Elhunyt Geordie Walker, a Killing Joke gitárosa. A korszakalkotó csapat egyik alapítóját a egy stroke után, 65 évesen érte a halál.

A Cooking Vinylnél jelenteti meg jövő áprilisban új lemezét a Gun. A Hombres már a skót hard rockerek kilencedik stúdióalbuma.

Pénteken jelent meg az In The Woods... és a Green Carnation alapítói által működtetett Strange New Dawn új albuma. A New Nights Of Euphoria most hivatalosan végighallgatható.

Cryptomnesia címmel bemutatta második dalát az Eye Am. A zenekarban a Crowbar és a Type O Negative egykori, illetve jelenlegi tagjai egyesítették erőiket.

Profane Prayer címmel jelenik meg március 1-jén a görög Suicidal Angels új nagylemeze. A zenekart az aktuális turnén baráti áron lehet majd megnézni nálunk is.

1125mhTizenhárom év után friss dallal jelentkezett a Molly Hatchet. A legendás southern rockerek decembertől Európában turnéznak.

Először nyilatkozott a Dream Theaterbe történt visszatérését követően a részletekről Mike Portnoy. A dobos csaknem másfél évtized után, nagy reményekkel tért vissza régi kollégáihoz.

December 3-án ünnepli 75. születésnapját Ozzy Osbourne, akivel ebből az alkalomból a The Sun készített interjút. A beszélgetésnek azonban érdekes kicsengése lett, miután az egészségügyi problémákkal küzdő énekes meglepően durván nekitámadt egykori kollégájának, Geezer Butlernek…

Tavasszal jelenik meg a Sonata Arctica új lemeze. A Clear Cold Beyond ismét gyorsabb, metálosabb lesz az előző anyagokhoz képest.

December 1-jén, Deviant címmel jelenik meg a fővárosi Omega Diatribe új albuma. A lemez producere ismét Tue Madsen volt.

Wardour Street címmel jövőre új albummal jelentkezik Spike, a The Quireboys egykori énekese. A zenész december elején Budapesten is fellép a The Dead Daisies vendégeként.

1124doolÚj koncertanyaggal jelentkezett a Dool. A Visions Of Summerland (Live At Arminius Church Rotterdam) most végighallgatható.

Tematikus önfeldolgozáslemezt készített a Bëlga, amelyen tizenöt korábbi daluk metálosított-rockosított verziója hallható. A lemezbemutató december 20-án lesz az Akváriumban.

Még el sem kezdődött, de máris elkezdett bohózatba fulladni Sammy Hagar, Michael Anthony, Joe Satriani és Jason Bonham turnéja. A Van Halen munkássága előtt tisztelgő körúton elméletben akár David Lee Roth is részt venne.

Új dalt tett közzé a The Halo Effect. A zenekar jövő tavasszal Budapesten is újból fellép a Meshuggah, az Avatar és a Mantar társaságában.

Blue Tango címmel bemutatta első friss dalát a Magnum. A veterán brit dallamrockerek új albuma, a Here Comes The Rain január 12-én jelenik meg.

Ötödik albumával jelentkezik a Necrowretch. A Swords Of Dajjal február 2-án jelenik meg a Season Of Mistnél.

Január 19-én új lemezzel jelentkezik a Saxon. A Hell, Fire And Damnationről máris meghallgatható a címadó dal.

Különleges koncertalbummal jelentkezett Tom G. Warrior Triumph Of Death zenekara. A formáció kizárólag a Hellhammer dalait játssza.

November 17-én jelent meg a Sadus új lemeze, a The Shadow Inside, amely most teljes egészében végighallgatható. A csapat tizenhét éve nem adott ki friss albumot.

Megjelent és végighallgatható a Temic első albuma. A progresszív csapatban a Haken és a The Neal Morse Band korábbi tagjai egyesítették erőiket.

Wrapped In Mist címmel jelenik meg november 24-én, a Season Of Mistnél a Helga zenekar első albuma. A zenekar kísérteties, éterien atmoszférikus progresszív metálban utazik.

Gyakorlatilag hivatalosnak tekinthető, hogy Kiko Loureiro nélkül folytatja a Megadeth. Dave Mustaine megerősítette: a zenekar Teemu Mäntysaarival megy tovább.

Karrierje során először lép fel Budapesten a Tygers Of Pan Tang. A koncert május 9-én lesz az Analog Music Hallban.

Half Black Heart címmel, március 1-jén jelenik meg a Century Mediánál a New Years Day új lemeze. Az album már az ötödik lesz a sorban a csapattól.

Under One Sun címmel újabb szólódalt jelentetett meg Brittany „Kobra” Paige. Az énekesnőt a kanadai Kobra And The Lotus éléről lehet ismerni.

Március 8-án jelenik meg a Gost hatodik albuma. A lemez a Prophecy címet viseli, és most bemutatták róla az első dalt.