Meghalt Ioannis Vasilopoulos. Az alkotó neves zenekarok egész sorának tervezett ikonikus borítókat az évtizedek során.
Elhunyt Ioannis Vasilopoulos grafikus és borítótervező, akit a rockszakmában elsősorban keresztnevén, Ioannisként ismertek. Az athéni születésű alkotó 1967-től élt az Egyesült Államokban, majd a '80-as évek elejétől fedezte fel magának a zeneipar. Ezek után több mint háromszázötven albumnak tervezett borítót, köztük olyanokat, mint az Extreme Pornograffittije, a Fates Warning The Spectre Withinje, Awaken The Guardianje vagy A Pleasant Shade Of Gray-e, a Voivod Nothingface-e, a Uriah Heep Sonic Origamija vagy a Deep Purple Abandonja. De a lista végtelen, és éppúgy szerepel rajta a Bon Jovi, a The Allman Brothers Band és a King Crimson, mint a Starship, a Lynyrd Skynyrd vagy Johnny Winter.
Ioannist felesége, lánya és két unokája gyászolja.
Hozzászólások
Én azért nem látom ennyire borúsan a helyzetet, de ha lehetne, most tolnék egy like-ot.
Számomra amúgy az a legviccesebb, hogy sokszor ezek az arcok, akik temetik a rock- és metálzenét mert nem tölt meg minden második banda százezres stadionokat, ugyanazok, akik köpködnek minden kicsit is népszerűbb mai előadót, hogy úgymond "kiárusították / elplázásították a metált". Ghost? Fuj, nyálas álsátánista popzene. Sabaton? Fuj, ostoba gyerekmetál. Behemoth? Fuj, gyerekes álsátánista pózerkedés. Arch Enemy? Fuj, egy kék hajú csaj vonaglik a színpadon.
El kellene végre dönteni, hogy most akkor azt szeretnénk, ha a metálzene mainstream(ebb) lenne, mint a visszasírt hőskorban -- és akkor örülni annak, hogy vannak még nagyobb tömegeket megszólító, sikeres előadói a műfajnak -- vagy azt, ha az undergroundban maradna és csak a "trve metálharcosok" hallgatnák. A kettő együtt nem megy.
Rossz szemszögből nézed szerintem. A nyolcvanas évek volt a rock és metál abszolút csúcspontja mainstream szempontból. Egyszerűen fenntarthatalan ez a fajta hegemónia hosszú távon, de így is meglepően sokáig húzódott.
Értem alapvetően a problémád, de egyben teljesen fölösleges az aranykort visszasírni. Ha igazán akarod, tele van a színtér jobbnál-jobb zenekarokkal, de igen, keresni kell, és igen, nem fognak soha a büdös életben az aranylemez közelébe sem kerülni.
De sajnos vagy sem, ez teljesen normális. Viszont az nem működik, hogy negyven+ év múlva is ugyanazt akarod viszontlátni a mainstreamben, és mivel az újakat nem adja a kezedbe a gép, akkor azok nem léteznek, és halott a műfaj.
A plázacicás rész meg így... Szerinted azok a milliók, akik a glam metált azonnal eldobták, ahogy berobbant a Nirvana, másabbak voltak?
Én ezzel vitatkoznék és nem igazán értek egyet.
Egyrészt, zeneileg az új albumok többsége, jellemtelen, műanyaghangzású valami izé. Ha nem látom a boritón lévő arcokat, esetleg 1-1 jellegzetes énekesnek a hangját nem ismerem fel, zeneileg, szinte mára megkülönbözhetetlenek lettek az új lemezek többsége. Nincs bennük semmi eredeti, vagy igényesség. Legalábbis a többségben.
A kortárs kultúrában, meg már egyáltalán nincs felszinen a rock, az egy Hard Rock Caffe-ban lévő instagram megosztássá vált és nagyjából ennyi.
A pláza cica felvesz valami rockercuccot, de nem a zenekar miatt, hanem mert jóláll rajta, de, ha kimész az utcára, a nagyvárosokban, szinte semennyire sem látok már rockereket, főőleg nem az új generációknak érezhetően nem jelent már semmit.
Időnként elmegyek 1-1 kültéres bulira, főleg nyáron, hát az is már csak nyuggerklubb, tök mindegy, ki lép fel.
Én nem érzek már a rockzenében semmi frissességet, semmi modernséget.
A rockzene nem valami kriogén folyadékban lefagyasztott, a 80-as évekből ránk maradt ősmaradvány, hanem egy továbbra is élő, lüktető, fejlődő és folyamatosan megújuló műfaj. Köszöni szépen, jól van. Egyedül mi öregedtünk meg, nem a rockzene :)
Ugyan már, a könyvtár nem őskövületek gyűjtőháza, hanem az emberi kultúra értékgyűjteménye. Továbbá a nyolcvanas években is volt zenei részleg aktuális lemezekkel még a kisebb vidéki könyvtárakban is. Én például onnan ismertem meg az Iron Maident a Seventh Son idején.
Mindig volt a könyvtáraknak zenei része, metállemezekkel. Slayer is volt, ez nem újdonság és őskövületesség.
Belegondolni is szőrnyű, hogy a 80as évek eleje, 40 éve volt.
Megöregedtünk és a rockzene is velünk együtt.