Amikor 2016-ban, egy különösen debil választási kampány méltó zárásaként az amerikai nép töredéke egy hivatásos bohócot választott meg az ország negyvenötödik elnökének, csak abban tudtam reménykedni, hogy ez az újabb abszurd politikai helyzet végre újfent erős Ministry-lemezt fog eredményezni. Ugyan az előző két albumot utólag sikerült úgy-ahogy megkedvelnem, azért nálam még mindig a Bush-trilógia a favorit a Psalm 69 mellett, ha Ministryről van szó, és W-é után most végre ismét akadt egy olyan bizarr elnökség a Fehér Házban, amely kellő alapanyagot szolgáltathatott volna az industrial megmondóembere számára ahhoz, hogy kisujjból kirázzon egy brutális anyagot. Még azzal együtt is, hogy a régi harcostárs, Mike Scaccia 2012-es halála a dohogó gépezet erőteljes megtorpanásával járt, Jourgensen pedig a banda történetében másodjára húzta le a rolót, persze ezúttal is csak átmenetileg.

Scaccia azonban több volt egyszerű csapattagnál, a hőskorszaktól kezdve a bandát erősítette saját ötleteivel és karakteres játékával, és félő volt, hogy a hiánya érezhető is lesz egy esetleges új lemezen. Fogas kérdés, hogy emiatt sikerült-e az AmeriKKKant olyanra, amilyen, mindenesetre egy biztos: a tizennegyedik Ministry-korong más, mint az előző kettő. A szégyenkező Szabadság-szobrot ábrázoló borító híven tükrözi a lemez tematikáját, ami a Bush-trilógiával ellentétben nem csupán az aktuális elnök személyére koncentrál, hanem korunk egyéb furcsa, javarészt romboló és negatív hatású társadalmi jelenségeire is kitér. Az intróként funkcionáló I Know Words és az azt követő, mintegy nyolc perces Twilight Zone egyetlen tizenegy perces dalnak is tekinthető, ami igencsak ambíciózus próbálkozás Jourgensentől, és nem is vall szégyent vele. Lassú, komor darab ez, hallani, hogy őszinte dühben fogant, nagyon szigorú riffeléssel és persze a banda védjegyének számító hangmintákkal, amiknek nagyrészét természetesen maga az Elnök Úr szolgáltatja igencsak meggyőzően, s még a végén bevezetésre kerülő, Nine Inch Nails-ízű riff is rendben van, ez egyszer a mester kölcsönzött a tanítványtól.

Az erős kezdést már nem annyira erős folytatás követi. A szintén nyolc perces Victims Of A Clown szintén ráérősebb tempójú darab, ami azonban hamar unalomba fullad az emlékezetes témák miatt, és ezúttal a mesternek még a hangeffektek és -minták terén is sikerült túlterhelnie a szerzeményét. Újabb felvonásához érkezett Jourgensen TV-sorozata, ami ezúttal csak egy nyisszantásnyi hangkáosz, s amit a zenekar keményebb és riffelősebb oldalát kidomborító We're Tired Of It követ, amely mondandójában elfordul kicsit a Narancs Embertől, és alámerül az internet (kollektív emberi elme) sötét bugyraiba. Hogy direkt utalás-e, nem tudom, de a Burton C. Bellt is felvonultató Wargasm igencsak közeli rokonságban áll a Houses Of The Molé World című dalával, bár azért az önismétlésig nem mennék. Az előzetesen elcsöpögtetett Antifától már elsőre sem dobtam hátast, az antifasiszta mozgalomról elmélkedő darab eléggé sablon-Ministry, egynek pont elmegy, de enélkül se lett volna kevesebb a lemez, kivéve a játékidőt. Mondjuk az album egyébként sem hosszú a maga negyvennyolc percével, de például épp az AmeriKKKantnél érzem azt, hogy jobb lett volna, ha Jourgensen is követi Trent Reznor példáját, és teljes lemez helyett inkább rövidebb EP-kben gondolkodik, nagyjából annyi szusz van itt ötlet terén.

A vége felé megkapjuk még a Twilight Zone kistestvérét Game Over címmel, ami szintén működik a Ministrytől szokatlan dobtémájával, de már a záró AmeriKKKa nem üt akkorát, amekorrát kéne neki. Egyfelől itt is túlírás történt, ebben nincs nyolc és fél percnyi tartalom, mintha főhősünk csak azért húzta-vonta volna a dolgot, hogy kijöjjön egy lemeznyi hosszúság. Ezért is gondolom azt, hogy az AmeriKKKant lehetett volna egy csakis Trumpra összpontosító kislemez, ami viszont tényleg emlékezetesebb is lett volna. Így viszont van egy igencsak felemás Ministry-album, amin akad három egész pofás dal a kilencből, a többi pedig mondjuk elmegy kategória. Ennél egy ismételten republikánus kormányzat alá került Ministrytől sokkal többet vártam volna, de mivel Donald Trump egyelőre még az Ovális Irodában játszik a kisautóival, szóval nem teljesen reménytelen egy igazán karcos lemezre várni Jourgensentől.

A Ministry július 27-én Székesfehérváron, a FEZEN-en koncertezik.