0611jorgeAugusztus 21-én jelenik meg a Frontiers gondozásában a Lynch Mob új albuma. A Rebels lemezről máris meghallgatható egy új dal Automatic Fix címmel.

Bár az izraeli folk metal-zenekar, az Orphaned Land nem először jár Budapesten, ezúttal egészen különleges produkcióval érkezik: teljes egészében akusztikus koncertet adnak, kiegészülve a híres berlini goth-kórussal, a tizenöt tagú Stimmgewalttal. Előzenekarként az operát, a komolyzenét és a metalt egyedi módon ötvöző német Molllust lép fel.

0520luciferSokan a mai napig értetlenül állnak a mindössze egy lemezt kiadó The Oath formáció gyors halála előtt, a hamarosan új csapattal visszatérő Johanna Sadonis szerint azonban egyszerű személyes problémák miatt ment szét a csapat. Az énekesnő új zenekara Lucifer névre hallgat, és június 16-án hozzák ki bemutatkozó lemezüket Lucifer I címmel.

0827sepu Július 21-én ismét Budapesten játszik a Sepultura, akik idén harmincéves jubileumukat ünneplik, így természetesen még sokkal többet kérdezik őket a Cavalera-tesókról, mint egyébként. Andreas Kisser elismerte: ugyan ma már kommunikál Maxszel és Igorral is, de továbbra sem látná semmi értelmét az újonnani közös munkának. Ami egyébként kölcsönösnek tűnik...

0105lindemannJúnius 23-án jelenik meg a Rammstein-frontember Till Lindemann és a multifunkciós Peter Tägtgren (Hypocrisy, Pain) közös, Lindemann névre hallgató projektjének első lemeze, a Skills In Pills. Till itt karrierje során először énekel angolul – és saját bevallása szerint egyáltalán nem volt könnyű dolga…

Szeptember 25-én jelenik meg az Epitaph kiadónál az ausztrál Parkway Drive új albuma. A zenekar friss lemeze az Ire címet viseli, és a Vice Grip című első videó máris megtekinthető róla.

0610teamsleepJúlius 10-én, Woodstock Sessions címmel jelenik meg a Chino Moreno-féle Team Sleep második nagylemeze. A Blvd. Nights című dal új verziója alább meghallgatható.

0505mtleyNagyszabású londoni sajtókonferencián jelentette be a The Final Tour európai dátumait a Mötley Crüe. Nincsenek jó híreink azok számára, akik nem nézik meg a bandát június 12-én, a NovaRockon: Nikki Sixxék novemberben nem jönnek közelebb Magyarországhoz Münchennél.

0609paulEddig is elég kemény volt, amit Jake E. Lee az énekesekkel művelt a Red Dragon Cartelben, most azonban tényleg bohóckomédiába fordult át a zenekar története. Igen, kitaláltad: mindössze egy hónap után ismét új arc áll a fronton…

1030slipknotMindössze egy fél nap alatt közel félmillióan nézték meg a Slipknot új videóját, amely a tavalyi .5: The Gray Chapter album Killpop című dalához készült. A zenekar a mostani állás szerint a fesztiválszezont követően idén már nem játszik Európában.

VII: Sturm Und Drang címmel jelenik meg idén júliusban a richmondi Lamb Of God új albuma, és a zenekar bemutatta a lemezről a második dalt is 512 címmel. A címben szereplő szám ismét Randy Blythe énekes prágai börtönélményeire utal, ugyanis a frontember az 512-es számú cellában raboskodott három évvel ezelőtt.

I Worship Chaos címmel jelenik meg október 2-án a finn Children Of Bodom új albuma. Alexi Laihóék négyes felállásban, már a távozott Roope Latvala nélkül rögzítették a lemezt, amelynek borítóját Tuomas Korpi készítette.

Nocturnes Of Hellfire & Damnation címmel jelenik meg június 22-én a Virgin Steele új nagylemeze, amely három különböző formátumban, három különböző borítóval jelenik majd meg: lesz belőle szimpla CD, dupla CD és dupla bakelit. David DeFeis új alkotásáról a már ismert Lucifer’s Hammer mellett most a Queen Of The Dead is meghallgatható.

0625bpWords Of The Prophets címmel jelenik meg augusztus 28-án a kanadai Kobra And The Lotus új EP-je. Brittany Paige-ék öt feldolgozást rögzítettek a minialbumra.

0601ciriceCirice címmel elkészítette az első klipet a svéd Ghost a hármas számú, Meliora című album elsőként megismert dalához. Az ismét „új” frontemberrel, Papa Emeritus III-vel rögzített album augusztus második felében jelenik meg.

1228mojoAhhoz képest, hogy a Stuck Mojo elvileg óriási lendülettel készíti a klasszikus felállás visszatérő lemezét, elég szép kis nyilatkozatot tett közzé Bonz, a banda rappere. A frontembert a zenekar főnöke, Rich Ward hergelte fel egy interjúban mondottakkal.

0608twdStúdióba vonult a The Winery Dogs, hogy elkészítse második nagylemezét. Mike Portnoy, Richie Kotzen és Billy Sheehan új albuma valamikor ősszel kerülhet a boltokba.

0608zepJúliusban bezárul a kör: megjelenik a Led Zeppelin utolsó három nagylemezének deluxe kiadása is. A Presence, az In Through The Out Door és a Coda természetesen ismét bónuszokkal, számos érdekességgel kerül majd a boltokba.

0608raisehellHamarosan új nagylemezzel jelentkezik a svéd thrasher Raise Hell. Az új felállásban dolgozó banda a Black Lodge kiadónál hozza ki a Written In Blood című albumot augusztus 21-én.

Nem kapkod vele túlságosan, de előbb-utóbb azért összeáll Glen Drover műhelyében egy teljes új szólóalbum, méghozzá illusztris vendégekkel a mikrofonnál. A Megadeth, King Diamond és az Eidolon ex-gitárosa most éppen Chuck Billyvel és Warrel Dane-nel készül közös melóra.

0521ghJövő év elején új szólóalbummal jelentkezik Glenn Hughes, aminek igazán itt az ideje, hiszen saját lemezt a 2008-as First Underground Nuclear Kitchen óta nem adott ki a Trapeze és a Deep Purple egykori legendás basszer/énekese. Glenn ugyanakkor Billy Ray Cyrusszal és Bryan Adamsszel is közösen dolgozik.

0607kaiMég az idei év folyamán újra kiadja összes nagylemezét a Gamma Ray, és a sorban a debüt, az 1990-es Heading For Tomorrow lesz az első. A zenekar ősszel Budapesten is ismét fellép.

0427pearcySmash címmel tervez kiadni hamarosan Stephen Pearcy, a Ratt volt frontembere. Az albumhoz máris elkészült egy klip az I Can’t Take It című dalra, amelynek érdekessége, hogy a dél-kaliforniai glam/sleaze-hősök régi producere, Beau Hill is részt vett az elkészítésében.

0606soulflyAkárcsak az új Hate Eternal esetében, a Soulfly nyáron megjelenő friss albumának borítóján is Eliran Kantor dolgozott, és a végeredmény eléggé elüt a banda eddigi dizájnjaitól. Az Archangel lemezen több vendég is felbukkan, és Max Cavaleráék július 7-én ismét fellépnek Budapesten.

Már dolgozik az új dalokon a Bay Area egyik legendás thrash-alakulata, az idei Rockmaratonon is fellépő Death Angel, ám a nyáron egy speciális dokumentumfilm és egy koncertlemez is kijön még tőlük. Előbbiből most megtekinthető az első előzetes.

0606solstafirHármasban megy tovább innentől fogva az izlandi Sólstafir, akik hivatalosan is kitették Guðmundur Óli „Gummi" Pálmason dobos szűrét. Utóbbi terjedelmes posztban számolt be a döntés méltánytalanságáról pár napja, társai szerint azonban minden éremnek két oldala van.

0606kabanenMiközben Bodor Máté a napokban már az Alestormot segíti ki a rangos európai fesztiválokon, a gitáros zenekara, a Wisdom is egy komoly névvel pótolja őt a nyári bulikon: Anton Kabanen, a finn Battle Beastből nemrég érthetetlenül kipaterolt alapító játszik majd a bandában.