Közel ötven év után búcsúturnéra indul a Foreigner. A zenekar utolsó koncertsorozata jövő júliusban startol Észak-Amerikában, de más régiókban is ígérnek fellépéseket.

Friss minialbummal ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját az Epica. Az EP-ről most az egyik legkülönlegesebb dalhoz készült klip.

Hetedik nagylemezével jelentkezik január 20-án Issa. A norvég énekesnő friss albumának címe Lights Of Japan lesz.

Január 27-én új albummal jelentkezik a svéd Arctic Rain. A Unityről máris meghallgatható az első dal.

Még múlt hétvégén különleges koncertet adott Jon és Marsha Zazula, a Megaforce kiadó alapítóinak emlékére a Metallica. Az este felvétele hamarosan hivatalosan is megjelenik, és most bemutatták róla a Blitzkrieg felvételét.

Elmarad az In Flames többször is elhalasztott budapesti koncertje. A zenekar ugyanakkor hamarosan új nagylemezzel jelentkezik.

Január 27-én különleges albummal jelentkezik Steve Vai. A Vai / Gash harminc éve készült, és csak most lát napvilágot.

Január 13-án jelenik meg az SPV/Steamhammer gondozásában a Screamer új albuma. A Kingmakerről két dal is meghallgatható.

Második lemezét jelenteti meg december 9-én a svájci thrasher Gomorra. A zenekarban a Destruction gitárosát, Damir Eskicet is ott találjuk.

Február 10-én jelenik meg a Pierce The Veil új albuma. A The Jaws Of Life-ról már két dalt is meg lehet hallgatni.

Január 20-án jelenik meg a Nuclear Blastnél a fantasys tematikájú heavy metalban utazó Twilight Force új lemeze. Az album címe At The Heart Of Wintervale lesz.

Finer Than Sin címmel jelent meg november 11-én az Enuff Z'Nuff új nagylemeze. Az album most végighallgatható.

Elhunyt Nik Turner. A Hawkwind egyik alapemberét 82 évesen érte a halál.

Újabb dalt mutatott be jövőre érkező albumáról a Godsmack. Sully Erna énekes a banda utolsó nagylemezének ígérte a Lighting Up The Sky-t.

Új albummal rukkolt elő a Ring Of Fire. A Gravity már az ötödik nagylemez lesz Mark Boals formációjától.

Nem rendezik meg 2023-ban a VOLT Fesztivált. A rendezvény sorsa a korábbi szervezői közlések szerint eddig is kérdéses volt, mivel az idei kiadás anyagilag veszteségesnek bizonyult.

Erőteljes jelek mutatnak rá, hogy jövőre akár vissza is térhet a Bon Jovi soraiba Richie Sambora. A gitáros elismerte: van párbeszéd a felek között a témában.

Dying Of Everything címmel, január 13-án jelenik meg az Obituary új nagylemeze a Relapse-nél. A The Wrong Time című dal most meghallgatható.

Januárban új albummal jelentkezik az Ahab. A kultikus német doomsterek ötödik nagylemeze The Coral Tombs címmel érkezik a Napalmnál.

0602lionsshareIsmét új dalt mutatott be a svéd Lion’s Share. A szám címe Run For Your Life.

November 18-án jelenik meg a Tallah új lemeze, a The Generation Of Danger. A Max Portnoyt is soraiban tudó bandától máris meghallgatható az ötödik előzetes dal.

Hétvégén különleges koncertet adott Jon és Marsha Zazula, a Megaforce kiadó alapítóinak emlékére a Metallica. Az este felvétele hamarosan hivatalosan is megjelenik.

Január 20-án érkezik a Napalmnál az Imperium Dekadenz új nagylemeze. Az album címe Into Sorrow Evermore lesz.

November 11-én, a Napalmnál érkezik a Warkings új albuma. A kosztümös heavy metalban utazó csapathoz egy énekesnő is csatlakozott.

Új albummal jelentkezik a Trident. A Mélyre vágról elsőként a Sodrás című számot lehet meghallgatni. A november/decemberi HammerWorld magazin CD mellékleteként jelenik meg a berettyóújfalui Trident új, tíztételes nagylemeze, a Mélyre vág.

drudkh_cВсі Належать Ночі, azaz All Belong To The Night címmel jelenik meg november 11-én a Drudkh új albuma. Az ukrán blackerek most meghallgathatóvá tették a teljes anyagot.

Huszönötödik nagylemezét jelenteti meg január 27-én a Uriah Heep. Mick Boxék decemberben előtte még Budapesten is fellépnek.