Októberi Csillagüzenetek -
Ne az elmédben keresd Önmagad!
Az elme problémái nem oldhatók meg az elme szintjén. Amint megértetted az alapvető működési hibát, valójában már nincs is sok megtudni- vagy megérteni valód. Az elme komplexitásainak tanulmányozása jó pszihológussá tehet, ám ez nem segít túllépni az elmén, ahogy az őrültség tanulmányozása sem elegendő az épelméjűség megteremtéséhez.
Már értheted a tudattalan állapot alapvető működését, ami nem más, mint azonosulás az elmével, ami a Létben gyökerező valódi én pótlékaként létrehozza a hamis ént, az egót.
Az ego szükségletei végtelenek. Sérülékenynek és fenyegetettnek érzi magát, és emiatt a félelem és a vágyak világában él. Amint megérted az alapvető működészavar lényegét, nincs már szükséged arra, hogy számtalan megnyilvánulási formáját föltárd, nem kell azt már komplex, személyes problémává dagasztanod.
Az ego persze imádja azt...Mindig keres valamit, amihez hozzátapadhat, hogy fönntartsa és megerősítse illúzórikus énérzetét, és így készségesen kapcsolódik a problémáidhoz. Ez magyarázza, hogy oly sok ember éntudatának nagy része szorosan összekapcsolódik a problémáival. Ha ez az összekapcsolódás megtörtént, akkor viszont már semmit sem akarhat kevésbé, mint megszabadulni tőlük, hisz az az én elvesztését jelentené! Meglehet, hogy az ego, öntudatlanul, már hatalmas mennyiségű fájdalomba és szenvedésbe "invesztált", és természetesen nem engedi befektetését veszni hagyni.
Amint felismered, hogy a tudattalanság gyökere az elmével való azonosulás - ami természtesen az érzelmeket is magába foglalja - máris kliéptél belőle. Jelenlévő leszel. Amikor jelen vagy, akkor már megengedheted az elmének, hogy olyan legyen, amilyen az valójában, anélkül, hogy belebonyolódnál.
Az elme önmagában nem hibás működésű, hanem egy csodálatos eszköz! A diszfunkció akkor kezdődik el, amikor önmagadat keresed benne, és összetéveszted azzal, aki valójában vagy. Ekkor egós elmévé válik, és átveszi az irányítást az egész életed felett.
A kulcs a következő: vess véget az idő káprázatának! Az idő és az elme elválaszthatatlanok egymástól. Vond el az időt az elmétől és az leáll - hacsak nem döntesz úgy, hogy használod.
Ha azonosulsz az elmével, az idő csapdájába esel: arra kényszerülsz, hogy szinte kizárólag emlékekben és jövővárásban élj. Ez azzal jár, hogy vég nélkül a múltba és a jövőbe merülsz, s nem vagy hajlandó értékelni és tudomásul venni a jelen pillanatot és hagyni azt lenni. A kényszer abból ered, hogy a múlt identitást ad neked, a jövő pedig megváltást, a beteljesedés valamilyen formájának ígéretét tartogatja számodra.
Mindkettő illúzió!
Az idő egyáltalán nem értékes, mert az csupán illúzió. Amit értékesnek érzékelsz, az nem az idő, hanem egy időn kívüli pont: a most. Az valóban értékes. Minél inkább az időre összpontosítasz - a múltra és a jövőre - annál inkább elveszíted a most-ot, a létező legértékesebb dolgot. Miért a legértékesebb? Egyrészt, mert ez az egyetlen létező dolog. Csak ez van. Az örök jelen az a tér, amelyben az életed kibontakozik, az egyetlen tényező, amely állandó marad. Az élet most van. Soha nem volt olyan időpont, amikor az életed nem most volt, és nem is lesz ilyen. Másrészt, a most az egyetlen pont, ahol kiléphetsz az elme korlátozott keretei közül. Ez számodra az egyetlen bejárat a Lét időtlen és forma nélküli birodalmába...
Eckhart Tolle - A Most hatalma