Érdekes különlegesség, hogy a grindcore talán legmeghatározóbb alakulata, a brit Napalm Death mellett idén alig pár napos eltéréssel az irányzat egy másik, szintén jelentős formációja rukkolt elő új hangzóanyaggal. Az amerikai Terrorizer fogalom a grindcore-ban, de jelentősége persze átkúszik más rokon irányzatokba is, így valószínűleg alig találnánk olyan death metal csapatot, akik kérdésünkre ne említenék meg legfőbb hatásaik között a kaliforniai alapbandát.

Kult státuszukat az amerikaiak egyébként annak is köszönhetik, hogy klasszikus debütáló lemezük, a World Downfall megjelenésekor már nem is léteztek. Tizenhét évet kellett várniuk a rajongóknak ahhoz, hogy ismét legyen Terrorizer, ám a feltámadást megpecsételő, sokakat megosztó 2006-os Darker Days Ahead ismét szomorú apropóval bírt: ez az album jelentette az alapító/gitáros Jesse Pintado hattyúdalát. A jövő ekkor ismételten sötétbe borult a zenekar előtt, de tavaly a másik alapító, a blastbeat-császár Pete Sandoval - kihasználva a gerincproblémái szülte kényszerpihenőt - gondolt egyet, és felhúzta a harmadik Terrorizer lemezt. Ez nem épp olyasmi, amit az orvos felírna egy gerincműtétet követően, de Commando Sandovalról sejtjük már egy ideje, hogy valamiféle kiborg lehet.

Sandoval „újdonsült" társai között most is itt üdvözölhetjük az előző lemezt felhörgő Anthony Rezhawkot, aki öblös danolászásával sok pluszt nem tesz hozzá a végeredményhez - gyakorlatilag azt hozza, amit ilyenkor mindenki elvár. A néhai Pintado helyén hegesztő Katina Culture becsülettel szolgálja neves elődje hagyományait. Témái között előfordulnak egész pofás szösszenetek, így a címadó, az Ignorance And Apathy vagy a már-már fogós Evolving Era igen emlékezetes riffekkel operál. Ugyanakkor a sablonokba is bele-belebotlik, a Flesh To Dustot például sokszor hallhattuk már a múltban, csak épp más címeken.

A zenekart végül egy régi-új cimbora, David Vincent teszi teljessé. Ha már Sandoval nem tudott vagy nem akart közreműködni a legutóbbi Morbid Angel lemezen, hát a hegy megy Mohammedhez elvén ő csalogatta magához kollégáját. Ahhoz viszont, hogy igazán hallhassuk itt Vincent játékát, elég keményen kell hegyeznünk a fülünket, de ez a basszusbetemetés sajnos az irányzat egyik jellegzetes gyermekbetegsége.

Nehéz igazságosan kezelni ezt a lemezt. Nyilván, ilyen vén rókák nem hibáznak, ők tényleg tudják, mitől döglik a darára éhes publikum. Ámde ebbéli tulajdonságuk egyben végzetük is, hiszen zenéjük nagyon kiszámítható, mindenféle izgalmaktól mentes. Ez a negyvenpercnyi riffgörgeteg csupán egy masszív grindcore/death anyag, ami a középmezőnyből ugyan kitűnik, köszönhetően a minden pórusából áradó profizmusnak, de kivételesnek sem igen nevezhető.