A holland Within Temptation borzasztó nagy utat tett meg bemutatkozó lemeze, az Enter óta. A '90-es évek közepén még csak egy voltak az akkoriban igen komolyan dübörgő gótikus színtér csapatai közül, manapság pedig lassan már-már a Nightwish trónját ostromolva érnek el egyre komolyabb sikereket. Megmondom őszintén, amikor indultak, nem jósoltam volna ekkora jövőt nekik, az 1997-es lemez ugyanis pusztán egy átlagos zenekart mutatott, mely semmivel sem volt több, mint egy a több tucatnyi „szépség és a szörnyeteg" koncepciójú brigád közül. Ha már a hörgést szoprán énekkel, gótikus alapon kombináló formációk közül kellett volna kiemelnem egyet, százszor inkább a Theatre Of Tragedyt választom, Liv Kristine-ék első két albuma ugyanis sokkal karakteresebb volt, mint a Sharon den Adel vezette holland szextett. A sors fintora, hogy a TOT már évek óta inkatív, a Within Temptation azonban virágkorát éli.

A kezdeti évek kevésbé meggyőző szárnypróbálgatásai miatt nem követtem túlzott figyelemmel Sharonék pályafutását, de az a hype, amely a friss Hydrát övezi (olyan embereket is hallottam hivatkozni rájuk, akiknek tényleg semmi köze a rockzenéhez), kíváncsivá tett. Főleg annak fényében, hogy három éve a Szigeten végtelenül profi és szórakoztató koncertet adtak, amely bár végletekig kicentizett, atomprecíz megközelítésével szöges ellentétben állt az utánuk fellépő Motörhead nyers és zsigeri rock'n'rolljával, de ettől függetlenül maradéktalanul meggyőzött.

Azt a bulit látva és a Hydra lemezt meghallgatva tulajdonképpen értem is, miért lett a Within Temptationből sztárzenekar. Ahogy fentebb említett koncertjük, úgy a hatodik stúdiókorong is egy teljes egészében megtervezett, patikamérlegen kimért, spontaneitástól mentes termék, ahol minden összetevő pusztán egy célt szolgál, nevezetesen, hogy a hallgató akár első hallásra is belecsavarodjon a számokba: énekelje, dúdolja a dallamokat, és ne bírja őket kiverni a fejéből. Ebből a szempontból a lemezanyag tökéletesen párhuzamba állítható akár a Linkin Park vagy az Evanescence dolgaival is: kő egyszerű sablonriffek, azonnal ragadó, mézédes dallamok és epikus szintiszőnyeg. Mindössze ennyi a recept, de ahogy a mellékelt ábra is mutatja, működik.

Igazából kár is lenne ezért kárhoztatni a csapatot, de nem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy egy kis lazaság, spontaneitás vagy hogy azt ne mondjam, némi kosz, dög nagyon hiányzik innen. Egyszerűen nem kapom fel a fejem semmire, a dalok ugyanis rendkívül sablonosak, amin az sem változtat, hogy négy vendég is feltűnik a lemezen. Xzibit, az amerikai gettórapper csatasorba állítása elöljáróban valami igazán izgalmasat sejtetett, de a végeredmény mindössze annyi, hogy egy tipikus Witihin szerzeménybe ezúttal némi rappelés is került. Sajnos bántóan kiszámítható, és semmivel sem érdekesebb, mint a Music FM-en hallható popdalok némelyike. A Killswitch Engage-ből ismert Howard Jonest felvonultató Dangerous sem rejt magában semmi veszélyeset, ráadásul mindezek mellé még néhány egyértelmű töltelék is felkerült a lemezre. Az Edge Of The World például tipikusan ilyen, de a záró, Dave Pirnerrel, a Soul Asylum énekesével megerősített Whole World Is Watching sem lett kiemelkedő annak ellenére sem, hogy az énektémákat ebben is rendesen odatették.

Fentiekkel ellentétben azért néhány kifejezetten erős nóta is összejött: a nyitó Let Us Burn egy remek popdal, csakúgy, mint a Dog Days, és a Tarja és Sharon duettjét bemutató Paradise (What About Us?) is jó lett, ráadásul meglepő (vagy épp kevéssé meglepő) módon látatlanban sokkal inkább Nightwish nótának mondanám. Felvonultatják benne a lemez legzorkóbb riffjét is (nyilván azért nem kell egy agyontördelt darabra gondolni), az énekdallamok pedig kétségkívül méregerősek. A két hölgy kvalitásait és dallamérzékét tekintve nincs is ezen mit csodálkozni, és végre kapunk valami mást is a karakterükben totál egyforma többi téma mellett. A Covered By Rosesban és a Silver Moonlightban aztán Sharon minden túlzás nélkül óriásit énekel szólóban is, utóbbiban pedig a kiváló refrént csipetnyi hörgéssel is kiemelik.

Szóval félreértés ne essék, nem rossz a Hydra, épp csak kissé egysíkú és totál kiszámítható. Egy élére vasalt, csillivilli pop album, annak rendben is van, de semmi több.

A Within Temptation március 14-én Budapesten, a Petőfi Csarnokban koncertezik. További részletek itt.