Home

Cronosnak teljesen igaza van: ezen a lemezen tényleg minden megtalálható, ami a Venom régi és új megközelítéseire jellemző. A dalok változatosabbak, mint valaha, mégis egy egységesen jól felépített anyagról beszélhetünk. Az egész album íve tudatosan van megkomponálva: a számok egymásból következnek, és olyan természetes folyamatot alkotnak, hogy az ember szinte azt érzi, amikor véget ér, már indítaná is újra. Egy végig lendületes, sodró erejű lemezről van szó, ahol egy pillanatra sem érződik, hogy egy több mint 40 éve működő zenekarról beszé-lünk. Inkább az a benyomás, mintha a tagok valahogy újra fiatalodtak volna, de nem a hangzás mesterséges modernizálásával, hanem azzal, hogy továbbra is ugyanazt a nyers energiát és hozzáállást hozzák, ami a kezdetektől jellemzi őket. A Venom továbbra is megkerülhetetlen alapköve a „black metal” kialakulásának, és ezen a lemezen is azt érzem, hogy a műfajban be-töltött szerepük nem kopott meg. Sőt, még mindig úgy működnek, mintha bizonygatniuk sem kellene semmit, egyszerűen csak játsszák a saját zenéjüket, és kész. A technikai megoldásokon továbbra is lehet csodálkozni: a gitármunka változatos, néhol meglepően precíz és kreatív, máshol direkt nyers és karcos, ahogy azt tőlük megszoktuk. Az ének pedig külön említést ér-demel: Cronos hangja az évek során nemhogy nem kopott meg, hanem mintha még karaktere-sebb lett volna. Van benne egyfajta tudatos, szinte rituális előadásmód. Összességében csaló-dás kizárva. A régi rajongóknak gyakorlatilag kötelező anyag, de meglepő módon a mai fiata-labb hallgatóknak is működhet, mert nem egy múltba ragadt nosztalgiaalbumról van szó, ha-nem egy élő, energiával teli leme
zről. A Venom esetében különösen igaz, hogy ezt nem letölt-ve, háttérzajként érdemes hallgatni. Ha teheted, inkább bakeliten szóljon: annak van egy külön atmoszférája. Van valami rituális abban, amikor felteszel egy Venom-lemezt, és indul a head-bangelés.