Ha most pontoznék, akkor látatlanban máris a maximumot vésném az Overkill név hallatán. Nem is tévednék. A Nechroshine akkora erővel támadta meg a dobhártyámat, hogy belesüppedtem a padlóba. Szénné alázzák a fiatal modernkedő csapatokat Blitzék. Már megint...

A bevezető effektezés után olyan szinten löki magából az energiát a nyitó címadó szám, hogy csak kapkodtam a levegőt. Mindamellett, hogy megvan a nótákban a 90-es évek végére jellemző modernség, a jellegzetes és minden mással összetéveszthetetlen Overkill jegyek is megmaradtak minden nótában. A My December Panterás indításából egy groove-val telített igazi lendülettel teli hajpörgetős metal dal kerekedik ki (ilyen "óóó-zást" mondjuk én utoljára a Pokolgéptől hallottam, ha-ha!). Az ezt követő Let Us Prey elején a bőgő úgy szól, mint az atom! S maga a szám is felér egy atomrobbanással (csak nincsen káros utóhatása).

Blitz több nótában is kitesz magáért, a már "megszokott" hangján kívül újabb ösvényekre merészkedett, néhol tőle teljesen szokatlan témákat énekel (plö: 80 Cycles). Ebben a dalban hatalmas Sabbath-ízű riffelés röfög. És lássatok csodát a Revelation nótában pár sor erejéig női éneket (!) is felvonultatnak, ami döbbenetesen jó! Az I Am Fear meg ráférne egy metalosabb beütésű HC albumra is. Utána a Black Line bulis rock hangulatával, dallamos, szinte a glam korszakot idéző refrénjével feloldja az eddig keletkezett feszültséget. A szóló alatt meg olyan heavy metalos aláfestést eresztenek el a srácok, hogy csak lestem, és a végefelé Blitz még füttyre is fakad. Nem egy egysíkú dal, az biztos (mint ahogy a többi sem). Zárásként megint egy HC hatású pörgést kapunk arcunkba - Dead Man -, szinte látom mögöttük egy esetleges klipen a mocskos, lepusztult utcákat, ők meg szemig behúzott kötött sapiban perelnek a kamerával.

Elemezhetném még sokáig minden dalt külön-külön, sokrétűre sikeredett a Nechrosine, nincs gyenge pontja a lemeznek. Aki szereti a metalt annak a Necroshine KÖTELEZŐ! - persze full hangerőn. Mégis pontozok!