CD kritika

A Volbeat név mára olyan szintű globális branddé vált, hogy nyugodt szívvel mellőzöm e helyen a dán zenekar bemutatását – annál is inkább, mert a Seal The Deal & Let's Boogie címmel ellátott friss sorlemez sem árul zsákbamacskát, és tökéletesen illeszkedik az eddigi sorba. A (most már újra) négyes mégsem állóvízben bazsevál, sőt, a történések körülöttük néha akkora hullámokat vetnek, ami magukat a főhősöket is meglepheti. Keményen alapoztak rá, az Outlaw Gentlemen & Shady Ladies album képében pedig a tökéletes talpalávalót is leszállították hozzá, hogy mára elmondhassuk: a Volbeat a hasonló kaliberű európai produkciók számára bevehetetlennek hitt amerikai piacon is befutott.

Nem csupán ennyi történt azonban: Robert Caggiano a produceri székből felállva egyenesen a színpad rendezői baljára sétált, a bőgős Anders Kjølholm (aki már az előd Dominusban is együtt zenélt a banda motorjával, Michael Poulsennel) pedig szép csendben lelépett annak másik végén. Legyünk őszinték: utóbbi egy aranyos fickó, de döntése azért mégsem okozott különösebb zavart a gépezetben. Helyén a banda régi ismerőse, Kaspar Boye Larsen be is rendezkedett azóta, de a lemezen ő még nem hallható. A basszusgitárt a stúdióban jobb híján Caggiano akasztotta a nyakába, aki szép lassan olyan alapemberévé válik a Volbeatnek, amilyenné Kjølholmnak szűk másfél évtized alatt sem sikerült avanzsálnia.

Az Anthraxből érkezett sapkás gitárosról sokan szeretik hangoztatni, hogy alapvetően átalakította a dánok arculatát, ami jókora túlzás, ráadásul a Seal The Deal... lemez most eleven példát szolgáltat ennek cáfolatára. A jó Rob legutóbb inkább csak amúgy érintőleg (producer/tanácsadóként), no meg pár szépen felkarcolt szóló hátán folyt bele a dalszerzésbe, most viszont már olyan teljes jogú zenekari tagként állhatott oda a keverőhöz, akinek a szavára a vezér is szívesen hallgat. Végeredményben pedig nem történt más, mint hogy együttesen szépen visszaállították a Volbeatet arra a vágányra, amelyet a 2010 előtti években képviselt, és amiről az Universal-korszak nyitányaként is szolgáló Beyond Hell / Above Heaven album környékén mintha elfeledkeztek volna: nevezetesen, hogy ez alapvetően egy szimpla rock'n'rollban utazó, izomból riffelő brigád.

Az már első körben is nyilvánvaló, hogy a Seal The Deal... messze nem lett olyan színes, néhol a végletekig eklektikus anyag, mint elődje volt (gondoljunk csak bele, hogy ott a Mercyful Fate-tribute Room 24 és a leplezetlenül rockabillys The Lonesome Rider is barátságban megfért egymás mellett). A most jobban érvényesülő fókuszáltság viszont nem laposodást, hanem friss lendületet eredményezett, így aztán ez a közel órányi dalcsokor jó eséllyel a nyár meghatározó aláfestő zenéje lesz – szerintem nem csak számomra. Azt mondjuk nem bírom elhallgatni, hogy a banda ismét néhány dallal többet vett lemezre, mint amennyi mindenképpen szükséges lett volna – ezzel is csak az a baj, hogy a korong lejárta után nem érzem az instant hajlandóságot annak újbóli lepörgetésére, inkább pihentetném magamban a hallottakat. A főszerep azért továbbra is a fültől fülig szaladó mosolyé.

A Seal The Deal... ugyanúgy tipikus Poulsen-album lett, mint a korábbiak, csupán a kimondottan jópofára sikerült feldolgozások (a Teenage Bottlerockettől és a Georgia Satellitestől) lógnak ki egyértelműen a sorból. Főhősünk hozza a rá jellemző oltári frazírokat, a zene pedig kimondottan gyönyörűen dörren meg alatta. Sztárvendég csupán egy akad Danko Jones személyében, aki remekül fel is pörgeti a Black Rose nótát, éppen akkor, amikor a lemez a szépen formált középtempós balladák sorában kissé megfáradni látszana. Relatív változatosság dolgában nem is áll rosszul az anyag, a megfelelő pontokon egy-egy női kórus, egy dán nyelvű refrén vagy egy ékesen szóló skótduda biztosít felfrissülést, a lemez ekként felhabosított, mégis kompakt felépítménye pedig határozottan be fog jönni mindenkinek, aki eddig is szerette a dánokat.

Bevallom, szkeptikusan közelítettem a dologhoz, most pedig itt állok, tökéletesen meggyőzve arról, hogy a Volbeat még mindig az egyik legtökösebb zenét játssza a világegyetemben. Ha a nyarunk csak fele ilyen vidám, laza és mozgalmas lesz, elégedetten dőlök majd hátra.