0605sjRuin You címmel bemutatott egy új dalt a Phil Anselmo-féle Superjoint Ritual, akik jelenleg jogi okokból Superjoint néven futnak, de a lényeg változatlan. A zenekar harmadik nagylemeze november 11-én jelenik meg Caught Up In The Gears Of Application címmel.

Meghallgatható a budapesti prog/thrasher Ad Astra új, szöveges videóval megtámogatott szerzeménye. A Feedlot Of The Tame a csapat első új dala a négy évvel ezelőtt megjelent Open Wide lemez óta.

1013a7xMajdnem teljesen váratlanul közzétette első új dalát az Avenged Sevenfold. A The Stage című, meglehetősen hosszú darab a zenekar friss lemezén szerepel majd, amely még idén megjelenik, és az első lesz az új dobossal, Brooks Wackermannel.

1013rileyMa este, egy hollywoodi Sin City Sinners-koncerten ismét egy színpadon áll majd a W.A.S.P. legsikeresebb felállásának két tagja, Randy Piper gitáros és Steve Riley dobos. Utóbbi még azt sem tartja kizártnak, hogy pár nosztalgiabuli erejéig ismét összehozzák a szóban forgó négyest – és az sem zavarja, hogy Phil Lewis párhuzamosan még egy L.A. Gunst hozott létre Tracii Gunsszal...

1013jimmyTávozott a Spock's Beard soraiból Jimmy Keegan. A dobos két lemezen és számtalan turnén játszott a progresszív rockszíntér egyik vezető csapatával.

1125soadNyilvánosságra hozta a Green Day utáni második jövő évi headlinerét a NovaRock: a fesztiválon a nyáron ismét Európában koncertező System Of A Down is ott lesz.

Október 28-án jelenik meg a Testament új nagylemeze, a The Brotherhood Of The Snake. A zenekar ősszel az Amon Amarth társaságában turnézik Európában, és most bemutatták a Stronghold című új dal speciális, 360 fokos videóját is.

1003enuffClowns Lounge címmel jelenik meg december 2-án, a Frontiers gondozásában az Enuff Z'nuff új albuma, amely ősi demók és ritkaságok újrafelvételéből áll. A zenekar most közzétette róla az első számot is.

0928rikNovember 11-én jelenik meg a Mascot kiadónál a Resolution9 első nagylemeze, a Res 9. A név elsődlegesen a Triumph legendás énekes/gitárosát, Rik Emmettet takarja, és máris meghallgatható róla az I Sing című szám, amelyben James LaBrie vendégeskedik a Dream Theaterből.

0606sexyThe Serpent Only Lies címmel, október 28-án jelenik meg a Crowbar új albuma, amelyet novemberben Budapesten is bemutat a zenekar az Overkill társaságában. A csapatban ismét az eredeti basszer, a közönségkedvenc Sexy T játszik, aki most már szíve szerint soha többé nem is hagyná ott Kirk Windsteint.

1012wovenwarDobcentrikus videóval tette közzé új lemezének második dalát az As I Lay Dying romjain alakult Wovenwar. A zenekar az első album óta négytagúra fogyatkozott, miután Phil Sgrosso gitáros távozott a fedélzetről.

The Serenity Of Suffering címmel jelenik meg október 21-én a Korn új nagylemeze, amelyet Nick Raskulinecz producerrel készítettek el Jonathan Davisék. A bandának ez a második albuma Brian „Head” Welch gitáros visszatérése óta, és bemutatták róla a Take Me című számot.

0830pmHeaven’s Little Devil címmel bemutatta az új album harmadik dalát a dán Pretty Maids. A lemez november 4-én, Kingmaker címmel jelenik meg a Frontiers gondozásában.

1012alexNoha egy ideje már terjengtek róla a pletykák, mégis hidegzuhanyként érte a rajongókat Fabio Lione távozása a Rhapsody Of Fire-ből. Alex Staropoli billentyűs most egy friss interjúban leszögezte: akármi is lesz, a zenekar Lione és a szintén nemrég távozott Alex Holzwarth dobos nélkül is folytatja.

The Unrevealed Secret címmel jelenik meg december 2-án az Eternal Idol nevű csapat első albuma. A név mögött egy ma már simán veteránnak tekinthető énekes, Fabio Lione áll, aki nemrég otthagyta a Rhapsody Of Fire sorait is.

1011depecheSpirit címmel, tavasszal jelenik meg a Depeche Mode új nagylemeze. Még ennél is jobb hír, hogy Dave Gahanék május 22-én ismét Magyarországon játszanak.

0714redfangOnly Ghosts lesz a címe a portlandi Red Fang új nagylemezének, amelyet Ross Robinson producerkedése mellett készített el a csapat, és október 14-én kerül a boltokba. A banda most közzétette az anyagról a negyedik számot Living In Lye címmel.

1217esJóformán a semmiből hozott ki egy Hoodwinker című új dalt a brit Enter Shikari. A zenekar már nagyban dolgozik következő nagylemezén.

Október 28-án, a Dark Essence kiadónál jelenik meg a norvég Madder Mortem új nagylemeze. A Red In Tooth And Claw című albumról már meg is hallgatható az első szerzemény.

0825obituaryNovemberben Budapesten is fellép az Obituary, akik Ten Thousand Ways To Die címmel jövő héten kiadnak egy speciális anyagot is. Erről most meghallgatható az Visions In My Head koncertfelvétele.

Rock The Cradle címmel jelenik meg december 2-án a Crossbones új nagylemeze, amelyről máris meghallgatható a címadó szerzemény. A projekt zenei agya és vezetője Dario Mollo, akit többek között Glenn Hughes és Tony Martin mellől is lehet ismerni.

The 12th Hour címmel meghallgatható egy új dal a norvég szimfo-metalos Sireniától. A zenekar új, hatodik nagylemeze november 11-én érkezik a Napalm kiadónál, címe Dim Days Of Dolor lesz.

0424soadNoha a zenekar elvileg próbál, még mindig semmit sem tudni egy esetleges új System Of A Down-albumról. Az viszont máris biztos, hogy jövő nyáron ismét Európában koncerteznek.

0822deicideMegkezdte új albumának felvételeit a Deicide. Az egyelőre cím nélküli lemez ugyanakkor már biztosan nem jelenik meg idén.

1010randallA Discharge-dzsal és a Toxic Holocausttal indult amerikai turnéra az Eyehategod, akiknél jelenleg Randy Blythe helyettesíti Mike IX Williamset. A Lamb Of God frontemberével már meg is tekinthető pár videó.

Elérte a norvég Einherjert is az önújrafeldolgozós hullám. A vikingmetalos horda november 25-én adja ki Dragons Of The North XX című albumát, amely első albumának frissre húzott változata lesz.

Október 14-én új albummal jelentkezik az atlantai southern rocker Blackberry Smoke. A lemez címe Like An Arrow lesz, és a már ismert néhány téma után most meghallgatható róla a The Good Life című szerzemény is..