0-9 A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y
Z

CD kritika

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 2595

asinhell_cBár a Volbeat az évek során aréna- és fesztiválheadliner-szintre nőtt, Michael Poulsen a jelek szerint zeneileg éppen megint szigorúbb periódusában jár. Már a legutóbbi, egyébiránt egészen kiváló Volbeat-lemez, a Servant Of The Mind is szinte példátlanul harapósra sikeredett, most pedig itt az Asinhell, ahol a főnök egy ősrégi szenvedélyének hódol. Ha valaki nem tudná, Michael a '90-es években négy lemezt is kiadott a Dominus nevű death metal csapattal – az egyik címe ráadásul Vol.Beat volt –, itt pedig e gyökereihez tér vissza. Mindehhez aligha találhatott volna megfelelőbb bűntársat a Morgothból ismert Marc Grewe hörgősnél, a dobok mögött pedig a Raunchy ütőse, Morten Toft Hansen foglal helyet.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 2071

arstidir_cÖt évvel ezelőtt, a Nivalisszal húzott be a maga világába az izlandi Árstíðir triója, és azóta is úgy tartom őket számon, mint egy semmi máshoz nem hasonlítható kis zárványt az abszolút kedvenceim sorában. Számos kritikában és koncertbeszámolóban dicsőítettem őket az elmúlt években, különösebb bemutatásra szerintem nem is szorulnak ezeken a hasábokon. Már két éve, a Pendúll megjelentetése kapcsán is pedzegettem, hogy készül annak anyagnak egyfajta komplementere, amellyel teljes lesz a kép: utóbbi lett a BLIK. A két mű közötti szünet hosszabbra nyúlt a vártnál (számomra legalábbis biztosan), ezért nem árt emlékeztetőként annyit újra leszögezni, hogy ezek valójában együtt értelmezhetők, és különösen a BLIK ijesztheti meg néhány ponton az Árstíðir híveit, ha nem a helyén kezelik azt.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 3994

dyingfetus_cMegoszlanak a vélemények, hogy vajon lehet-e, kell-e egyáltalán újat mutatni 2023-ban a metálban, vagy már mindent eljátszottak, és úgysem ez a lényeg, hanem az érzés, a dalok meg a többi. A Dying Fetus válasza elég egyértelmű, hiszen a marylandi trió mindig is megelégedett a maga sajátos értelmezésű, azonnal felismerhető death metaljával. Amikor pedig szembesülök vele, hogy valaki kilencedik nekifutásra, egy meglehetősen zárt zenei világban is képes olyan szintű albumot letenni az asztalra, mint a Make Them Beg For Death, tulajdonképpen hajlok rá, hogy igazuk lehet. Vagy legalábbis, hogy övék az egyik lehetséges igazság.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4293

prongs_cIdeje volt már egy új Prong-korongnak, hiszen a Zero Days 2017-ben jelent meg, hat év Tommy Victorék nélkül pedig már tényleg vészhelyzethez közeli állapot. Még akkor is, ha 2019-ben kijött az Age of Defiance EP három klasszikus dal élő verziójával meg két új szerzeménnyel. Ezek közül egyiket sem mentették át a State Of Emergencyre, szóval az itt hallható tíz szám mindegyike vadiúj, és természetesen a felállás is az. Mind a dobos Griffin McCarthy, mind pedig a bőgőtémákat feljátszó Steve Evetts (ő sokkal inkább stúdiós figura, mintsem zenész) új arcok Tommy mellett, de megszokhattuk ezt már a Prong háza táján. Sessionisták, élő muzsikusok jönnek-mennek, a lényeg úgyis a dalszerzést teljes egészében magára vállaló Thomas Michael Victor, akiben abból a szempontból is meg lehet bízni, hogy soha nem szerződtet maga mellé kutyaütőket. Így van ez most is, a lemez fényét pedig még egy vendégszóló is emeli Marc Rizzótól a The Descentben.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4166

rogerwaters_cAz alapállás ugyebár az, hogy George Roger Waters (aki a '70-es évek zömében egyet jelentett a Pink Floyddal) és David Jon Gilmour (aki pedig a '80-as évek második felétől kezdve képviseli a Pink Floyd brandet) számára bő negyven év sem volt elegendő, hogy rendezzék viszontagságos viszonyukat. Minthogy a manapság is javában turnézgató Waters a napokban betöltötte a nyolcvanat (!), ebben a kérdésben nem érdemes átütő változásban reménykedni, maradnak tehát a szólólemezek, mindkét alkotótól. Ahhoz viszont sajnos nem vagyok kellően entellektuel és vájt agyú zenehallgató, hogy ne okozzon akut gyomorfájást, amikor egy-egy új Waters-szólóanyag érkezéséről hallok. A legutóbbi Is This The Life We Really Want? sem lett egy feledhetetlen munka, maradjunk ennyiben. Amikor viszont a főhős a Pink Floyd-beli dolgaihoz nyúl, azt rendre jó érzékkel teszi, persze, ha azt is elviseled, hogy a jó Roger ma már inkább politikus, mint zenész.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 3740

lynchmob_cEmber legyen a talpán, aki nyomon tudja követni, hogy George Lynch hányszor tette jégre és hányszor támasztotta fel a Lynch Mobot az elmúlt harminc évben, illetve hány bérmuzsikus fordult meg ez idő alatt mellette. Lynch legutóbb 2020-ban oszlatta fel bandáját, mégpedig szociális érzékenységtől vezérelve: a sziú indián gyökerekkel rendelkező és a kisebbségek problémáival régóta komolyan foglalkozó gitáros az akkori etnikai feszültségek által felkorbácsolt indulatok és médiacirkusz láttán gondolta úgy, hogy Lynch Mob néven nem helyénvaló a továbbiakban működni. A csapatból így lett George Lynch's Electric Freedom, majd amikor két év kínlódást követően kiderült, hogy ebben a formában kevésbé jövedelmező a zenélés, George sutba vágta morális ellenérzéseit és újra előhúzta a cilinderből a nyulacskát. Időközben megszületett ez a legújabb visszatérő album, és pár napja bejelentették a 2024-25-ös nagyszabású (?) búcsúturnét (?), de a gitárost ismerve ez természetesen semmi biztosat nem jelent a jövőre nézve.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 3076

scarsymmetry_cManapság már szinte klisének számít dallamos-hörgős progresszív metálban utazni. Tizenkettő egy tucat e szétjátszott műfajban tevékenykedő bandák száma, amelyek közül kevés az igazán izgalmas produkció. Azonban ha valaki olyan magas színvonalon műveli ezt a stílust, mint az évek óta megbízható minőségben alkotó svéd Scar Symmetry, a vájt fülű hallgatóságnak és a kitartó rajongóknak már csak a név hallatán is rögtön felcsillan a szeme. A csapat biokibernetikai jövőben játszódó sztorijának második fejezete meglehetősen hosszú időt követően látott napvilágot. Az első The Singularity (Phase I – Neohumanity) óta eltelt kilenc esztendő baromi sok időnek tűnik, de ne legyünk telhetetlenek: örüljünk, hogy végre megjelent a folytatás, ami után elvileg jön még majd egy harmadik rész is az aprócska skandináv kisvárosból (Avesta) elstartolt hősöktől.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 3622

hbbkk_cHa hányattatott sorsú, ám kétségkívül klasszikus lemezanyagot kellene említeni a hazai rockzene történetében, a Kopaszkutya filmzenéje biztosan elsőként jutna eszembe. A története ismert (és itt bővebben is elolvasható): a mindenkori hatalommal szembeni örök szélmalomharc részeként, a kor következetlen visszásságainak jó példájaként Szomjas György filmje a Filmgyárnál akkor valahogy átment a hatalom szűrőjén, a hanganyag kiadása azonban már megakadt a Hanglemezgyár torkán. A mozikban tömegek nézték meg, a dalok azonban még több mint tíz évig csupán koncerteken meg azokról készült kalózfelvételeken voltak hallhatók, egészen 1993-ig, amikor is a rendszerváltást követően a jogutód egyszer csak a semmiből megjelentette CD-n és kazettán.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5347

codeorange_cAzannya. Hát ezek mit csináltak már megint! Három éve elég sok jót leírtam a Jami Morgan vezette Code Orange-ről: az Underneath izgalmas és modern volt, vagyis nemcsak iszonyú kortárs, hanem annál még egy (esetleg két) fokkal előremutatóbb is. Nagy kérdés volt, hová, merre visz majd ez az út, ahol a csapat bekeverte és öntötte a betont maga elé. A választ Mészöly Miklóstól kölcsönözték: fejjel a falnak, és az ütött résen tovább. Az a helyzet, hogy a The Above is, akárcsak elődje, minden kritikaíró lucskos álma. Itt van miről írni, hát még mit hallgatni!

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 2837

subsignal_cA Shock! olvasói között elvétve talán akad egy-két jóvágású progger arc, akiknek mond valamit a Sieges Even zenekarnév. A végletekig technikás, elborult dzsesszes elemekkel fűszerezett progmetálban utazó, egykori német alakulat már akkor a hangok összetördelésével kísérletezett, amikor még a Dream Theater is csak demózgatott Charlie Dominicivel. A ′80-as évek közepére és végére datálható komplex zenék hajnalán egyértelműen ott voltak ők is az olyan stílust alakítgató pályatársakkal együtt, mint például a Watchtower, a Mekong Delta, az Atheist, a Voivod, Tony MacAlpine vagy éppen a Fates Warning.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5417

cannibalcorpse_cNem irigylem azt a kollégát, akinek egy új Cannibal Corpse-lemezről kell recenziót írnia. Hálátlan feladat, meg kvázi lehetetlen is. Tényleg, mélyen együtt érzek a kritikaíróval, minden tisztelet és respekt meg satöbbi. Olvasgatva egyébként a netet, ugyanezt a kínlódást látom mindenütt. Mert mi jut az ember eszébe, ha egy olyan zenekarról kell írnia, mint a Cannibal Corpse? Hát hogy „intézmény", meg hogy „legenda", na meg az olyan további titkosfegyver jelzők, mint „csonttörő", „pusztító erejű", „koponyaroncsoló súlyú", „hiperagresszív", „könyörtelen", „mindent felemésztő", „vérszomjas" ésatöbbi. A végkövetkeztetés pedig törvényszerűen szinte mindig ugyanaz: nincsenek meglepetések, hozzák a megbízható szintet, talán kicsikét ez az album jobb az előzőnél, vagy az volt kicsikét jobb ennél, mindenestre továbbra sem lassítanak a fiúk, ismét bizonyítják, hogy ők egy legendás intézmény.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 3716

tesseract_cJó album volt az öt évvel ezelőtti Sonder, időről időre elő is kapom, de a rövidségével nehezen tudtam megbarátkozni. Túl kevés volt a jóból, főleg egy olyan bandától, ami össze tudott debütálkodni egy olyan bődületest, mint a One. Szóval vártam és vártam, hogy majd jön a Sonder II, és akkor teljes lesz a kép. Hát teljesebb nem lett, nincs második rész. Helyette öt év elteltével a Tesseract előrukkolt a leghosszabb lemezével, ami ugye a legrövidebbet követi a sorban, bármit is jelentsen ez. Sőt, a War Of Being még konceptalbum is, a tradicionális, veretes értelmében, bő egy órányi science fiction sztorizás, és valami eszméletlenül príma az egész.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 2673

ringworm_cKilencedszerre fut neki az ohiói Ringworm ezzel a nagylemezzel. Velük sem foglalkoztunk eddig túl sokat, aminek ebben az esetben sem volt különösebb oka, egyszerűen így alakult – kis dózisokban én a magam részéről kedvelem a zenekart, de kétségtelenül nem ők a világegyetem legváltozatosabb alakulata. A Seeing Through Fire ennek megfelelően ismét a rájuk jellemző brutalizálást hozza, és annyira tömény, hogy ha nem vagy hozzá megfelelő hangulatban, még ebben a 31 perces időkeretben is megfekheti a gyomrodat.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4017

dogeatdog_cMindig úgy éreztem, hogy a Dog Eat Dog kapcsán a legtöbbekben él egyfajta kimondott-kimondatlan lesajnálás, ahogy mondjuk az Ugly Kid Joe esetében is. Én viszont kezdettől fogva csíptem kifejezetten pozitív kicsengésű, középsulis hangulatú lemezeiket, az pedig vitathatatlan, hogy néhány generációs slágert is köszönhetünk nekik. Meg egyébként is, nagyon jólesett néha ez a könnyedebb muzsika két izomból feszítő Biohazard- vagy Agnostic Front-korong között. Szóval, amikor 2017-ben, hosszas lemezínség után a Brand New Breed EP-vel visszatértek, nagyon örültem, és mivel az az anyag pontosan annak esszenciáját adta, amit szeretek a Kutyaevő Kutyákban, kimondott lelkesedéssel vártam a tizennyolc év után végre megérkező, ötödik Dog Eat Dog-nagylemezt.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 2709

incantation_cAnnak idején, gimiben, amikor már kóstolgattuk a legdurvább zenéket, egy felsőbb évfolyamos ismerős szállította a skála legvégső végpontján elhelyezkedő cuccokat, szigorúan lengyel kazettákon. Volt ezek között minden a Deicide-tól a Mardukig, és az Incantation akkoriban frissnek számító kettes anyaga, a The Mortal Throne Of Nazarene is bekerült valamelyik kölcsönkapott pakkba, méghozzá viszonylag korán. Így aztán a pennsylvaniai csapat volt az egyik első death metal zenekar, amivel megismerkedtem. Ezt a lemezt a maga idejében a Hammerben eléggé lepontozták, és különösebben engem sem vert le a lábamról. Miközben egy Symbolic azonnali szerelem volt, egy Domination meg mondjuk csak negyedszeri-ötödszöri hallgatásra ütött be szűz füllel, de akkor nagyon, John McEntee-ék inkább „futottak még" kategóriának tűntek.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5614

rollingstones_cNem feltétlenül hittem, hogy valaha írhatunk még új dalokkal teli Stones-stúdióalbumról a Shock! hasábjain, de örülök, amiért így alakult. És még jobban örülök, hogy csupa szépet írhatok róla, a Hackney Diamonds ugyanis minden túlzás nélkül kiválóan sikerült – voltaképpen azt is simán ki merem jelenteni, hogy aligha lehetne ennél erősebb így, röpke hatvan év után. Megkockáztatom, hogy több új nagylemezük már nem nagyon készül, és ha így lesz, bizony akkor sincs okunk panaszra, egy páratlan pályafutás perfekt zárásának is beillik az új album.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 3747

cattledecapitation_cVisszakeresve magam is meglepődtem, mennyire mostohán bántunk az évek során a Cattle Decapitationnel lemezkritikák meg egyebek terén, és nem is annyira lehet kikódolni ilyenkor, miért alakult így. A mulasztásokat persze sosem késő – ha nem is pótolni, de – orvosolni, főleg, hogy jövőre a csapat visszatér hazánkba, a pár hónapja megjelent új album, a Terrasite pedig ismét kiemelkedően jól sikerült.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 3060

killdevilhill_cEgészen hihetetlen, hogy tíz év telt el a második Kill Devil Hill óta, az meg pláne, hogy mennyi minden történt azóta tágabb házuk táján és úgy általában a metálvilágban. Hiszen a két híres alapítótag rég lelécelt: Vinny Appice már 2014-ben (!), és őt még hivatalosan pótolták is a szintén híres Johnny Kellyvel; Rex Brown pedig vélhetően akkor, amikor a színfalak mögött már komolyodni kezdett a Pantera-történet. Ugyanakkor a tulajdonképpen a semmiből érkezett új anyag úgy robban be, mintha még a Revolution Rise is csak nemrég jelent volna meg, ennek az oka pedig simán csak a jóleső „régi ismerős″-érzés.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 2855

knife_cA marburgi Knife nem árul zsákbamacskát, már a gimis padra ötletszerűen felfirkált felirat hatását keltő logó, illetve a Night On Bröcken és a Projects In The Jungle vonalánál mindössze pár fokkal profibb kivitelezésű, de hasonló megközelítésű borító láttán is nagy biztonsággal lőhető be a stílus. Szégyentelenül '80-as évekbeli retro-fémet tol a négyes, saját bevallásuk szerint speed metalt, amivel akár ki is egyezhetünk: van ebben az elegyben old school heavy metal, thrash, ős-black, mindenféle. A zenekarnak ez a második lemeze, és mindössze 34 percben mondják fel a fenti leckét.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 3295

udo_cUdo papa ugyan áprilisban már a 71-et töltötte be, de lassításnak egyelőre nyoma sincs. Rendületlenül járják a nyári fesztiválokat, sorra érkeznek az újabb és újabb anyagok is. A Steelfactory 2018-as megjelenése után ugyan eltelt három év a Game Over lemezig, ám közben azért kijött egy monstre élő anyag meg egy spéci kollaborációs cucc a német katonazenekarral, aztán tavaly, Udo Dirkschneider néven egy My Way című valós szólóalbum is, a pandémiás zárást leszámítva pedig közben turné turnét is követett. Most pedig itt a friss U.D.O.-album is, immár a tizennyolcadik (!) a sorban.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 3426

sevendust_cSzinte modern r'n'b-s hatású, poposan lágy és érzékeny bevezetővel indul az új Sevendust, kis túlzással meg kellett néznem, jó lemezt hallgatok-e – aztán persze két és fél perc tájékán Lajon Witherspoon kiereszti óriási hangját, majd berobban a rock és minden egyből a helyére kerül. Az eredmény egy kimondottan drámai módon felépített szám, cseppet sem tipikus ebben a formában, de jól mutatja, hogy a Sevendustnak ma sem kell a szomszédba mennie erős dalokért. Sőt, ha kell, még hajlandók is csavarni egyet a bevált fogásokon, hiszen nyitásként abszolút nem tipikus darab az I Might Let The Devil Win.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 2852

skindred_cÖt éve jelent meg a walesi raggametal Skindred legutóbbi nagylemeze, a Big Tings, amivel nagy dolgok helyett csak a kreatív mélypontot sikerült elérniük. Egy lagymatag, unalmas anyagról írtam akkoriban, és ezt a véleményemet továbbra is fenntartom, lévén máig sem sikerült beérnie nálam. Az azóta eltelt évek viszont úgy tűnik, felpumpálták valamelyest a dalszerzői vénát, ha ugyanis a Smile nem is egy új Roots Rock Riot, tény, hogy köröket ver elődjére.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 3657

georgelynch_cSzomorúan és nem is olyan enyhe rosszallással figyelem évek óta, ahogy George Lynch aprópénzre váltja hírnevét egymásra halmozott és egyre jelentéktelenebb projektalbumaival. Persze értem én, hogy ezek java – például a botrányosan szar és tök felesleges Heavy Hitters lemezek vagy a hiteltelenségük okán alig egy fokkal jobb Sweet/Lynch-anyagok – lemeztársasági megrendelésre készített szakmunkák, amiket az egykori Dokken-gitárhős bevallottan kizárólag megélhetési szempontok figyelembe vételével vállal el és kábé olyan gyorsan felejti el őket, ahogy a vízvezeték-szerelő ugrik egyik melóról a másikra. Ez azonban finoman szólva sem használ a karrierjének.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4803

kkspriest_cNekem is úgy kellene kezdenem ezt a bevezetőt, ahogyan Oravecz kolléga is tette pár nappal ezelőtt a Cannibal Corpse-ismertetőnél: nem irigylem azt a kritikust, akinek a friss KK's Priest-lemezről kell véleményt formáznia. Jelen esetben magamat, sőt, már előre utálom, hogy egy olyan veterán és köztiszteletben álló zenészről kell őszintén fogalmazni, aki annyi mindent tett le az asztalra és rengeteg jóságot köszönhetünk neki. Mert egyszerűen nem illik olyan tapintatlanul fogalmazni róla, ahogyan én most fogok. Illetve dehogy fogok. Isten őrizzen attól, hogy bántsam a vén Kéj K. papot, kössünk bele most inkább „csak" óvatosan az újonnan érkezett anyagba.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 2706

witheringscorn_cHa csak minimális intenzitással is, de követted az elmúlt években a dallamos metál világát, pontosan tisztában vagy vele, hogy az egykor a melodikus fémzenék mentsváraként szolgáló olasz Frontiers kiadó szép lassan irányt, illetve mértéket tévesztve fokozatosan átment az ilyen-olyan, sok esetben teljesen érdektelen, úgynevezett szupergrupok lerakatává. Jól bevált séma szerint öntötték és öntik a világra mai is az általában szebb napokat megélt, kulcsfigurává kikiáltott főhősök köré szerveződött alakzatokat, akiknek aztán Alessandro Del Vecchio összehoz valamit, ami épp kicsusszan a keze alól.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 2845

kvelertak_cBevallom, a debüt környékén nagyon túllihegettnek éreztem a Kvelertakot. Szó se róla, nekem is tetszett a zenéjük, de a körülöttük kerekedő hipszterhájp annyira taszított, hogy nem igazán haverkodtunk össze. Aztán persze enyhült a jelenség, elmaradtak az „ez a legfantasztikusabb dolog a szeletelt kenyér feltalálása óta" dumák a hátországból, és az én zsigeri ellenállásom is tovatűnt. Főleg, hogy a csapat később is jó lemezeket készített. Ugyanakkor nálam ezen a téren is az énekescsere és a legutóbbi Splid jelentette a választóvonalat. Stílusmódosítást Ivar Nikolaisen érkezésével sem eszközöltek, de kicsit minden banda megváltozik ilyenkor, náluk sem történt ez másként.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 2260

haunt_cA kaliforniai Haunt egészen bizarr formáció. Eleinte fejnehéz, de hagyományos zenekarként indultak, aztán a negyedik lemezre a stúdióban is Trevor William Church egyszemélyes gépezetévé vált a sztori, mindez azonban nem lassította le a dolgokat. Most ott tartunk, hogy a formáció mindössze hat éve alakult, de valósággal ontják az albumokat, a mostani már a hetedik a sorban. Ez azért elég hőskori tempó... A lemezeik persze nem hosszúak, ez az új például mindössze 27 perces, de azért ilyen mennyiségeknél bárkin erőt vehetne a túltermelési válság. A Golden Arm viszont, csoda vagy sem, még jobban is sikerült az előző pár műnél.