Katon W. De Pena ott bábáskodott a thrash metal műfaj megszületésénél, hiszen L.A. Kaos nevű csapatával már 1981-ben zajongtak. Ebből lett aztán a Hirax, meg a Raging Violence debüt 1985-ben. Sok víz lefolyt azóta a Dunán, a tagok jöttek-mentek (2024 óta megint mindenki új), de még mindig Katon a főnök, a Hirax pedig ugyan 1989-ben feloszlott, ám 2000 óta újra stabilan működnek, leginkább mindenfajta nyomás nélkül, hobbiprojekt-jelleggel.

A szirtiborz után elnevezett zenekar (állítólag Katon anno a mosdóban látta meg a szót egy régi újságban, és rögtön beugrott neki, mennyire remek zenekarnév lehetne) azóta koncertezget, és ha úgy hozza az élet, még lemezeket is készítenek. A legutóbbi Immortal Legacy még 2014-ben jelent meg, szóval a Faster Than Death cím még véletlenül sem a friss dalcsokor elkészítésének körülményeire utal. Ellenben összesen 22 perc az egész, szóval tulajdonképpen inkább EP, mint LP, de Katonék nagylemeznek tekintik, ami szívük joga. A Doomentia Records gondozásában, tudomásom szerint csak digitális formában megjelent cucc egyébként tényleg halálos sebességgel robog át a hallgatón, hiszen ebbe a bő húsz percbe kilenc nótát sikerült belezsúfolni. Szóval, aki a thrash agyasabb, kifejtősebb, netán progosabb vonalát kedveli, az ne itt keresgéljen. A nyitó, Drill Into The Brain például alig egy perc, de a legepikusabb, egyben pedig talán legemlékezetesebb Revenant sem kúszik négy perc fölé.

Sallangmentes, gyors, totál old school thrash metal hallható tehát a Faster Than Death lemezen, meg Katon jellegzetes thrash metal torka. A fekete fickó szokásosnál árnyalatnyival magasabb hangja a tipikus szövegköpködésnél dallamosabb témákra is képes, de így sem nevezném igazán jó énekesnek. Viszont a vele látott interjúk alapján olyasfajta mániákus, szent őrült lehet, amilyen például Paul Baloff is volt, így nem véletlen, hogy a Hirax kapcsán a színtér szereplői egyöntetűen az elismerés hangján szólnak, bármikor is merül fel a nevük.

Pedig, ha őszinték akarunk lenni, a zenekar sosem tudott kinőni a harmadvonalból, és nemcsak népszerűségüket, hanem dalaik minőségét tekintve sem. Míg voltak olyan bandák, akik kiváló lemezeik ellenére maradtak meg a szinte teljes ismeretlenségben (emlékszik még valaki mondjuk a Cyclone Temple-re?), addig a Hirax jelentősége tényleg leginkább abban áll, hogy ők is ott voltak a kezdetekkor. Nem rossz persze, amit csinálnak, épp csak semmi kihagyhatatlan nincs a diszkográfiában, ahogy a Faster Than Deathben sem. Aki hozzám hasonlóan imádja a klasszikus, old school thrash metalt, persze ezt is örömmel fogja hallgatni, de a műfaj igazán nagy pillanatait még mindig nem a Hirax háza táján kell keresni.