Szeptember végén jelent meg Steven Wilson új albuma. A Porcupine Tree agytrösztje a The Harmony Codex kapcsán ismét hitet tett a folyamatos fejlődés és változás mellett.
Hetedik önálló albumát adta ki néhány hete a Spinefarmnál Steven Wilson. A multihangszeres dalszerző/producer olyan közreműködőkkel rögzítette a lemezt, mint Ninet Tayeb, Craig Blundell, Adam Holzman, Jack Dangers (Meat Beat Manifesto) vagy Sam Fogarino (Interpol). Rob Moore-nak adott interjújában az előadó most fejlődés és formulák kérdésében nyilatkozott. „A legtöbb zene általános keretek között mozog – mondta Wilson. – Néha elgondolkodom, hogy vajon miért vonzó megalakítani egy újabb death metal zenekart. Vagy például, a fiatalabb zenészek a mai napig rendszeresen alakítják a zenekarokat, amik teljesen úgy szólnak, mint a Slayer vagy a Metallica, én meg ilyenkor mindig azt kérdezem: mégis mi ebben a jó?”
A visszakérdezésre, miszerint tudja-e tisztelni az olyan zenekarokat, mint például amilyen a Slayer is volt, vagyis akik valahol mindig hasonló stílusú albumokat készítenek, Steven egyértelmű választ adott. „Itt nem az a kérdés, hogy tisztelem-e őket, mert tisztelem. Az a zenekar, amelyik képes volt elkészíteni a Reign In Bloodot, természetesen kivívta az örökkévaló tiszteletemet. És őszintén szólva, a legtöbb zenei előadó ilyesmiben utazik: rálelnek egy formulára, aztán ennek alapján tízesével szállítják a lemezeket. Nincs is ezzel semmi gond. Persze a fejlődés szöges ellentéte a dolog, de ugyan ki mondta, hogy mindenáron fejlődnöd kell? Én mondjuk mindig igyekszem fejlődni, de nagyon-nagyon személyes perspektívából szemlélem a dolgokat. Ez azokhoz az előadókhoz vezethető vissza, akiken felnőttem, mert mindig az ilyen bandákat éreztem a legvarázslatosabbnak. De valójában senkinek sincs semmi oka mindenáron fejlődni. Az AC/DC például sosem csinált az eredeti AC/DC-mintától eltérő lemezt. Az egy fantasztikus hangzásvilág, ötven éve játszanak annak mentén, a közönségük pedig ugyanolyan szenvedélyes és elkötelezett, mint akkor. Mindig is tisztelni fogom őket emiatt, a Slayer pedig kicsit ugyanez a kategória. És ott az érme másik fele is. Nézd meg például a Metallicát, amikor megpróbáltak megújulni! A metálközösség néha az elképzelhető legkonzervatívabb, legreakciósabb módon viselkedik. Például egészen brutálisan fogadták a lemezüket Lou Reeddel. Ilyenkor sokan azt mondják: tessék inkább újra és újra legyártani a Master Of Puppetsot! Így aztán a mai napig ezt kell tenniük, és ez egyszerűen szégyenteljes.”