leállás, az irányzat rajongói nemigen fogják az órájukat lesegetni hallgatás közben. A borító és az első, Generációs vádak című tétel bevezetője szép utalás az együttes egészséges hazaszeretetére. A nyitó dal egyébként egy hamisítatlan grind darab, a Napalm Death művelte hasonlóan ezt a villámstílust még a korai időkben. Nem hiányoznak innen a hardcore-os csordavokálok sem, s ezt a vonalat erősítik a keményen társadalomostorozó dalszövegek is. Itt persze ne valamiféle érettnek feltüntetett, valójában csak kamaszkori lázadással nyakon öntött hungarista Amerika-ellenes katyvaszra gondoljunk. Az Another Way ennél szerencsére komolyabb gondolkodású emberekből áll.

Vannak persze a lemeznek érdekes illetve kiemelkedő pontjai is. Ilyen például a sötét hangulatú Aranykorban újra és újra, a rövidsége (még két perces sincs) ellenére is kerek és változatos Korszellem, vagy a totál death metalosan indító, kísérteties Iskola a határon. Van, ahol azt is megfigyelhetjük, milyen egyedi módon keveri a csapat a különféle stílusokat. Így az Emlék a jövőről, ahol a zenekartól megszokott grind/HC futamokon, tempókon és a punkos basszustémákon túl még egy hagyományosabb metalos kiállást is kapunk. A legfogósabb témával talán a Száműzve az emlékeimbe című dalt ruházták fel, itt azért két dolog ötlik szembe: az egyik, hogy a zenekarnak jó érzéke van a dallamok írásához, a másik pedig, hogy ezt gyakrabban kellene kamatoztatni.

Korrekt anyag Az idő rövid története, de érzésem szerint ez a lemez inkább tekinthető az előző folytatásának, mintsem egy újabb szintnek. A Holtágak változatosabb volt, míg az új mű kiérleltebb. A banda tehát megbízhatóan hozta a tőle elvárható színvonalat, s aki eddig kedvelte a zenéjüket, az most sem fog csalódni bennük.