Dőljetek hátra, oltsátok le a villanyt - tudom, jobb helyeken ez úgy hangzik, hogy kapcsoljátok le a lámpát -, hunyjátok le a szemeteket, mert egy szűk órára valami teljesen más helyre utazhattok, mint általában. Mármint ha rockzenét hallgattok. Vagy ilyes.

A Son-Dha távolról sem nevezhető rocknak, tehát hagyjuk is ezt a kategóriát. Nagyjából valamiféle elektro-ambient zeneként lehetne jellemezni a Son-Dha művét, amely nem áll távol a drum and basstől sem. A formáció két olasz fiatalembert takar, Andrea Belluccit (Red Sector A) és Stefano Mussót (Alio Die), akik egyesítették erőiket és fantasztikus ötletesen az első lemezüknek a RED SECTOR A speeds up ALIO DIE címet adták. Habár a borítón a dalcímek mögött ilyenek olvashatók, mint: global mix, floating mix, afterlife mix, ésatöbbi, naszóval az ember azt hinné, itt valamiféle átiratai hallhatók valamilyen már régebben elkészült számoknak, nos, nem így van.

A tíz szerzemény közül a kifejezetten idegesítő trip-hangulatú katyvasztól a nyugtalanító filmzene-szerű vízióig terjed, amiből fél óra is bőven sok lett volna. Kutatómunkám közben olyan stílusmeghatározást is találtam, hogy blip-hop, amiről fogalmam sincs, hogy mit takarhat, de a lemez végighallgatása után nem is nagyon érdekel. Amilyen érdekes zenét csinált a hasonló stílusban működő Robert Rich, olyannyira unalmas a Son-Dha. Cáfoljatok meg, ha más véleményen vagytok.

Tipikus "anyagos" zene, ha értitek mire gondolok. S mint olyan, számomra semmitmondó és értékelhetetlen.