CD kritika

Nietzsche így mondja A Vidám Tudományban: „Miután Buddha meghalt, még évszázadokig mutogatták az árnyékát egy barlangban – egy iszonyatosan félelmetes árnyékot. Isten halott: ám az ember természete már csak olyan, hogy talán még évezredekig lesznek barlangok, amelyekben megmutatják az Isten árnyékát. – És nekünk – nekünk még az árnyékát is le kell győznünk!"

A német filozófus világlátásához eltéphetetlen szállal kapcsolódó Ulver már rég legyőzte saját árnyékát: amiben manapság utaznak, már régen nem metal, sokkal inkább kortárs popzene. Rendben, tegyük hozzá, annak egy szélsőséges, sötét formája: wolves evolving, ha úgy akarod. Nos, e farkasok jelen kiadványukon sokkal mélyebbre hatolnak saját múltjukban (mely már egyszer legyőzetett és átértékeltetett), mint azt bárki is gondolhatta volna. Visszatérnek a ´60-as évekbe, az emberiség fennmaradása ellen elkövetett egyik legkegyetlenebb merénylet, a Flower Power virágkorába. Hippik, drogok, élénk színek és pszichedelikus rock muzsika.

Szóval legyőzni Istent. Mégis miféle fegyverrel? Trickster G. mutatja az utat! Tekintsük kizárólag a kísérleti tárgyat, tisztítsuk meg eredeti környezetétől, majd különös elővigyázatossággal húzzuk át a tálcára. Most előttünk van az alany a maga legtisztább valójában. Húzzuk feszesre a laza kötéseket, majd indítsuk el a remaster alkalmazást. Végül legyünk elégedettek az eredménnyel, és mentsük a file-t. Aki netán (jelzem: okkal) arra számított, hogy az Ulver valamiféle avantgarde szörnyet kreál az eleve tudatmódosított alapanyagból, az most meglepődik. Én is így voltam vele: amit hallunk, az tiszta popzene, szimplán és mégis nagyszerűen. A cucc totálisan addiktív, én is így jártam vele, a fentiekben elmesélt minden fenntartásom, sőt, viszolygásom ellenére. Giccs, ha úgy tetszik, amiről tudjuk jól, hogy az, mégis gyönyörködünk benne.

Piszkosul nagy bajban lennék, ha pontoznom kellene a kilencedik Ulver albumot, mely 53 percben tizenhat dal feldolgozását rejti a The Pretty Thingstől, a The Byrdstől, a Jefferson Airplane-től, a The Troggstól vagy a Gandalftól. De nem kell, így használati ajánlásként álljon itt annyi, hogy kevésbé a megidézni kívánt korszak rajongóinak, sokkal inkább nyitott és kíváncsi avantgarde arcoknak jöhet be ez a hallgatnivaló. Garmék egyfajta végtisztességet, halhatatlanságot kívántak biztosítani az eredeti előadóknak, és e szándékukban szinte bizonyosan elbuktak. Ellenben minimális változtatásokkal, némi fekete tónussal újrateremtették ezeket a bódult dallamokat, állandó vendéggé tették azokban a háztartásokban is, ahol továbbra sem forognak a lemezjátszón az eredeti korongok.

„Mi a kivívott szabadság pecsétje? Ha már nem szégyelljük magunkat önmagunk előtt." – ezt szintén Nietzsche mondta, ugyanott.