0-9 A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y
Z

CD kritika

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 3644

Ha csíped minden idők egyik legjobb és egyben talán leginkább alulértékelt dallamos hard rock bandáját, a Lillian Axe-et, netán olvastad a gitáros/főnök Steve Blaze-zel tavaly készített interjúnkat, már képben lehetsz valamelyest a Circle Of Lighttal kapcsolatban. Ha mégsem így lenne, elöljáróban elég annyit tudnod, hogy a csaknem harminc éve a csapat lelkének és motorjának számító Steve annak idején régi cimboráival alapította a zenekart. Később az első lemezt kiadó MCA azzal a feltétellel kínált szerződést neki, ha a komplett felállást lecseréli maga körül. Az 1988-as Lillian Axe albummal be is indult az új társakkal körülvett gitáros karrierje, főhősünk pedig nagyjából két dekáddal később döntött úgy, hogy újra összejön régi harcostársaival. A Lillian Axe természetesen továbbra is üzemel, a Circle Of Light pedig afféle side project tehát, a régi felállással rögzített, lemezre soha nem került dalok leporolása céljából.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4861

Sosem tagadtam, hogy Steve Lukather az egyik kedvenc zenészem. Nem is csupán gitárost írok, mert amellett, hogy hihetetlenül technikás és feelinges a játéka, nála sosem a technikán, hanem a dalokon volt a hagsúly. Ráadásul stílusa akkor is messziről felismerhető volt, ha történetesen poplemezeken játszott Michael Jacksonnal, popos hangzású AOR/hard rock lemezeken Richard Marxszal vagy a Totóval, fúziós jazzt nyomott Larry Carltonnal vagy bluesos hard rockot saját szólólemezein.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5870

adler_backEgyetlen EP meg pluszban pár itt-ott elszórt saját szerzemény nem valami nagy teljesítmény több mint két évtized alatt. Még akkor sem, ha pontosan tudjuk, honnan kellett visszatérnie a Guns N' Roses eredeti dobosának, Steven Adlernek ahhoz, hogy egyáltalán ezek megszülethessenek. A január végén 48. születésnapját ünneplő dobos találó címet választott saját csapata első lemezéhez: a világ egykoron legveszélyesebb rockbandájának tagjai közül leginkább tényleg Steven járta meg a poklok poklát, mimikáján, mély ráncain ma is erősen látszik, mennyit táncolt Mr. Brownstone-nal, pedig immáron évek óta tiszta. Adler tehát végre tényleg, a haknizáson túlmutatóan is visszatért, ami nagyszerű hír. Még ennél is örömtelibb azonban, hogy a szimplán elkeresztelt új formáció első nagylemeze jól, mi több, meglepően jól sikerült.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 7146

aurora_ecNem leszek nagyon hosszú, mert ennek a kritikának tulajdonképpen ugyanaz az egyszerű célja van, mint ennek a válogatásnak magának: hírt adni róla, hogy a győri Auróra él, működik, és - minden bizonnyal - köszöni, és jól van. Szükség is van erre, hiszen a veterán punkok már egy jó ideje nem adtak hírt magukról, sőt, elmondhatjuk, hogy az egész elmúlt évtizedben olyan eszeveszett lemezkiadási tempót diktáltak, aminek láttán még a Tool is elismerően csettintene: tíz év alatt mindössze két lemezre futotta az erejükből (2004 – Meddig tart; 2008 – Tűréshatáron túl), amik mindennek tetejébe még elég gyengén is sikerültek. A tortán pedig az jelentette a fingszagú habot, hogy 2011-ben az öregedő keletnémet turista fizimiskájú alapító tag, Galacs is lelépett, úgyhogy mára csak Víg László énekes/gitáros maradt magányos hírmondónak a klasszikus trióból, aki ráadásul érthetetlen okokból Vígóra cserélte a jól bevált Vigi becenevet, dobosnak meg bevette saját fiát, Víg „KisRóra" Norbertet.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 9448

deftones_koiHa valakikre rá lehet sütni azt az elcsépelt közhelyet, hogy főnixmadárként támadtak fel, a Deftones egészen biztosan sokak eszébe fog jutni – még ha ez a feltámadás nem is egészen a halottaikból történt. Ismerjük a történetet: szürkébb lemezek sora, tagok közti folyamatos és kibékíthetetlen ellentét, majd egy baleset, amelynek következtében Chi Cheng kómába esik. Ennek már négy éve, ami alatt a többi tagnak is volt elég ideje átértékelni a saját életét. Elkészült egy „visszatérő” lemez, amiről most sem tudok mást mondani, mint amit a megjelenésekor megfogalmaztam. Néhány ottani dallal azóta is szimpatizálok, a többség azonban nem lett a kedvencem az azóta eltelt időszak alatt sem. Az új album kapcsán nagyjából hasonló szintet vártam, ám Chino Moreno-éknak sikerült komolyan meglepniük.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5043

Ha még sosem hallottál a Tourniquet-ről, ne magadban keresd a hibát. Bár a csapat már szűk két és fél évtizede jelen van a színtéren, errefelé annak ellenére sem ismerik őket túl sokan, hogy a tengerentúlon számos díjat és jelölést besöpörtek már (bíborlemezük viszont még nincs). Odaát az ilyesfajta muzsikáknak külön szubkultúrája van a metal műfajon belül, így annak ellenére, hogy a Tourniquet még a rétegzenén belül is rétegzenének számít, mégis elég komoly színtérre támaszkodhat. Merthogy a csapat kimondottan keresztény szemléletű – de mindez nem szabad, hogy bárkit is elriasszon. Egy cseppnyi vidám vasárnap hangulat sincs ugyanis bennük, ellenben izgalmas és érdekes saját hangzással, tartalmas szövegekkel és komoly mondanivalóval bírnak. Zenéjükben egy rakás műfaj elemei ötvöződnek a thrash metaltól egész a komolyzenéig, melyek a dalszerző/dobos/főnök Ted Kirkpatrick zsenijének köszönhetően remek dalokká állnak össze.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4545

Kár volna azon vitatkozni, hogy Neal Morse évek óta lendületben van, s ezt Momentum című legfrissebb anyaga is ékesen bizonyítja. Már a Spock's Bearddel és egyéb formációval is félelmetes sebességgel ontotta magából a többnyire kimagasló színvonalú műveket, és nincs ez másként szólólemezeivel sem. A nashville-i hittérítő saját beszámolója szerint azzal a szándékkal írta meg – szokása szerint néhány nap leforgasa alatt – ezt a másfél órányi zenét, hogy tovább haladjon azon a zenei és lelki úton, mely az elmúlt mintegy tíz évben meghatározta szólópályáját. A tematika és a zenei világ tehát adott, ahogy a színvonal is a megszokott. Sőt, összességében talán Morse karrierjének egyik legjobb albuma lett az igen spontán körülmények között megszületett Momentum.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5667

Bár sok előadó panaszkodik az illegális letöltések miatt, elvitathatatlan tény, hogy a kis csapatok számára óriási lehetőségeket biztosít a világháló. Anélkül, hogy belemennék egy hosszadalmas okfejtésbe, annyit mindenképpen leszögeznék, hogy internet nélkül például a Mezarkabulról sem hallottam volna soha. Ha így lenne, bánhatnám, mert bár Törökország még csak heavy metal középhatalomnak sem nevezhető, a Mezarkabul (vagy ahogy otthon hívják őket: Pentagram) igencsak kiváló csapat, akik ha adott esetben mondjuk Skandináviába születnek, valószínűleg sokkal nagyobb ismertségnek és elismertségnek örvendhetnének most. Más kérdés, hogy úgy meg épp az maradt volna ki a muzsikából – nevezetesen a török zenei hatások –, ami különlegessé teszi őket, szóval a franc se tudja...

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5810
kamelot_silverthornNyilván nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a tizedik Kamelot album sokkal több, mint a Thomas Youngblood által vezetett csapat soron következő stúdiólemeze. Anélkül, hogy nagy szavakat akarnék használni, nyugodtan kijelenthető, hogy a zenekar jövője elég erősen függ attól, hogy sikerül a Silverthorn. Merthogy Roy Khan személyében tavaly nem „csak" énekesét vesztette a csapat, hanem egy igazán karizmatikus frontember távozott kilépésével, aki nem elég, hogy különleges hanggal és erős kisugárzással bírt, mindemellé gyakorlatilag a banda arcává is vált az elmúlt években.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 6241

Mivel Phil Anselmo folyamatosan jelen volt a színtéren az elmúlt évtizedben, így furcsa belegondolni, mennyire rég jelentetett meg olyan lemezt a Pantera egykori és a Down jelenlegi frontembere, ami a hozzá leginkább kötött extrém metalos vonalon mozog. Anselmo megszállott jammelő hírében áll, aki boldog-boldogtalannal szívesen muzsikál, emellett pedig önállóan is minduntalan gyártja a más és más stílusú zenei ötleteket, de az utóbbi tíz évben ezekből csak a Downnal készített dolgait tárta a széles nyilvánosság elé. Amik ugyan súlyosnak súlyosak, de mégis másképp. Most azonban Phil egy kicsit ismét meg akar mártózni az igazán szélsőséges muzsikák világában, így nyár elején kiadja első szólólemezét Walk Through Exits Only címmel, amiről máris megérkezett az ízelítő két dal formájában ezen a split EP-n. A kiadvány másik két dalát a Warbeast nevű texasi thrash/groove csapat adja, akik Anselmo kiadója, a Housecore első igazolása voltak pár évvel ezelőtt.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 7337

yngwiemalmsteen_spellboundAhogy a régi klasszikus mondás tartja: remélem, Malmsteen mester a Spellboundot komolyan gondolta, mert viccnek nagyon rossz volna. Sajnos röviden így tudnám összefoglalni elkeseredésemet, amit nem is önmagában a lemez csapnivaló minőségével kapcsolatban érzek, hanem amiatt, hogy életemből egy értékes órát, ráadásul nem is egy alkalommal arra pocsékoltam, hogy ezt a teljesen értékelhetetlen produkciót becsületből, és az egykor nagyra értékelt gitárhős iránti tiszteletből néhányszor végighallgassam.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 6779

Alig két év telt el a legutóbbi, kiválóan sikerült Flotsam lemez megjelenése óta, és már itt is a folytatás, a sorban tizenegyedik Ugly Noise. Nem volt épp eseménytelen az elmúlt időszak a csapat életében, hiszen amellett, hogy több tagcsere is lezajlott (Kelly David Smith dobos és Michael Gilbert gitáros visszatértével újra összejött az a felállás, amely 1992 és 1997 között három lemezt pakolt le az asztalra), 2011-ben a Nuclear Blast is piacra dobta a The Coldot, illetve a később a Metallica által elszipkázott alapító basszusgitárosukkal, Jason Newsteddel is szöszöltek együtt néhány új témán. Mindezek, illetve természetesen a The Cold ismeretében az Ugly Noise bizony eléggé meglepett.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4493

Képtelen vagyok értelmezni, mit akar elérni a T&N-nel a klasszikus Dokken felállás hangszeres szekciója, azaz George Lynch gitáros, Jeff Pilson basszer és Mick Brown dobos, valamint a hard rock dobosok egyik titkos fegyvere, Brian Tichy (jelenleg Whitesnake, korábban Pride & Glory, Foreigner és még hosszasan sorolhatnám), aki szintén részt vett az album elkészítésében, és a zenekari fotókon is szerepel. Egyrészt adott négy óriási zenész, akik összeraktak hét új saját dalt, hozzácsaptak öt régi Dokken klasszikust, aztán hadd szóljon, turnézni viszont egyelőre nem akarnak a bandával, tehát gyakorlatilag a kiadást követően annak rendje és módja szerint magára is hagyták a lemezt, viszont már agyalnak a folytatáson.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5655

Tény, hogy a Nap Svédországban kel fel. Vagy ha nem, hát tesznek róla, erre utal az a jelenség is, hogy a hattagú svéd zenekar legutóbbi lemezén a Sunset Boulevard hangulatát idézi meg olyan élethűen, mintha egy DeLoreanből léptek volna elő. Aki nem tudja, mit jelent ez a kép, guglizzon utána, mindent meg fog érteni.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 6879

Kissé tanácstalan vagyok azt illetően, mennyi értelme van 2012-ben koncertlemezekkel megszórni a piacot, tekintve, hogy az élő albumok reneszánsza nagyon rég mögöttünk van már. A ’70-es években – és kisebb mértékben ugyan, de még a ’80-asokban is – egy jó live anyagnak néha nagyobb jelentősége volt, mint a sorlemezeknek, elég, ha olyan klasszikusokat említek, mint a Deep Purple Made In Japanje, a KISS klasszikus Alive!-jai, a UFO Strangers In The Nightja, a Judas Priest Unleashed In The Eastje vagy a Scorpions World Wide Live-ja. Tudnám még sorolni hosszasan a megkerülhetetlen produkciókat a rock és a metal elmúlt negyvenakárhány évéből, ám végiggondolva talán kettő-három lenne közöttük, ami az utóbbi másfél évtizedben készült…

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 12100

Egészen hihetetlen, hogy még ma is mennyire szeretik az emberek Jason Newstedet. A basszusgitáros november végén jelentette be, hogy visszatér, és aktívabban lesz jelen a színtéren, mint a Metallicából történt 2001-es dobbantása óta bármikor, számomra pedig meglepő volt szembesülni azzal, micsoda euforikus reakciókat váltott ki mindez a közönségből. (A mi összes Jasonnel kapcsolatos hírünkre is olyan iramban kattintgattatok, hogy csak lestünk ki a fejünkből a monitor előtt.) Bizonyára nagy része van e bizalmi tőke létében annak, hogy a legtöbben vele ismerték és szerették meg a Metallicát, de annak is, hogy Jason még az anyazenekar legmerészebb kacskaringói idején sem mászott bele semmi vállalhatatlanba. Nem tett hangzatos nyilatkozatokat arról, hogy a Metallica igazából nem metal, hanem inkább ez meg az, nem smárolt a kamerák előtt Kirk Hammett-tel csak azért, hogy ezzel extra nyilvánosságot kapjanak, hanem megmaradt annak, ami mindig is volt: Jasonnek, a metal basszusgitárosnak. A legkaotikusabb, legszánalmasabb periódust meg már kívülről nézte végig.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4869

Ez a lemezismertető bizony éppúgy égetően aktuális volt már egy ideje, mint ahogy maga az album is, hiszen öt év telt el az amúgy hibátlanra sikerült Dead Reckoning óta. Abszolút az én saram a késés, de az egész stábra vetne rossz fényt, ha a March Of Progressről nem emlékeznénk meg méltó módon még az év vége előtt, ugyanis már előre el kell árulnom, hogy nálam az év egyik nagy kedvencéről van szó, amely a megjelenése óta eltelt csaknem négy hónapban messze a leggyakoribb vendég volt a lejátszómban. Ennek oka, hogy a Threshold háttérzeneként, akár munka közben is ösztönösen hallgattatja magát, de legalább annyira szeretek csutkára feltekert hangerő mellett elmerülni a legapróbb részleteiben is (amiből ezúttal is bőven kapunk).

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 6829

A Tirana Rockers még 1993-ben alakult Daczi Zsolt gitáros vezetésével, aki a jelenleg is a csapat frontján álló Gubás Tibivel, valamint Hirlemann Bertalannal és Balogh Tamás basszerrel hozta össze a csapatot. A Sex Dealer anno meg is jelent, méghozzá kazettán, szerzői kiadásban, utána azonban sajnos földbe állt a csapat. Daczi Zsolt később az Omenben is együtt nyomta Gubással, a Tirana feltámasztására azonban csak Bende halála után, Bártfay „Metal Angel" Laci ötletére és hathatós közreműködésével került sor.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4604

shining_redefiningLám, így opethesedik a világ – összegeztem magamban a nyolcadik Shining albumot, jobb megfejtésem a hallottakra pedig azóta sem érkezett, lehet az előbbi konklúzió bármekkora aljas csúsztatás. Az egykoron mizantrópiában dagonyázó black/doom metal alakulat fokozatos átalakulással mára avantgarde pillangóvá vált. A művészi kiteljesedés vágyát érezni a svédek tömött sorokban egymás után érkező produkcióiban, a friss alkotás pedig végre beteljesíteni látszik Niklas Kvarforth brigádvezér ambícióit a halál móresre tanítására. Nézzünk szembe vele, hogy az idei karácsonyi szezon apokaliptikusan forrónak ígérkezik. A világvége mostanában bombaüzlet. Satanas worldwide.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 6278

Rokonszenvezem a Destructionnel, méghozzá nagyon is. Kevés régi, ’80-as évek-beli banda produkált olyan stabil, ingadozásoktól mentes működést, mint amilyenre ők képesek voltak Schmier ’90-es évek végén történt visszatérése óta: nem ünnepeltették magukat úton-útfélen feleslegesen, ellenben folyamatosan kiturnézzák a belüket, menetrendszerűen hozzák ki az új lemezeket, és távol áll tőlük az áporodott nosztalgiázás is. Ahogy arról két éve Budapesten is meggyőződhettünk, a trió ma már simán megteheti azt is, hogy elsősorban a késői témákra építi a koncertprogramot, nem pedig a thrash hőskorának alapvetéseire, és ez bizony nagy fegyvertény. Arról meg már inkább nem is beszélek, mekkora különbség tapasztalható Schmier, Mike Sifringer és a mindenkori dobos mostani, illetve a korai felállások hangszeres felkészültsége között…

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4683

Amikor első alkalommal láttam kis hazánkban fellépni Glenn Hughes mestert, és arról beszélt, hogy a ’80-as években talán egy tucat koncertet adott összesen, és azokra sem igazán emlékszik, mert annyira szét volt csúszva, a koncerten bemutatott produkciója alapján nehezemre esett mindezt elképzelni. Ez az ember, aki hatvanévesen úgy pörög, mint koroszályában nagyon kevesen – nyilván mindenféle spirituális dologtól is fűtve, amiről nem érzem magam kompetensnek hosszasan értekezni –, zeneileg ma legalább annyira produktív és főleg kreatív, mint a Burn idején, csaknem negyven éve.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 7404

Hazai léptékek szerint – főleg az akkori viszonyok közepette – jó sok idő telt el az Omen 1994-es Jelek lemeze és a folytatás között, amit nem is nagyon lehetett akkoriban mire vélni. Közben persze történt egy és más az csapat portája környékén, különös tekintettel Kalapács Józsi szólólemezére, de a banda nem volt túl aktív ebben az időszakban, pedig a közönség joggal várta tőlük a folytatást minden idők egyik legjobb (ha nem egyenesen a legjobb…) hazai heavy metal albuma után.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5482

Az At Night I Fly egy új formáció, amely – nyugodtan mondhatjuk – a hazai progresszív színtér két sokat próbált veteránja köré szerveződött. BZ-t nyilván minden potenciális érdeklődő ismeri a Stonehenge, a Wendigo, a Queen emlékzenekar vagy az After Crying soraiból, de talán a Dreyelands főnök (mellesleg újabban szintén After Crying tag) Horváth Andrást sem kell bemutatni a hazai proggereknek. Ők ketten követték el tehát a September Kills EP-t, kiegészítve egy felsőkategóriás ritmusszekcióval: az igen tiszteletreméltó klasszikus zenei előélettel rendelkező Hegyaljai-Boros Zoltán basszusgitárossal és a K3-ból ismert Nagygyörgy Gábor dobossal. Utóbbiak a dalírási folyamatban még nem vettek részt, így a BZ és András korábbi muzsikáit ismerők nagyjából képet is kaphatnak arról, mi várható az At Night I Fly-tól.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5831

A Paradox egy német thrash csapat, akik idén már huszonhetedik életévüket tapossák. Ráadásul, ha azt vesszük, hogy a főnök, Charly Steinhauer már 1981-ben elkezdett zajongani Overkill néven, leszögezhető, hogy igen tiszteletet parancsoló múltra tekinthetnek vissza. A Tales Of The Weird címmel tavaly év végén megjelent új lemezük azonban mégis csak a hatodik a sorban, ami a folyamatos tagcserék mellett leginkább talán balszerencséjüknek köszönhető.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 3816

A Ten egy 1995-ben alakult brit hard rock banda, amely az énekes/dalszerző Gary Hughes és az ex-Dare gitáros Vinny Burns köré szerveződött. Vinny már jó egy évtizede lelécelt, Gary azonban még mindig ott áll a mikrofon mögött, egy személyben vezetve ezáltal a zenekart, és bár az utóbbi években lezajlott viharos tagcsere-áradat kissé kétségessé teszi mindezt, a Ten elvben még mindig nem az ő szólócsapata. Annak ellenére sem az, hogy a zenét száz százalékban az énekes írja. A fáradhatatlan fickó neve garancia a minőségre, illetve egy igen jól körülhatárolható stílusú muzsikára, és a játék talán legnagyobb rákfenéje is egyben. Kissé sarkítva ugyanis elmondható, hogy ha hallottál egy Ten lemezt, akkor mindegyiket ismered. Gary és csapata ha nem is készíti el ugyanazt az anyagot újra és újra, a jól bejáratott, megszokott Ten soundtól azért sosem hajlandó akár csak néhány lépésnyire sem eltávolodni. Hogy mindez mennyire baj, döntse el ki-ki maga, a legfontosabb úgyis a dalok minősége.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 9689

Az ember azt hinné, a zenészek leginkább huszonéves fejjel, az első hatalmas sikerek hatására hajlamosak teljesen elveszíteni a józan eszüket és ítélőképességüket, de a Green Day remek példát mutatott be az elmúlt hónapokban az ellenkező bizonyítékául. A zenekarok még két albumnyi anyagot sem feltétlenül mernek kiadni egyben (a nagyok sem, és ez a Guns N' Roses kivételével már akkor is így volt, amikor még létezett lemezeladás), ehhez képest ők átlag egyhavi rátartással mindjárt hárommal támadták le a közönséget. Az ilyesmihez nagyon alapos zenei indokokra van szükség, és hogy mindjárt a dolgok közepébe vágjak, ilyesmit bizony nem nagyon találni az ¡Uno! - ¡Dos! - ¡Tré! hármason. Úgy is fogalmazhatok, hogy a kaliforniai pop/punk triónak sikerült 2012 egyik leghatalmasabb blamáját abszolválnia ezzel a hármas halálugrással.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 10238

Szó se róla, a Soundgarden visszatérő lemeze aztán feladta nekem a leckét. Soha egyetlen írásomat sem firkáltam át annyiszor, mint ezt az ismertetőt, olykor már fikarcnyi kételyem nem volt afelől, hogy be sem fogom tudni fejezni, viszont az is igaz, hogy csak elvétve változik meg a véleményem annyiszor és olyan jelentősen egy zenei produktumról, mint az a King Animal esetében történt. De hát igazából nem is nagyon várhattam mást, mivel a seattle-i négyes ott volt megboldogult tinédzserkorom legnagyobb kedvencei között, és bizony azóta, hogy úgy tizenöt éve úgy döntöttek, hogy akkor négyesben most már nem mennének tovább, jó sok minden megváltozott a nagyvilágban, a tagok fejében és nem mellékesen az enyémben is.