Befejezéséhez érkezett Christofer Johnsson 2021-ben indított monumentális projektje, a Leviathan. Ez az az anyag, amit a zenekarvezető/főnök bevallottan a rajongói elvárások mentén rakott össze, és amit jó érzékkel nem egyben – ellentétben a Beloved Antichristtal –, hanem három kezelhető méretű részben szabadított a világra. December 15-én megérkezett tehát a Leviathan III, ezzel pedig ismét lezárult egy korszak, véget ért egy nagyszabású projekt, de biztos vagyok benne, hogy Johnsson már régi kitalálta, melyik irányba fordul majd a Therion következő anyagával. A magam részéről pedig azt remélem, olyan messzire azért nem kalandozik el a Leviathan vonalától.

Aki szerint a death metalos Therion volt csak a jó (nem, nem volt az), annak ez a trilógia sem hozhatta vissza a lelkesedését, aki viszont a Thelivel kezdődő, legklasszikusabb korszakukat szereti, mondjuk úgy a Lemuria / Sirius B duplával bezárólag, annak biztos, hogy semmi nem dobogtatta úgy meg a szívét az elmúlt húsz évben, mint a mitikus tengeri szörnyről elnevezett albumtriász. Ráadásul, ahogy az a jól felépített alkotások esetén lenni szokott, itt is a végén jön a csattanó, hiába szerettem ugyanis az első és a második részt is (mai fejjel az elsőt azért jobban), a befejező epizód egyértelműen jobb mindkettőnél.

A régi cimborák közül nem csak az első részen már felbukkant Mats Levén, illetve a másodikon szereplő, sajnos csak doboló Snowy Shaw van itt megint, hanem az a Piotr Wawrzeniuk is, aki dobosként kezdte anno a bandában, de a Thelihez már énekesként is sokat hozzátett. Ezen arcokat összegyúrva a diszkográfia legsikeresebb lemezeinek hangzásvilágával, nyilván egy minden ízében kellemesen nosztalgikus Theriont kapunk, ami már önmagában is fél siker. Ennél viszont jóval többről van szó, hiszen a Leviathan III-ra kifejezetten erős dalokat pakolt össze a maximalista zsarnokként aposztrofált, de egyébként egyetlen doboscserét leszámítva zenekarát bő egy évtizede változatlan felállásban működtető Christofer.

A Ninkigal kapásból olyan meggyőző indítás, mint a Typhon volt anno, szépen ellenpontozzák benne a magasztos kórusok és a könnyedebb szoprán énektémák a hörgős férfi vokalizálást. A kettes Ruler Of Tamag akusztikus indításával és visszafogott női énektémáival kifejezetten szép, aztán megérkezik egy jó értelemben vetten tipikus Therion-riff, illetve kórustéma, mi pedig kapásból valahol a Secret Of The Runes környékén találjuk magunkat. Mondanom sem kell talán, mekkora közönségkedvenc lesz ez a dal koncerteken. A hétperces An Unsung Lament hammondos hard rockként indul, de a legelejétől ott vannak benne azok a keleties kis díszítések, amik therionossá teszik, egyes riffjei pedig egyenesen a Lepaca Kliffoth-korszakot idézik. Egyértelműen a legváltozatosabb darab a lemezen, úgy zeneileg, mint az ének/kórustémákat illetően.

A Leviathan III kifejezetten izmosan indul tehát, de szerencsére később sem fullad ki. A középtempós, menetelős Ayahuasca hozza el a korong egyik legfogósabb refrénjét, és papíron csaknem nyolcperces játékideje ijesztő lehet ugyan, mégsem fekszi meg az ember gyomrát. Már csak azért sem, mert a végére illesztett melankolikus, éteri részben tök jól hozza vissza a Theli hangulatát: nyilván az sem véletlen, hogy Piotr Wawrzeniukot épp erre a nótára hívták vissza. A gyors Baccanale azoknak fog igazán kellemes perceket okozni, akiknek a The Wild Hunt meg a Wine Of Aluqah volt anno a nonpluszultra. A What Was Lost Shall Be Lost No More-ban a 2009-óta a bandából kirobbanthatatlan Thomas Vikström énekel szólót, és bár az ő hangját is szeretem, ezek a témák üvöltenek Mats Levénért. Amennyire emlékszem, a spanyolos tematikájú, temperamentumos Duende újdonságot jelent a csapat fegyvertárában, de remekül működik, akárcsak a rövidke, a nagy finálé felvezetéseként szolgáló Nummo, a záró, doomosan hömpölyögve induló Twilight Of The Gods pedig fel is teszi az i-re a pontot a mindig zseniális Matsszal. Ahogy a dal, illetve az egész lemez utolsó sora mondja: new era had arrived.

Kíváncsian várom, ebben az új korszakban mivel rukkol majd elő a Therion!

A Therion március 12-én Budapesten, a Barba Negrában koncertezik. Részletek itt.