Volt egyszer egy holland zenekar, amely 1988 és 1993 között azzal töltötte idejét, hogy előbb minél brutálisabb, majd minél megfoghatatlanabb irányba mozdítsa el a death metalt. Mindebben persze akadt jónéhány társa, akikkel egy egész korszak extrém zenei stílusát határozták meg. Kérdem, hol van most ez a banda? A név (Pestilence) és a zenei agy (Patrick Mameli) változatlan, minden más azonban, amitől ez a név a zsáneren belül kultikussá tudott válni, sajnos a múlté. A 2009-es, visszatérő Resurrection Macabre tizenhat évnyi hallgatás után esett be a vérbeli progresszív Spheres utódjaként, és bár elődjénél egyenesvonalúbb, hagyományosabb anyag volt, azért akadt benne potenciál, és reményteljes jövőt festett a csapat számára. Aztán kidöcögött Mameliék műhelyéből a Doctrine is, amely talán a leggyengébb Pestilence-lemez, túl is pontoztam annak idején. A rá következő Obsideo már valamivel erősebbre sikerült, de az is inkább csak egy profi együttes háromnegyed gőzzel összerántott próbálkozásának tűnt, mintsem lelkes és ötletes alkotásnak.
És most, öt év múltán itt a Hadeon, amivel kapcsolatban a megjelenése óta eltelt hetekben a „nem rossz" kategóriától eljutottam az „eggyel több a sorban"-ig. Pedig szeretni akartam ezt a lemezt, mert hát mégiscsak a Pestilence-ről van szó, de például rögtön a megszólalás megakadályozott ebben. Egyszerűen nevetséges és komolytalan ez a hápogó gitárhangzás, ami sajnos sok európai bandánál felbukkan mostanság. Az intró utáni Non Physical Existence-t hallgatva például folyton mosolyognom kell, mert teljesen olyan, mintha egy sajtreszelővel abuzált Donald kacsa vendégeskedne Mameliéknél a stúdióban. De a hangkép egyébként is nagyon tucatjellegű, némileg recsegős, szellős, ehhez a zenéhez bizony jóval vaskosabb megszólalás dukálna, ami ki tudná emelni a dalokban rejlő esetleges súlyt és karcosságot.
Zeneileg tehát nem Spheres II a Hadeon, az album csak nagy ritkán kacsint vissza a kísérletezős, sci-fi-s világba, inkább az előző két korong sablonhalmozós irányát viszi tovább. Azért akadnak itt kellemes pillanatok is, a fantasztikus gitárszólókat például ki kellett volna gyűjteni egy albumra, és csak azokat kiadni teljes lemezként, úgy mindenki jobban jár. Ugyanakkor félreértés ne essék, nem szar a lemez, valószínűleg Mameli ha megszakadna, sem tudna olyat összekalapálni. Számomra azért csalódás a Hadeon, mert a Pestilence nevet rittyentették a borítóra, márpedig ettől a logótól ennél eredetibb és merészebb muzsikára vágyom. Tényleg kevés olyan zenész mozog a stílusban, akitől el lehetne ilyesmit várni, Patrick Mameli azonban épp ilyen dalszerző. Mert bár ott van a Spheres megidézése az Astral Projection robothangjában meg szintetizátoros aláfestésében, és a Manifestations is kiváló példa arra, miként kell olyan death metalt írni, amelyre el lehet járni bármelyik palóc vagy matyó néptánc brutalizált verzióját, de az ilyen jobban sikerült, érdekesebb dalok terén igen szegényes a választék a Hadeonon. Pedig mintha végre kezdene kimozdulni a banda a rutinszagú megoldások vidékéről, csak nagyon félve teszik itt mindezt.
Tökéletesen meg tudom érteni, ha valaki hozsannázva fogadja ezt a lemezt, komolyan, én is értékeltem már fel puszta elfogultságból ramaty albumokat, és a Hadeon még csak nem is ramaty. Korrekt, de abból a fajtából, ami a death metalba épp belépő érdeklődők számára tartogathat meglepetéseket és élvezetes dolgokat, amiben azért felvillan pár étvágygerjesztő is a zsáner igazán újszerű és formabontó irányzataiból. Ennél azonban sajnos nincs több itt, pedig bőven lehetne, hiszen azon az asztalon, amire annak idején ez a csapat letett egy Testimony Of The Ancients klasszikust, még van hely, a stílus nagyjai közül pedig többen is bizonyították az elmúlt pár évben, hogy több évtizedes karrierrel és jelentős életművel a hátuk mögött is lehet iszanyotsan erős zenét írni. Mameliben és aktuális kompániájában is ott rejlik ez a lehetőség, a Hadeon viszont ennek maximum az árnyéka.
A Pestilence február 18-án Budapesten, a Dürer Kertben koncertezik a Rebaelliun, a Distillator és az Archaic társaságában, részletek itt.
Hozzászólások
Szeretem én az ilyen haknikat!
Az a gond, hogy ha nem nosztalgia hakni lett volna a régi lemezekről, akkor nem is mentem volna el.
Az újjáalakulást követő három lemez nem középszerű és nem korrekt szerintem, hanem egyszerűen fing, ez meg legalább korrekt, de ez persze csupán az én véleményem.
Akkor ezek szerint 10 év nem volt elég a megbarátkozáshoz. Engedd el, jobban jársz. Ez is csak egy zenekar a sok közül, akiknek voltak zseniális húzásaik is, de mindenki emberből van, megfárad a kreativitás az évtizedek alatt és ez természetes is. Én ezért örülök, ha sikerül nekik végre összerakni egy korrekt és hallgatható lemezt, és megköszönöm nekik, hogy újra okoztak pár kellemes és izgalmas percet.
1. "Én pl. nem számítottam semmire..."
2. "...de engem így is meglepett az a középszerűség, ami az új anyagot (is) jellemzi." - a lényeg nem a középszerűségen, hanem az "is" szón van.
(mellesleg 1994 és 2008 között a banda hibernálva volt, vagyis egybefüggő pályafutásról nem beszélhetünk)
Másképp próbálok fogalmazni, hátha akkor átjön az, amire gondolok. Ahhoz, hogy egy Pestilence-formátumú banda Mameli zsenialitásával, amelyik az első korszakának anyagaival alapvetően rengette meg a színteret, jócskán megelőzve a korukat, nekem még ennyi idő sem volt elég, hogy hozzászokjak, hogy csak (Mameli képességeihez képest) középszerű és korrekt lemezekre telik. Ennyi és nem több.
Igen, ennyi idő után sem sikerült megbarátkoznom a gondolattal. De ez az én problémám.
De most komolyan, '93 óta nem csináltak semmi értékelhetőt, és most meglepett a középszerűség? Még ezután kell megbarátkoznod a gondolattal, hogy a Pestilence már nem a régi? Még 25 év és lassan talán sikerülni fog.
Mindenesetre az előzményekhez képest nálam ez egy jól sikerült lemezt, szóval én inkább örülök, mint nem, párszor még végigmegy, az biztos, szemben a többi második generációs albummal.
Ez pont illik a te hozzászólásodra is.
Én is pont így vagyok ezzel. Sajnos ezt a legtöbb régi ikon, isten, stb. lemezei alá is oda lehetne kommentelni.