Home

Bill Wardot az utóbbi két évben elsősorban amiatt emlegettük, hogy végül kifarolt a Black Sabbath újjáalakulásából. Arról azonban ritkábban esik szó, mennyire képben van a dobos a mai zenéket illetően: egy friss interjúban részletesen is beszélt arról, mit és kiket szeret.

„Mindig akadnak haverok, akik küldözgetik nekem a zenéket”, mondta Ward a Hellbound.ca kérdésére. „Néha Mike barátommal nézek körül a kiadója, a Bionic Records kínálatában, de főleg szájhagyomány útján értesülök arról, mit érdemes meghallgatni. Például valamelyik barátom a Slipknotból megkérdezi, találkoztam-e már ezzel vagy azzal… Mostanában Dave Lombardo pár új zenéjét hallgattam, amik elképesztően jók. Egyszerűen letaglózott velük!”

Ugyan Ward 65 éves, nagyon is képben van a súlyosabb hangzásokat illetően. „Az Amon Amarth nagyon jó irányba fejlődik, és az olyan bandák előtt is meg kell emelnem a kalapomat, mint a Soilwork, akik persze nem feltétlenül újak már, de amit csinálnak, az folyamatosan halad előre, és hát kibaszott jól is zenélnek. Ugyanez áll például a Devildriverre is, ahol mindig arra gondolok: vajon legközelebb mivel rukkolnak elő? Tőlük is eldobom az agyamat… A Celtic Frost is ott van az örök kedvenceim között, meg a Today Is The Day is. Sőt, tudom, hogy Henke halála miatt ez már soha nem fog összejönni, de nagyon szeretném, ha egyszer a Disfear is újjáalakulna. Nem stílusok alapján hallgatok zenéket: ha valami elkapja a szívemet és a fülemet, akkor az jöhet. Általában már csak később tudatosul bennem, hogyan is hívják az adott stílust… Ha jól szól a muzsika, hallgatom, a Cryptopsytól kezdve az Arch Enemyn át egészen a Krisiunig. Ezek mind állati jó zenék, nagyon drámai módon játszanak. Ez a fajta energia indít be igazán… Nyitottan közelítek mindenhez, és megpróbálok nem kritikusan állni a zenekarokhoz, még akkor is, ha az adott banda nem vág egybe az ízlésemmel. Valaki akkor is nagyon keményen melózott azon a zenén…”

Bill a rock/metal dobolás egyik örök etalonjaként azt is figyeli, merre fejlődnek a hangszeresek a műfajban. „A blastbeatekkel kapcsolatban felemás a véleményem. Pár haverom így dobol, de én annyira nem rajongok ezért, mert elvonja a figyelmemet a dinamika más elemeiről. Kicsit túl erőteljes… De ettől még persze kibaszott fantasztikusak azok a dobosok, akik így nyomják. De az a hatalmas, intelligens fejlődés is lenyűgöz, ami végbement a dobolásban. Jól ismerek pár arcot, figyelem, ahogy játszanak, és nem is értem, hogyan képesek erre… Gene Hoglan jó barátom, és amikor figyelem, ahogy játszik, le vagyok nyűgözve: nem is hiszem el, mire képes a testével. A dobosok hosszú utat tettek meg, de nem felejtették el az olyan jazzdobosokat sem, mint Gene Krupa vagy a többiek. Egy csomó metal dobos jazzes technikákat, swinges ütemeket épít be a témáiba. Az egyik legfrissebben vásárolt lemezem egy Children Of Bodom album volt, és még annak a dobosnak a játékában is hallok valamit ezekből a jazzes elemekből.”