1031joeldavidGőzerővel készül a Whitesnake új nagylemeze, az első a sorban, amelyen már Joel Hoekstra gitározik majd. A Night Rangerből elcsaklizott zenész egy friss interjúban azt is megpendítette, hogy talán Reb Beach is több szerepet kap majd ezen az albumon, mint az előző kettőn...

Congregation címmel a harmadik számot is közzétette a Sonic Highways nagylemezről a Foo Fighters. A Zac Brownnal rögzített album november 10-én kerül a boltokba.

0725lemmyLemmynek idén már nem akadtak különösebb egészségügyi problémái a tavalyi megingások után, de ő maga sem tagadja: fizikailag nincs a topon. A Motörhead frontembere azt is elárulta: benne is felmerült, hogy talán itt a vég.

1031glSun Red Sun címmel jelenik meg december 9-én egy új EP a Lynch Mobtól. George Lynch zenekarának friss minialbumát ugyanaz a felállás készítette, amelyik a legutóbbi Sound Mountain Sessions EP-t.

1022bmthNagyon megélénkülni látszik a brit Bring Me The Horizon, akik nemrég bemutattak egy új dalt Drown címmel, ezt pedig a héten egy újabb darab követte. A rapper Orifice Vulgatronnal megerősített Don’t Look Down máris eléggé nagy vihart kavart a csapa táborában…

0728alcoholicaA tervek szerint már 2015-ben megjelenik a Metallica első két lemezének remaszterizált, gyűjteményes speciális kiadása. A csapat a rajongóktól is várja a korabeli audió- és vizuális anyagokat, amiket adott esetben szintén felhasználnának a megjelenésekhez.

1030cwA Las Vegas-i illetőségű Chason Westmoreland lett a Hate Eternal új dobosa, aki már fel is játszotta a témákat Erik Rutan zenekarának következő nagylemezére, és természetesen turnéra is ő indul majd a bandával jövő tavasztól. Az album megjelenése 2015 elején várható.

1008mobydickA már ismert Veszélyes elem után új szerzeményt tett közzé a Moby Dick a novemberben érkező új albumról, ezúttal ráadásul a címadót. A Földi pokol lemezbemutatója november 15-én lesz a Club 202-ben.

1030kfkKerry King köztudottan nagy állatbarát, a kutyáktól a hüllőkig mindenféle lényt befogad és tenyészt is. A Slayer őszi turnéjának főszponzora, a Toyota-közeli Scion AV most közzétett egy rövid exkluzív videót a gitáros kígyófarmjáról – és csak úgy mellékesen, hamarosan egy exkluzív dalt is kihoznak az új lemezen dolgozó bandától.

0528iommiMiközben rápihen a Black Sabbath jövő évi újonnani aktivizálódására, és közben csak úgy mellékesen órákat is ad az egyik brit egyetemen, Tony Iommi a zeneírással sem állt le. A gitáros éppen a CSI sorozathoz gyártott némi muzsikát.

Már dolgozik tizenkettedik teljes albumán a svéd death metal egyik oszlopa, az Unleashed. Az album megjelenése jövőre várható.

0822asÚj szerződést kötött a Metal Blade-del a Los Angeles-i Armored Saint, így minden akadály elhárult a következő lemez megjelenése elől. John Bush és Joey Vera eredeti csapata valamikor 2015-ben dobja piacra a 2010-es La Raza folytatását.

1030slipknotKarrierje során másodszorra is felkerült az amerikai listák élére a Slipknot. A február 5-én Budapesten is fellépő zenekar amerikai turnéja ma este indul a texasi El Pasóban a Korn és a King 810 vendégeskedésével.

Már nagyban készül Floor Jansen énekesnővel a finn Nightwish következő albuma, ami borítékolhatóan 2015 egyik legsikeresebb metal-megjelenése lesz. Egyvalaki azonban egészen biztosan nem hallgatja majd meg: a csapat eredeti énekesnője…

1029sjrAmint arról mi is beszámoltunk előzetesen, valóban újjáalakult egyetlen fellépés erejéig a hétvégén Phil Anselmo gyűlöletprojektje, a Superjoint Ritual. Az énekes és Corey Mitchell horrorszerző közös fesztiválján, a Housecore Horroron adott koncert felvétele alább elejétől végéig megtekinthető.

Glue címmel új single-t dobott ki a Hardcore Superstar, akik hamarosan a Gotthard társaságában indulnak európai turnéra. A zenekar új lemeze 2015 elejére várható.

Távozott a Devildriver soraiból John Boecklin dobos és Jeff Kendrick gitáros. A csapatban állítólag nem zajlottak le brutális viták, egyszerűen csak elérkezett az idő a váltásra.

0904a7x2016 előtt biztosan nem jelenhet meg az Avenged Sevenfold következő albuma. M. Shadows énekes szerint a zenekar legkorábban jövő nyáron láthat neki az utóbbi évek egyik legsikeresebb rocklemeze, a tavalyi Hail To The King utódjának.

1028billlarsEgyelőre nem tudni, Bill Ward csatlakozhat-e társaihoz a következő Black Sabbath-lemezre, így a dobos jelenleg még más dolgokkal foglalkozik, például saját, Rock 50 című rádióműsorát üzemelteti. Amelyben néha más dobosokat is méltat, köztük olyan ellentmondásos figurákat, mint például Lars Ulrich...

Megkezdte új nagylemezének felvételeit a Helloween. Az egyelőre cím nélküli albumnak már hozzávetőleges megjelenési dátuma is van: ha minden rendben megy, jövő tavasz végén kerülhet a boltokba.

0428mdMegjelent a HAW frontembere, Makó Dávid önálló lemeze. A The Devil’s Trade projekt nem az énekestől megszokott súlyos, doomos muzsikát rejti, hanem inkább amolyan akusztikus singer/songwriter-cucc.

0918tcHeadhunter címmel megtekinthető egy klip a svéd death/thrasher The Crowntól. Az ismét Johan Lindstrand énekessel készített új album, a Death Is Not Dead 2015. január 12-én kerül a boltokba.

1024exodusAmellett, hogy elismertük az értékeit, a Shock! stábjának Exodus-fanatikus szekciója eddig még nem dobta el az agyát a csapat új lemezétől, a Blood In, Blood Outtól. Az album ettől függetlenül elég fullosan beindulni látszik, és megérkezett hozzá az első klip is.

1027sgMiközben Chris Cornell régi cimboráival, a Pearl Jammel jammelt a hétvégi Bridge School Benefiten, a Soundgarden minden előjel nélkül, surranópályán kihozott egy vadiúj dalt. Egyelőre még nem tudni, hogy a Storm felkerül-e a banda következő lemezére, vagy csak amolyan soron kívüli bónusz.

1027slipNaponta több mint 20 ezer nézővel, vagyis hatalmas sikerrel ment le a kaliforniai San Bernardinóban a Slipknot által szervezett Knotfest a hétvégén. A maszkos bohócok mindkét esti koncertje megtekinthető profi minőségben, vagyis akár melegíteni is lehet már a februári budapesti bulira…

1027eddiechrisÉvek óta először ismét felcsendült egy speciális amerikai eseményen a Temple Of The Dog halhatatlan dala, a Hunger Strike, méghozzá az eredeti előadók tolmácsolásában, amikor Chris Cornell felment a színpadra a Pearl Jamhez egy gálán.

Third Day Of A Seven Day Binge címmel meghallgatható és letölthető egy új szám a Marilyn Mansontól. A dal már a jövő évre várható új nagylemez előfutárának tekinthető.