Mindig gyanakodva szemlélem, ha egy zenekart a következő lehetséges világszenzációként akarnak beharangozni, így aztán amikor nyár elején először olvastam hasonlókat a michigani Greta Van Fleetről valamelyik amerikai rockoldalon, természetesen csak azért sem hallgattam meg a bemutatkozó EP-t. Aztán eltelt pár hónap, a bandáról még mindig cikkeznek, a Highway Tune daluk meg az összes streaming-felületen többmilliós lejátszást produkál, szóval valami tényleg megmozdulni látszik körülöttük. Így végül én is beadtam a derekamat, és nem is bántam meg.
Persze mindez nem jelenti azt, hogy ez a négy szemtelenül fiatal srác – hárman ráadásul testvérek – valóban a következő Van Halen, Guns N' Roses, Nirvana vagy Linkin Park lenne. Ez itt egyelőre mindössze négy szám, amelyek azonban még az egészen pofátlan ledzeppelinizmus ellenére is tagadhatatlanul jók, vagyis a Greta Van Fleet valós ígéretnek tűnik a jövőre nézve, ezt el kell ismernem. Ráadásul alighuszonéves kölykökről beszélünk, és ehhez képest aztán főleg nagyon rutinosan és professzionálisan összerakott számokat írnak, szóval ha más is rejlik bennük a régi Zeppelin-stílus 21. századi újraklónozásán túlmenően, tényleg akármi lehet még belőlük. Bár ha belegondolok, hogy a Kingdom Come a '80-as évek végén egy komplett karriert húzott fel a Zeppelin korabeli formulák szerinti, egészen arcátlan újraértelmezésére, ráadásul még ezzel együtt is a mai napig imádom az első három lemezüket, a Greta Van Fleet akár ebben a formában is sokra viheti. Főleg, hogy náluk is rejlik a muzsika régi paneljei mögött egy megfoghatatlanul mai tónus, amitől mondjuk az indie-sebb, garázsrockosabb vonalat favorizáló arcoknak is simán bejöhetnek.
Ezen túlmenően egyébként nem tudok sokat elmondani a négy dalról: nagyon zeppelinesek, viszont tényleg erősek. Olyannyira, hogy a legpörgősebb, legenergikusabb Highway Tune sikere akár totál esetlegesnek is tűnhet, mivel a tekergő-kígyózó Safari Song, a dúsan akusztikus megszólalású Flower Power és a kimértebb, a másik háromnál egy fokkal kevésbé zeppelines Black Smoke Rising egy szemmel sem maradnak el mögötte. Josh Kiszka hangja és stílusa totál Plant, de tagadhatatlanul érzi ezt a világot, akárcsak a többiek, és nagyon szépen is szól a minialbum.
Mint mondtam, egyelőre nem érzek késztetést arra, hogy ügyeletes isteneknek kiáltsam ki a Greta Van Fleet tagjait, viszont aki vonzódik a '70-es évek elejének hard rockjához, különös tekintettel a mindenható Led Zeppelinre, szerintem nem nagyon tévedhet ezzel az EP-vel. Kíváncsian várom, miként tágítják majd ki a horizontot a majdani első albumukkal.
Hozzászólások
De itt van pl. a Sabbath klón Orchid is. Szintén kiválóak.
Greta Van Fleet szerencséje, hogy totál fiatalok, még bármi lehet belőlük. Meg legalább felfedezik rajtuk keresztül a '20-as fiatalok a Zeppelint is.... ügyesek amúgy, remélem kitartanak!
remélem itt jobb lesz a vége a sztorinak :)
amit irt valaki lejjebb, hogy fél a rádiós poprock felé tereléstől, ettől én is tartok, láttunk már hasonlót, ált. nem is sült el jól
Az mindenesetre szimpatikus (és jó hallgatni), hogy egy mai kölykökből álló társaság mennyire érzi a '70-es évek blues-rockját.
Most akkor lesajnáljuk a mai idők Bathoryjait, vagy egyáltalán nem írunk róluk? A hozzászólásodból nem világos. Nyuggertapicskolásilag pedig tényleg nem kezdem el sorolni az utóbbi hetek termését az Ereb Altortól kezdve az In This Momenten át az All That Remainsig, amikről írtunk, és biztosan nem esnek ebbe a kategóriába. De hát minden nem fér bele, ezt is sokszor elmondtuk már.
Az mondjuk - ez csak a személyes véleményem - egy rossz vicc, hogy a kedves Myrkur bármilyen szinten is egy lapon lenne említhető a felsoroltakkal, de amúgy lesz majd cikk a lemezről. Ami amúgy hivatalosan egy hete jelent meg, szóval semmiről sem maradtunk le még szerintem. Ha azt várod, hogy már a hivatalos megjelenés előtt, amint egy album kikerül a Bunaltira, órákon belül szerepeljen róla egy mindentudó kritika, inkább más oldalt olvass. ;) Ebben a kérdésben ugyanis tényleg nyuggerek vagyunk, szeretjük alaposan áthallgatni a lemezeket.