Huhh! Az utóbbi idők egyik legjobb korongja pörög a lejátszóban. Ez igen! Komplex, technikás, agresszív és egy kicsit őrült. Olyan Meshuggah. Nem könnyű befogadni, de ezt már megszokhattuk tőlük. Sőt!

A riffek húsba maróan ridegek, szinte érezhetően beledöngölnek a földbe, a szólók öntörvényűsége elképesztő - nem hétköznapi agytekervényekben fogantak -, és a teljes odafigyelést követelő technikás dobolás minden MÁS-ra vágyó zenehallgató igényeit maradéktalanul kielégíti. Ha elértél a 6. számig, akkor megpihenhetsz pár percig, egy akusztikus zsenge társaságában, ami után ismét az arcodba mászik könyörtelenül a gépezet. Ezek a fickók a szó jó értelmében véve nem normálisak!

Vigyázat, nagyon tömény első ismerkedéskor, kell néhány alkalom, hogy legalább valamennyire elkezdődjön az emésztés. Lebomlani úgysem fog... Valami ilyesmit képzelek el a jövő évezred zenéjének. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ezzel a lemezzel megelőzték a korukat egy picinnyég.