A Serious Black egy friss zenekar, amiben az európai heavy metal sokat próbált arcai egyesítették erőiket Roland Grapow gitáros vezényletével. A Helloween és a Masterplan soraiból ismert Grapowski szerint ráadásul határozottan nem egy szupergroupról, hanem igazi zenekarról van szó. Na persze... A lényeg ettől függetlenül nem a rettenetes nevű csapatra ragasztható címke, hanem a muzsika, ilyen felállással ugyanis illene valami igazán felsőkategóriással előrukkolni. Bár a tagok mindegyike ismert lehet olyan zenekarokból, mint a Dreamscape, a Visions Of Atlantis vagy az Edenbridge, Grapow mellett a másik igazán nagy név Thomen Stauch, a Blind Guardian ütőse. Az As Daylight Breaks azonban számomra nem miattuk érdekes igazán, hanem a skandináv színtér egyik titkos fegyvere, Urban breed (igen, kisbetűvel) énekes miatt, aki a Tad Morose-zal néhány igazi gyöngyszemet is összehozott a 2000-es évek elején.

Mivel a svéd csapat leginkább doomos power metalban utazott, valami ilyesmit reméltem a Serious Blacktől is, és bár az As Daylight Breaks más, valamelyest mégis párhuzamba állítható breed anyabandájával. Kétségtelen, hogy a borús, sötét hangulat ennek a formációnak is sajátja, zenei világuk azonban valamivel könnyedebb, befogadhatóbb és kevésbé súlyos. Grapow miatt nyilván adott egyfajta Helloween/Masterplan-párhuzam, de a többiek csapatainak hatása is érződik, ami összességében egyfajta melankolikus, de mégis egyértelműen európai hangzásvilágú, speedes heavy metalt szült. A felvezető promószöveg tehát ezúttal egyáltalán nem csalóka: a Serious Blackkel a tagok egyéb formációinak rajongóin túl az Avantasia-, Sonata Arctica- és Kamelot-hívek is bátran próbálkozhatnak.

Az I Seek No Other Life tökéletes indítás remek Tad Morose-hangulatokkal, breed pedig a csillagokat is leénekli benne az égről. Ha a többi dal is tudná hozni ezt a minőséget, már repülne is a tízes, később azonban sajnálatos módon felüti fejét a formahanyatlás, bár nem drámai mértékben. A kettes High And Low akár Masterplan is lehetne, és szintén okés, bár lényegesen könnyedebb, mint a nyitó tétel. És ha már szóba került a Masterplan, nagyon bízom benne, hogy a Serious Black eljövetele nem jelenti egyben a csapat parkolópályára tételét is, hiszen a Novum Initium lemezzel új erőre kapott bandát kár lenne veszni hagyni, főleg, hogy összességében a Serious Black nem ér a nyomukba.

Az említett hanyatlás a Sealing My Faithtel köszönt be, ez ugyanis leginkább olyan, mint egy középszerű Sonata Arctica-dal. Nem rossz, de kissé jellegtelen és szürke. Az Arkhenation aztán totál Kamelot, akárcsak a felvezetéséül szolgáló, instru Temple Of The Sun. A lemez problémája innentől szembeötlő igazán: bár a dalokkal nincsenek igazán nagy bajok, mégis egyre kevésbé képesek rá, hogy fenntartsák a figyelmemet. Szép sorjában érkeznek, de sajnos egyikre sem kapom fel a fejem. Mivel breednek volt 2012-ben egy ezen név alatt futó zenekara, a Trail Of Murder című nótában nagyon bíztam, de sajnos ez sem emelkedik ki a többi közül. Azt hiszem, mindent elmond a lemezanyagról, hogy a nyitó I Seek No Other Life-on kívül csak az Older And Wiser és a záró No Son Of Mine esetében gyorsul fel valamelyest a szívverésem, ez pedig egyértelműen kevés, főleg, hogy utóbbi történetesen egy Genesis-feldolgozás.

Csalódott vagyok tehát a Serious Black miatt, ugyanis nagy nevek ide vagy oda, a lemezanyag meglehetősen szürkére és unalmasra sikeredett, ráadásul tizennégy dalával egyértelműen túl is nyújtották. A pontszám csak Urban breed miatt kúszik az átlag fölé.