Semmilyen új zenét nem hallgat önszántából Ritchie Blackmore. A Deep Purple és a Rainbow legendás gitárosa ugyanakkor képben van számos mai előadót illetően – csak éppen nem tartja őket sokra.
Friss videót tett közzé Ritchie Blackmore, amelyben arról esik szó, milyen muzsikákat hallgat manapság. „Úgy őrzöm meg a zene iránti szenvedélyemet, hogy csupa régi dolgot hallgatok az 1400-as meg az 1500-as évekből – mondta a 79 éves gitáros. – Meg néhány zenekart, akikkel összebarátkoztam Németországban, Csehországban, Finnországban, Svédországban: ezek is mind ezt a muzsikát nyomják, amit tényleg izgalmasnak találok. Valóságos megszállottja vagyok. Akkoriban még tényleg teljesen organikus volt a zene… Ez fog meg benne.”
A mai sztárok természetesen nem Blackmore-nak szólnak. „Amerikában sosem hallgatok rádiót, ott mindig csak a legújabb dolgokat játsszák. Ahogy haladunk előre az időben, és váltják egymást a nemzedékek, egyre kevésbé tudok azonosulni a rádióban játszott zenékkel. És rock’n’rollt sem nagyon hallgatok már. Ott is inkább az ’50-es évekbeli dolgokat pörgetem, amikor még friss volt ez az egész: Elvis Presley-t, Scotty Moore-t, James Burtont és Ricky Nelsont, a The Everly Brotherst például nagyon szeretem. És persze Buddy Holly volt annak idején a kedvencem közülük. Kicsit úgy érzem magam, mint valami öreg nagypapa, aki panaszkodik a rádiókban adott zenék miatt. De akkor is úgy érzem, hogy a ’70-es években még tényleg tartalmas zenéket nyomtak: ott volt például Eric Clapton meg a Cream, lement a White Room, nem kellett bele semmi túlzás, de egyből azt mondtad magadban, mennyire hatalmas nóta. A White Room például tényleg fantasztikus. Imádom a Creamet. Eric kezdte el ezt az egészet, ez teljesen nyilvánvaló. Sokféle zenét szeretek, de ilyesmiket csak nagyon ritkán hallok a rádióban. De mondjuk eleve inkább a beszélgetős műsorokat szeretem, amikor arról van szó, kit választottak elnöknek, és a többi. A legtöbb embert az ilyesmi halálra untatja. De a saját szemszögemből nézve jó zenét nem hallani. Illetve, lehet, hogy jók ezek a zenék, csak én nem hallgatnék magamtól ilyesmit.”
Blackmore saját bevallása szerint tudja, miről beszél. „Amikor a családdal beülünk a kisbuszba és elindulunk nyaralni, mondjuk húsz mérföldnyire, mert nem szeretek utazni, akkor persze csak Taylor Swift és hasonló előadók szólnak. Nehezen azonosulok ezekkel, de ettől még persze nem rosszak. A mai fiatalok erre kíváncsiak, és nekik bizonyára épp olyan nagyszerűek, mint nekem a The Beatles, a Cream meg Jimi Hendrix volt. Szóval igazából nincs okom panaszra, de szeretek panaszkodni, szóval panaszkodom is: szerintem a mai rádiós szarságok iszonyatosan rosszak.”
Hozzászólások
De akkor még csak bakeliten jelentek meg a zenék, vagy már volt CD is?
Jó dalokat írni nem kell nagy zenélni tudás. Innen is ki lehetne dobni a Klasszikushock nagyját, ha elvárás lenne a nagyfokú hangszerkezelési jártasság.
De tény, hogy a popzene egyre butább, egyre rosszabb.
És az is tény, hogy Blackmore egy öreg nagypapa
Ahonnan mások Bachot, Vivaldit stb hallgatnak...
Én mindig utáltam utazni, huszonévesen is. Unalmas, fárasztó, felesleges időpocsékolás, de leginkább az előkészületeit utálom. Na bumm.
Nem erről van szó, hanem hogy kér sorral felette még azt mondja szó szerint, hogy nem rosszak, aztán pedig a következő lélegzetvételnél, hogy iszonyatosan rosszak.
Mondhatjuk így is, de nemcsak az évek alapján lett egy rigolyás vénember... nem kell persze bemutatni, hogy előtte is milyen bogaras volt. Az,hogy a zenei ízlése változik, még lehet természetes minden szempontból. Nekem viszont két másik mondat is szembe tűnt:
Idézet:Engem is, a Kossuth rádióval már 30 évvel ezelőtt is ki lehetett kergetni a világból - de a tévés változatokat és a podcastokat is utálom - ez alapján pedig tök mindegy, hogy milyen politikai- meg világnézet van bennük. De a szüleim is pont az a generáció, mint Blackmore, nekik sokkal természetesebb dolog ilyet nézni, hallgatni.
Viszont amíg ők már ilyenek voltak nemhogy 30, de 40 évvel ezelőtt is, ez már egyértelműen a kellemetlen öregedésre utal:
Idézet:Értem itt is azt, hogy három zenekarral is végigjárta már a világot, és hogy ebbe nemcsak 70-en túl lehet belefáradni (ld. Araya vagy legújabban Christofer Johnsson), de itt azért én is érzek valami kellemetlen befordulást, beszűkülést. Pedig ha más nem, pont a családja fiatalíthatná egy kicsit...