0415rob Két rocklemez is bekerült az amerikai Top 20-ba: Rob Zombie és Nikki Sixx egyaránt jó helyezéseknek örülhet az Egyesült Államokban, de Mark Tremontinak sincs különösebb oka panaszkodni…

Május 20-án jelenik meg a Peaceville-nél a svéd Katatonia tizedik nagylemeze. A The Fall Of Heartson új dobos és szólógitáros debütál a bandában, akik életük talán legkerekebb produkciójának ígrik az albumot, és most bemutatták róla a második számot is.

Edge Of Steel címmel máris meghallgatható az első stúdiófelvétel a Leaves’ Eyes friss felállásától. Mint ismeretes, Alex Krull zenekarából nemrég kikerült Liv Kristine Espenaes énekesnő, helyére pedig a finn születésű Elina Siirala került.

Május 27-én jön ki a kanadai Mortillery harmadik nagylemeze. Az énekesnős thrashcsapattól most meghallgatható egy újabb dal, ősszel pedig Budapesten is fellépnek.

Phantom 5 névre hallgat az a projekt, amelyben a Bonfire ex-énekese, Claus Lessmann mellett Francis Buchholz és Michael Voss is ott játszik. A banda első lemeze e hét pénteken érkezik, és most megtekinthető hozzá az első videó Someday címmel.

0510rhcpJúniusban végre új albummal jelentkezik a Red Hot Chili Peppers, akik szeptember 1-jén, pontosan húsz évnyi szünet után végre ismét fellépnek Budapesten is. Anthony Kiedis énekes szerint a The Getaway című lemez meglehetősen nehéz szülés volt…

0207dvMiközben Trey Azagthoth ismét Steve Tuckerrel dolgozik a következő Morbid Angel-lemezen, a bandából tavaly újfent kikerült David Vincent egy country-lemezt készül megjelentetni még idén. Az egykori megosztó frontember saját állítása szerint maradéktalanul boldog mostanság írt zenéivel.

0516cfNemcsak visszatért a színpadra a Chickenfoot a hétvégén, hanem egy új dalt is bemutattak Divine Termination címmel. Azt persze egyelőre nem tudni, várható-e harmadik lemez is Sammy Hagar, Joe Satriani, Michael Anthony és Chad Smith szupergroupjától.

Május 13-án jelenik meg a Nuclear Blastnél a Hatebreed új albuma, a The Concrete Confessional. A lemezhez most meghallgatható egy dal, méghozzá a Seven Enemies című számhoz.

0428jornJúnius 3-án jelenik meg a Frontiersnél Jorn Lande új albuma. A Heavy Rock Radio című anyag újabb feldolgozáslemez a norvég énekestől, és most meghallgatható róla egy Paul Stanley-dal átirata.

Három dalt is meg lehet hallgatni a columbusi Beartooth új nagylemezéről. Az Aggressive címet viselő album június 3-án jelenik meg.

Júniusban stúdióba vonul a Grave Digger. Chris Boltendahlék új nagylemeze a mostani tervek szerint valamikor 2017 elején kerülhet a boltokba.

Unden!able címmel jelenik meg a Hellyeah új, immáron ötödik nagylemeze. A zenekar nagyon különleges visszatérést ígér a gyökereihez az albumon, amelyről a Human című, már ismert dal klipje mellett az X című számot is meg lehet hallgatni.

0520ozzysharonBulvárértesülések szerint több mint három évtizednyi házasság után véglegesen szétment Ozzy Osbourne és Sharon Osbourne. Egyelőre nem tudni, miként érinti a szakítás a házaspár egyéb természetű kapcsolatait, hiszen Sharon Ozzy menedzsere, és az énekes üzleti ügyeiben gyakorlatilag teljhatalmat gyakorol a ’70-es évek vége óta.

Május 13-án jelenik meg a pozvakowski. új nagylemeze Iterum címmel. A lemez pár napja debütált a Lángoló Gitárokon, és most a Bandcamp révén bárki simán meghallgathatja nálunk is.

The Coward címmel közzétette új lemezének egyik bónuszdalát az ismét Mike Howe énekessel dolgozó Metal Church. A csapat aktuális albuma a Rat Pak kiadó gondozásában, Európában a Nuclear Blast licenszelésében jelent meg március 25-én, XI címmel.

0125dnrFight Another Day lesz a Dan Reed Network visszatérő albumának címe. A '80-as évek végének, '90-es évek elejének egyik népszerű, funkos hard rockban utazó csapata a Frontiersnél éledt újjá, és Champion címmel megérkezett róla a második dal.

A közönségreakciók és a máris napvilágot látott néhány kritika alapján totális győzelemnek tűnik az AC/DC és W. Axl Rose első közös koncertje, amelyre május 7-én került sor Lisszabonban. A buliról máris megtekinthető pár videó.

0802serjTöbb mint tíz éve annak, hogy utoljára új dalokat hallhattunk a 21. század egyik legfontosabb rockbandájától, a System Of A Downtól. Ha hihetünk Serj Tankiannak, az már nem kérdés, hogy a csapat szeretne folytatást, viszont sehová sem kapkodnak, és egyelőre végleges döntés sem született.

0319devildriverMájus 13-án jelenik meg a Napalmnál a kaliforniai Devildriver új albuma, a Trust No One. A Mark Lewis producerkedése mellett, két új taggal készített lemezről most meghallgatható a My Night Sky című dal, és Dez Fafaráék az idei FEZEN-en is fellépnek majd.

Noha olyan mértékben osztja meg a tábort, mint az 1997-es Falling Into Infinity óta egyetlen lemezük sem, igen sikeresnek tűnik a Dream Theater grandiózus, új dupla albuma. A The Astonishinghez most elkészült egy új videó is.

0605mkopfDVD-n és Blu-rayen is emléket állítanak az UDR-nél a Motörhead legutolsó turnéjának, a kiadvány Clean Your Clock címmel jelenik meg május 27-én. A már ismert Bomber mellett most egy újabb keletű szám videója is megtekinthető róla.

0311lacunaGhost In The Mist címmel új dalt tett közzé a Lacuna Coil a május végén érkező Delirium albumról, amely mindenképpen vízválasztónak ígérkezik az olasz csapat pályafutásában: több tagcsere után készítették el, és ismét visszakanyarodnak rajta a súlyosabb vonalhoz.

Az AC/DC május 7-ei lisszaboni koncertje, majd az azt követő európai turné mindenképpen rendhagyó lesz, így még az sem annyira meglepő, hogy a körút kapcsán nemcsak Angus Youngot, hanem a bulikon énekesként fellépő W. Axl Rose-t is sikerült leültetni egy interjú erejéig.

0905hankmichaelTavaly év végén már kijött egy Satan’s Tomb című EP a Mercyful Fate legendás gitárosaitól, Hank Shermanntől és Michael Dennertől, június 24-én pedig az első teljes album is megérkezik a Denner / Shermann projekt műhelyéből. A lemez címe Masters Of Evil lesz, és egy dalt máris meg lehet hallgatni róla.

Vimic névre hallgat az új zenekar, amellyel ismét nyilvánosság elé lép a Slipknotból pár éve eltávolított Joey Jordison. A dobos két embert is átmentett a bandába a Scar The Martyrból, és egy dalt már meg is lehet hallgatni tőlük.

Nyolc kiadatlan dal kerülhet hamarosan nyilvánosságra a néhai Layne Staley hagyatékából. Az Alice In Chains 2002-ben elhunyt eredeti énekesének felvételein jelenleg is dolgoznak egy seattle-i stúdióban.