CD kritika

A nyolcadik Nightwish-nagylemez 2015 márciusában jelent meg, azaz több mint öt év telt el az Endless Forms Most Beautiful óta. Nem volt ez holtidő persze, hiszen amellett, hogy elég volt a csapat és „új" frontasszonya, Floor Jansen, illetve a rajongótábor összecsiszolódásához, fokozatosan lépegetve mára konkrét arénaprodukcióvá nőtték ki magukat. Persze a Nightwish már Floor előtt is vitathatatlanul az európai fősodorba tartozott, de míg a felfelé ívelő Tarja-éra után Anette Olzonnal mintha kissé stagnáltak volna, addig Floorral a mikrofon mögött újra meredeken emelkedik az ázsiójuk. Noha kereskedelmi szempontból a vele készült lemezek is nagyon sikeresek voltak, Anette személye mindvégig megmaradt megosztónak a rajongók között, Floort viszont az első pillanattól keblére ölelte a tábor, és így természetesen az Endlesst is kajálták.

Tuomas kapitány így viszonylagos nyugalommal, különösebb kockázat nélkül fordulhatott rá az új anyagra, hiszen ennyi év kihagyás után a tábor természetesen fokozott nyálelválasztással, kiéhezve várta a kilencedik Nightwish-stúdiólemezt, másrészt pedig van egy nyertes csapata, amin szükségtelen volt bármiben is változtatni. Egy ponton módosult azonban a felállás, hiszen Jukka Nevalainen dobos helyére tavaly hivatalosan is az a Kai Hanto került, aki az egészségügyi problémákkal küzdő eredeti ütős helyett már 2014-től a bandával turnézott. Jukka ettől függetlenül továbbra is maradt a gépezet része, és egyfajta háttéremberként tolja tovább a szekeret.

Ilyen előzményekkel logikus, hogy Tuomas megy tovább a legutolsó anyaggal megkezdett úton, de természetesen emelt a téten. A dallamos részek még dallamosabbak, a kemények még keményebbek lettek! – ahogy mondani szokták, és a Human. :II: Nature. esetében igaz is ez a már-már parodisztikus közhely. A friss anyagon ugyanis tényleg minden ott van, ami az Endless Formson hallható volt, épp csak még tovább tolva, húzva, nyújtva. A nagy kérdés persze az, hogy jó-e ez a recept, a választ pedig mindenkinek magának kell megtalálnia. Ha elvakult fanboy vagy, természetesen imádni fogod minden percét, ha viszont hozzám hasonlóan szimpátiával, de azért három lépés távolságból követed a finneket, akkor valószínűleg benned is megfogalmazódik majd az a szintén borzasztóan elcsépelt közhely, hogy a kevesebb bizony néha több. Sok esetben láttuk már, ahogy a kvázi egyszemélyes vezetés alatt álló sikercsapatok góréinál egy idő után elgurul a gyógyszer, Tony Kakkótól Christofer Johnssonig többeknél is végigkövethető volt a folyamat, és úgy érzem, Tuomas is határozottan erre az ösvényre lépett. A Human. :II: Nature. még grandiózusabb, még monumentálisabb, mint elődje, minden összetevőjére rátettek még egy lapáttal. A recept egyszerű: ami volt, az mind legyen most is, de kapcsoljuk magasabb fokozatba, adjunk belőle többet, hangsúlyozzuk ki jobban! A My Walden giccstömegénél legyen még sziruposabb a Harvest, a The Greatest Show On Earth után pedig legyen még hosszabb, instrumentalizmusával még inkább epikus az újabb záróeposz.

A baj csak az, hogy hiába vannak jó ötletek, a lemez kétségbeesetten ordít egy producerért, társszerzőért, akárkiért, aki képes lett volna egyetlen dolgot hozzátenni: azt, hogy „Tuomas, NEM!" A fővezér kiváló dalszerző, ezt a zenekar pályája és lemezei egyértelműen bizonyítják, de a külső kontroll teljes hiánya miatt mára menthetetlenül beleesett a túlburjánzás hibájába. És a jelenlegi Nightwishben senki sincs, aki ki tudná vagy merné rángatni ebből. Kár, mert amúgy ezen a lemezen is akadnak nagyon jó dolgok: a nyitó, a zenébe vetett hitvallásnak is beillő Music remekül építkezik és nagyon jó énekdallamokat hoz. Ha nem húznák hét és fél percig, nagykanállal zabálnám, akárcsak a második, súlyos, horzsoló, egyértelműen a direktebb, old school Nightwish-világhoz visszataláló Noise-ot, a lemez legjobbját, a Pant, vagy később a Tribalt. A szaggatottan riffelő Shoemaker vagy a How's The Hearthban hallható acapella lezárás, amit Floor, Marko és Troy énekel, szintén remek, ahogy a Marko szólóénekével (amit Floor vokálja remekül kiemel) operáló Endlesness is. A lemez a maga 82 percével viszont ebben a formában egyértelműen túl sok, és ha igazán őszinte akarok lenni, az ember és a természet viszonyát boncolgató anyag Nature részét adó félórás eposz, a Londoni Filharmonikusokkal felvett James Horner-wannabe All The Works Of Nature Which Adorn The World pedig tök fölösleges.

Összességében tehát a Human. :II: Nature. 45-50 percben hibátlan is lehetett volna, jelenlegi méreteiben azonban egyértelműen belefullad saját magába.

A Nightwish december 7-én Budapesten, a Papp László Sportarénában lép fel az Amorphis és a Turmion Kätilöt társaságában. Részletek itt.