0718sabatonAugusztus 19-én jelenik meg a svéd Sabaton új lemeze a Nuclear Blastnél. A 2014-es Heroes folytatásának címe The Last Stand lesz, megérkezett hozzá a második dal, márciusban pedig ismét Magyarországon játszik a csapat, méghozzá az Accepttel.

0716cwrClockwork Revolution névre hallgat az a projekt, amelyben Wade Black, Patrick Johansson, Dirk Van Tilborg és Dewayne Hart egyesítette erőit. A zenekar első nagylemeze még idén kijön, és most meghallgatható tőlük az első szám is.

Július 22-én jelenteti meg visszatérő nagylemezét a kanadai Despised Icon. A lemez címe Beast lesz, és a már ismert két szerzemény mellé most a Bad Vibes című dal videóját is bemutatták.

Elmaradt július 15-én, pénteken este a Megadeth koncertje a Rockmaratonon. Az ok David Ellefson basszusgitáros lábfejcsont-törése volt, a döntést természetesen Dave Mustaine hozta meg.

0521dirkMa este Dunaújvárosban, a Rockmaraton fesztiválon lép fel a Megadeth, akik hivatalosan is bejelentették, hogy Dirk Verbeuren kapta meg a dobosi posztot a zenekarban. A Soilworkből ismert, belgiumi születésű ütőst az idei Dystopia albumot felütő Chris Adler ajánlotta Dave Mustaine figyelmébe.

Monstereophonic: Theaterror Vs. Demonarchy címmel jelenik meg szeptember 16-án, az AFM gondozásában a finn szörnymetalos Lordi új nagylemeze, amely valószínűleg sok rajongónak okoz majd komoly zenei meglepetéseket. A zenekar ősszel ismét fellép Budapesten is.

Death Resonance lesz a címe a Soilwork új albumának, amely igazából nem új, viszont mindenképpen különlegesség: az augusztus 19-én érkező kollekción kiadatlan és ritka dalok szerepelnek, meg két új szerzemény. A These Absent Eyes című dal alább meghallgatható.

Július 22-én jelenik meg az amerikai fővárosból származó Periphery új nagylemeze. Az anyag címe Periphery III: Select Difficulty lesz, és Motormouth címmel most már a negyedik számot mutatták be róla.

0427thevoidÚj klippel jelentkezett a szegedi The Void, akik jelenleg az utolsó simításokat végzik harmadik nagylemezükön. A friss dal címe Circle Of Dreams.

0714rikkiÚgy fest, legyőzte a rákot Rikki Rockett, akinél tavaly diagnosztizáltak daganatos megbetegedést az orvosok. A Poison 54 éves dobosánál a hagyományosnak tekinthető kemoterápiás- és sugárkezeléseket követően egy kísérleti immunterápia hozta meg az eredményeket.

A várakozásoknak megfelelően nem Európában, hanem Dél-Amerikában folytatódik ősszel a Guns N' Roses Not In This Lifetime turnéja. A zenekar tíz koncertet jelentett be a kontinensre, egytől-egyig hatalmas stadionokban játszanak majd.

Sinsaenum néven fut az az új extrémmetalos projekt, amelyben Joey Jordison egyesítette erőit Csihar Attilával, Sean Zatorskyval, Frederic Leclercq-kel és Heimothtal. A zenekar első lemeze július 29-én jelenik meg Echoes Of The Tortured címmel, és most elkészült hozzá a Splendor And Agony című videó.

Szeptember 23-án máris megjelenik Geoff Tate Operation: Mindcrime-jának második nagylemeze, amelynek Resurrection lesz a címe. Az albumot a Frontiers adja ki, és az első anyagon megkezdett sztori folytatódik rajta.

0714redfangOnly Ghosts lesz a címe a portlandi Red Fang új nagylemezének, amelyet Ross Robinson producerkedése mellett készített el a csapat. A banda máris közzétette az első dalt az anyagról Flies címmel.

0406wakratNovember 11-én, az Earache gondozásában jelenik meg a Wakrat első nagylemeze. A Rage Against The Machine, az Audioslave és most már a Prophets Of Rage basszere, Tim Commerford által alapított csapat augusztustól már nagypályán turnézik is.

1215rainbowHúsz év után idén végre visszatért a rockszínpadokra Ritchie Blackmore és a Rainbow, és ugyan nem volt mindenki elégedett a látottakkal-hallottakkal, a három fellépés egyértelmű sikernek mondható. A sztorinak ezzel elvileg vége is, Ronnie Romero azonban bízik benne, hogy lesz még folytatás…

0102mtleyJúniusban több amerikai moziban is bemutatták a Mötley Crüe utolsó koncertjein készült The End filmet, amely az év második felében DVD-n is forgalomba kerül majd. A koncertmoziból most megtekinthető a Girls, Girls, Girls dal felvétele.

November 4-én, Atoma címmel jelenik meg a svéd Dark Tranquillity új nagylemeze. A zenekar a billentyűs Martin Brändström stúdiójában dolgozik majd David Castillo hangmérnök segítségével.

0709atthegatesPár napja a Rockmaratonon is fellépett a svéd At The Gates, de a csapat a mostani fesztiválszezon után pihenőt tart. Ha hihetünk Tomas Lindberg énekesnek, egyelőre még arról sem döntöttek, készítenek-e még egy új albumot, vagy sem.

0630hauntedMár szinte minden dalt megírt új lemezéhez a The Haunted, ám még ők maguk sem tudják, mikor jelenhet meg a 2014-es Exit Wounds utódja. Annyi ugyanakkor bizonyos, hogy a banda műhelyében ezúttal változatosabb lemez készül.

0713riverdogsFebruárban jelent meg a Last In Line első lemeze, a Heavy Crown, de máris új lemezen dolgozik egy másik csapatnyi régi zenésztárssal is Vivian Campbell: a Frontiers hivatalosan is bejelentette a Riverdogs leszerződtetését.

0401ts Július 22-én friss DVD-t ad ki az éppen utolsó turnéját bonyolító Twisted Sister. A Metal Meltdown – Featuring Twisted Sister Live At The Hard Rock Casino – Las Vegast tavaly májusban vették fel, ahol már Mike Portnoy dobolt az elhunyt A.J. Pero helyén, és most megérkezett róla a We’re Not Gonna Take It felvétele is.

0712coreyMiután legutóbb David Draiman alázott meg elég keményen egy rajongót, amiért koncert közben a telefonját nyomkodta, most Corey Taylor egy akciója miatt lángolt fel ismét a vita arról, illik-e ilyesmit csinálni egy koncerten: a Slipknot frontembere simán kiütötte egy első sorban írogató néző kezénől a telefont.

0723joeZenésztársaira és a közönségre is elég alaposan ráhozta a frászt Joe Perry, az Aerosmith gitárosa, aki rosszul lett az Alice Cooperrel és Johnny Depp-pel közös Hollywood Vampires projekt július 10-ei koncertjén. Joe már szerencsére jobban van.

0218hfNovember 4-én jelenik meg a Hammerfall új, egyelőre még cím nélküli nagylemeze. A csaknem két évtized után új kiadónál dolgozó svédek 2017 elején Budapesten is újból fellépnek.

0712bfNyolc nagylemez és tizenöt év után beszünteti tevékenységét a svéd progresszív Beardfish. Rikard Sjöblom, David Zackrisson, Magnus Östgren és Robert Hansen a megváltozott életkörülményekkel indokolja a váltást.

Év elején már adott egy fergeteges koncertet Budapesten az ausztrál Parkway Drive, akik augusztusban a Szigeten is fellépnek nálunk. A csapat a héten deluxe változatban is kiadja nagysikerű tavalyi lemezét, az Ire-t, rajta két sosem hallott új dallal, amelyek közül az egyiket most be is mutatták.