Ma este Budapesten is fellép a svéd Ghost, akik az idei, nagysikerű Meliora lemezük után nem sokkal egy EP-t is ki akartak hozni feldolgozásokkal. Ez azonban a mostani állás szerint nem biztos, hogy összejön.

Lefújta ma esti milánói koncertjét a Five Finger Death Punch és a Papa Roach. Szombaton az Anonymous hackercsoport ezt a fellépést is potenciális terrorcélpontként jelölte meg az Iszlám Állam számára.

Dead Cross néven alapított új csapatot Dave Lombardo. A Slayer volt és a Philm jelenlegi ütőse egy elég durva punkbandát hozott össze, amelynek akár már jövőre megjelenhet az első nagylemeze.

1121pageElég komoly felállású szupergroup játszotta el a Led Zeppelin Rock And Rollját november 19-én, egy seattle-i jótékonysági gálán: Jimmy Page mellett többek között Paul Rodgers, William DuVall és Duff McKagan is beszállt az örökbecsű klasszikus előadásába.

1121borkJanuár 22-én jelenik meg a Century Mediánál a norvég Borknagar új nagylemeze, a The Winter Thrice. Az albumról máris meghallgatható az első dal The Rhymes Of The Mountain címmel.

0421plostOktóber végén Budapesten is fellépett a Paradise Lost, akik idén újabb kiváló lemezt készítettek The Plague Within címmel. A zenekar tegnap hozta ki DVD-n a tavalyi plovdivi szimfonikus koncert professzionális felvételét, most erről tekinthető meg a Victim Of The Past dal.

Azt már tudjuk, hogy maratoni hosszúságúra nyúlik majd a 2016-os Rockmaraton, most pedig már a helyszín sem kérdés. A fesztivált évekig Pécs környékén, a Malomvölgyi Arborétumban rendezték meg, idén azonban átkerült Dunaújváros vonzáskörzetébe, a Szalki-szigethez – és jövőre is marad ugyanitt.

A The Ghost Inside három tagját is kritikus állapotban kezelik egy karambol után, amely november 19-én történt Texasban. A turnébusz sofőrje, illetve a velük ütköző kamion vezetője a helyszínen szörnyethalt.

1120roadA megszokott hangzáshoz képest keményebb és kísérletezőbb, mondanivalójában pedig többrétegű és elgondolkodtató lemezzel jelentkezett a domoszlói Road. A M.A.T.T. album ma, november 20-án került hivatalosan forgalomba.

0705randallTörölte hátralévő európai turnédátumait a Lamb Of God, akik a Children Of Bodommal és a Sylosisszal járták a kontinenst a hónap eleje óta. Alexi Laihóék a brit extrém metalosok ugyanakkor folytatják a koncertezést.

0923rofJanuár 15-én, Into The Legend címmel jelenik meg az AFM-nél a Rhapsody Of Fire új nagylemeze. Alex Staropoli és Fabio Lione zenekara nagyon alapos, összetett muzsikát ígér az albumra, amelyről most megérkezett a címadó szám klipje.

1110obscuraAkróasis címmel, öt hosszú év után jelenik meg a progresszív death metalban nagy Obscura új nagylemeze. A német csapat karrierje eddigi legkomplexebb, legsúlyosabb albumát ígéri, amelyet tavasszal Budapesten is bemutatnak, most pedig elkészült hozzá az első videóklip is.

0904cauldronIn Ruin címmel jelenik meg a torontói Cauldron új nagylemeze. Az anyag január 29-én jelenik meg, és most megnézhető róla a címadó szám klipje.

0503dezMájus 13-án, Trust No One címmel jelenik meg a Devildriver új nagylemeze. A zenekarban két új tag is debütál Neal Tiemann gitáros és Austin D'Amond dobos személyében.

Holnap új koncertalbummal jelentkezik a kanadai Rush, így az R40 Live audió- és videóanyagról most már garantáltan a Xanadu felvétele lesz az utolsó, amit előzetesen közzétesznek. A rengeteg videó alapján biztosan mondhatjuk, ami eddig is egyértelmű volt: érdemes pénzt költeni a kiadványra.

1109eodmA múlt szombat hajnalban kiadott pár soros közlemény után most szólalt meg először az Eagles Of Death Metal a párizsi vérengzés után. Jesse Hughesék még mindig nem tértek magukhoz a Bataclan klubban történtek óta.

0917vodRazed To The Ground lesz a New York-i Vision Of Disorder új albumának címe. A Chris „Zeuss" Harris által producerelt album a Candlelight kiadónál jön ki november 27-én, és most meghallgatható róla az Electric Sky című szám.

Whisky Fingers címmel jelenik meg november 27-én a Voodoo Circle új nagylemeze. Az albumról a már ismert Trapped In Paradise mellett most a Heart Of Stone is meghallgatható.

1118dvlAutóbalesetben életét vesztette David Van Landing. Az énekes korábban többek között Tony MacAlpine, a Crimson Glory és a Michael Schenker Group volt énekeseként tevékenykedett.

1118metKirk Hammett szerint az ügy lényegesen nagyobb visszhangot kapott, mint amennyit valójában érdemelt, de egy friss interjúban lényegében elismerte, amit korábban Dave Mustaine és Scott Ian is kéjes élvezettel teregetett ki a sajtóban: a Metallica a ’80-as évek közepén egy ideig valóban eljátszott Lars Ulrich kirúgásának gondolatával.

0923rofJanuár 15-én, Into The Legend címmel jelenik meg az AFM-nél a Rhapsody Of Fire új nagylemeze. Alex Staropoli és Fabio Lione zenekara nagyon alapos, összetett muzsikát ígér az albumra.

1118anthrax For All Kings címmel, február 26-án jelenik meg az Anthrax új albuma, amelyet Európában a Nuclear Blast, Észak-Amerikában a Megaforce gondoz. A zenekar most közzétette az anyag borítóját-

1118lilFebruár 19-én jelenik meg a legklasszikusabb DIO-felállás hangszereseiből és Andrew Freeman énekesből álló Last In Line első nagylemeze a Frontiersnél. A Heavy Crown című albumról most megtekinthető az első videó Devil In Me címmel.

1004atgJúliusban végre Budapesten is fellépett a svéd At The Gates, akik tavaly jelentették meg visszatérő albumukat At War With Reality címmel. A zenekar addig üti a vasat a sikeres lemezzel, amíg meleg, és csináltak még egy új videót a The Night Eternal dalhoz.

0331slashNovember 18-án, azaz holnap Budapesten lép fel Slash. A párizsi események miatt az Arénában is szigorúbb beléptetésre és hosszabb sorban állásra kell számítani.

0822skindredVolume címmel jelent meg néhány héttel ezelőtt a brit Skindred új nagylemeze. Benji Webbe-ék november 28-án ismét fellépnek Budapesten, és ha szeretnél egy páros belépőt nyerni a koncertre, nincs más dolgod, mint válaszolni két egyszerű kérdésre!

1117axlslashduffTovábbra sem szűnnek a Guns N’ Roses klasszikus felállásának újjáalakulásáról szóló találgatások, sőt, a múlt hét hírei óta csak erősebben tartják magukat a pletykák. Most azonban újabb lehetséges válasz is született arra, milyen felállásban léphet színpadra jövőre a zenekar – és nem is tűnik teljesen alaptalannak…