Home

Már a bemutató után nem sokkal is nyilvánvaló volt, hogy a Metallica 3D-s filmje, a Through The Never nem lesz képes megállni a lábán üzletileg, ma pedig már tényleg nyugodtan kimondhatjuk: a mozi orbitálisat bukott. James Hetfield szerint a zenekar alaposan meg is tanulta ebből a leckét…

Elég beszédesek a Metallica Through The Never filmjének bevételi adatai. Miközben több mint 20 millió dolláros gyártási költséggel lőtték fel a projektet, az erre még rájövő marketingbüdzsé és a mozitulajdonosok sápja miatt az Antal Nimród rendezte alkotásnak legalább 40 millió dollárt kellett volna termelnie a kasszáknál, hogy egyáltalán megálljon a lábán, de ehhez képest világviszonylatban még 8 milliót sem termelt. Mivel a teljes költségvetést a zenekar finanszírozta, aligha kell külön magyarázni, mekkora érvágást jelentett mindez még a Metallicának is, és James Hetfield a So What!-nak elárulta: tanultak is a történtekből. „Keserédes ez az egész filmes sztori”, mondta a frontember a zenekar rajongói klubja által üzemeltetett magazinnak. „Rengeteg pénzt, időt és energiát fektettünk ebbe az egészbe, és miközben mind úgy gondoltuk, hogy tök egyedi és lebilincselő a végeredmény, a végén hatalmas bukás kerekedett belőle. Nem koncertfilm volt, nem akciódráma volt, hanem valami a kettő között, és aztán két szék között a padlóra zuhant. Eltűnt a semmiben, és ezt nagyon szomorú volt végignézni.”

„A mai szórakoztatóiparban, konkrétan a filmiparban úgy fest az ábra, hogy két év munkája kell egy péntek estéhez, amikor bemutatják a mozit”, magyarázta James. „És aznap már nagyjából tudni is fogod, hogy fest a teljes kép, és nagyjából miként teljesít majd a filmed a kasszáknál. De a menedzsmentünk megmondta, és egyet is értek ezzel, mert fontos: Hollywood a folyamatos odafigyelésről szól. Az egész filmipar tele van pletykákkal, és ha valaki azt tweeteli, hogy egy film jó, és ez elterjed, az bizony sokat segít. Egy csomó ember pedig eleve azért nem néz meg filmeket, mert rosszakat olvas róla, amit én nem igazán értek, de ez van… Én is mindig mondom a feleségemnek, hogy nézzünk meg valamit, mert ígéretesnek tűnik, ő meg rávágja, hogy nem, mert rosszakat írtak róla. Engem az ilyesmi egyáltalán nem érdekel. A mi filmünk nagyjából két hétig futott a mozikban. Mondtam az embereknek, hogy hé, nézzétek meg, mert most megy, és egy csomóan azt válaszolták: remek, de a héten nem érek rá, majd jövő héten. Na, a jövő héten meg már nem biztos, hogy adni fogják…”

Hetfield ugyanakkor a hatalmas veszteség ellenére sem tartja hibának, hogy nem vontak be külső befektetőket a projektbe. „Nem tudom, változtatott volna-e bármin is, ha egy producer is beszáll a dologba pénzzel, és esetleg hozzátesz még valamit, ami kellett volna bele. Azt viszont tudom, hogy jó döntést hoztunk, amikor azt mondtuk: senki se bassza szét ezt az egészet. És most ennek az árát fizetjük. Szóval legyen… Volt idő, amikor baromi dühös voltam emiatt, és nem értettem, mi a faszért alakult így, de ma már látom, hogy ez hülyeség volt. Rá akartam kenni másra a felelősséget: a forgalmazókra, amiért nem számoltak be róla, mit terveznek, vagy csak úgy általában Hollywoodra: beszari hisztigépek, akik teletömték a fejünket baromságokkal. A rendezőre, a producerre, a szereposztásra, a menedzsmentünkre: mind dilettáns faszok vagytok! Ma már úgy látom, óriásit kockáztattunk ezzel az egésszel, és kicsit talán többet is gondolkodhattunk volna rajta előzetesen. Eleve elképesztően sokba került megépíteni azt a színpadot például, ami a filmben látható. És a vége úgyis az, hogy az egész ránk hullik vissza. A mi hibánk volt. Mi döntöttünk így, és ez sült ki belőle. Szóval megtanultuk a leckét. A dolgok mindig okkal történnek, és lehet, hogy még nem látjuk, mi volt ennek a pozitív hozadéka, de ki tudja, mit hoz a jövő? Lehet, hogy ez a film is beírja majd magát a történelembe valahogy. Vagy talán csak annyit tanultunk meg belőle örökre, hogy soha többé ne fogjunk bele hasonló vállalkozásba…”