Már megint koncertlemez - mármint megint koncertlemezről írok ma - és ismét tartalmazza a cím a live szócskát. Miért nem lep ez meg? A Dissection legendás név, legalábbis bizonyos körökben, más körökben azt sem tudják, hogy eszik vagy isszák őket.

Akik ismerik a csapatot, azt is tudják, hogy a kilencvenes évek közepén jelent meg stúdiólemez utoljára tőlük, majd az egyik tagot hűvösre vágták egy ideig, nem éppen garázdaságért. Kedves emberek gyülekezete lehet...

Nos, a zene is legalább ilyen - gyilkos. Mivel csak két albumot adott ki a zenekar, nem válogathattak túl nagy repertoárból a koncerteken, erre a lemezre is csak hét tétel került fel, ami nem túl sok. Ha jól tudom a gyári cd-ken van még plusz két szám is. Kissé furcsa számomra, hogy a számok között lekeverik a közönségzajt, két csendes áhítattal teli másodpercig várhatunk, míg felcsendül a következő opusz. Különös koncepció ez egy koncertlemez esetében. Nem kicsit töri meg a hangulatot, mikor éppen beleélnéd magad, jön egy vödör jeges matéria a nyakadba emígy. Amúgy mindezek ellenére sokkal inkább koncertlemez-hangulata van, mint a Kreatornak, ez sem szól rosszul, meg biztos ezen is bütyköltek utólag, de megmaradt egy kis nyersesség a hangzásban, ami a Kreatorból hiányzik.

A koncertet amúgy még a kilencvenes években rögzítették, egy wackeni fesztiválon, eddig kalózkoncertként forgott közkézen, a gyűjtők foghatják is a fejüket, oda a kuriózum-értéke a felvételnek. Kult ide, kult oda, annyira nem fogott meg ez a zene, főleg a kiábrándító lehalkítgatással, azért a rajongók bátran rajonghatnak továbbra is, főleg, hogy elvileg lesz új stúdiólemez is.