A borítót kuksizva valami black-es zenére tippeltem, ám tévedtem. A mostanában divatos true/power metal ösvényeire vezet el a csapat - bár az megjegyzendő, hogy őket nem a divathulám szülte, mert igazi ősrocker arcokból áll a zenekar -, akkora heroikus énekdallamokkal, hogy rögtön nőni kezdtek a szegecsek a bőrömön, ha-ha!

Piszok sűrűn telenyomatták az albumot riffekkel, a kétlábgép szinte egy pillanatra sem áll le, klasszak a szólók is, lehet trappolni is, ha pont ez hiányzott eddig valakinek az életéből.

A hangzást én egy cseppecskét vékonykának találtam, de ennél a műfajnál úgyis mindig a középnyomók dolgoztak. De! A 11. számnál azért már alaposan lefárasztott ez a tömény zizegés. Sorry...