Január 26-án jelenik meg a Machine Head kilencedik albuma, a Catharsis, amelyet jövő áprilisban Budapesten is bemutat a zenekar. A lemezről most egy Bastards című szerzeményt tettek közzé, amely minden tekintetben újdonságot jelent tőlük.
Robb Flynn producerkedése mellett, Zack Ohren társproducer/hangmérnök segítségével rögzítette új nagylemezét a Machine Head, amely január végén kerül a boltokba Catharsis címmel, és minden eddiginél dallamosabbnak ígérkezik. „Úgy érzem, a metal tényleg beszivároghat a mainstreambe ezzel az albummal", mondja Robb. „És erre most bizony nagyobb szükség van, mint valaha. Nagyon alaposan átgondoltuk, miként tehetnénk ezeket a dalokat egy szélesebb közönségréteg számára is érthetővé. Leegyszerűsítettük az ötleteket, fogósabbá tettük őket, a történetmesélős oldalra koncentráltunk a brutális költészettel szemben, vagy nevezzük ezt akárhogy... És miközben szívesen mondanám, hogy valamiféle nagyszabású terv alapján tettük ezt, szó sem volt ilyenről. Amikor belefogsz egy lemez elkészítésébe, fogalmad sincs, hol fogsz végül kikötni, egyszerűen csak írsz. De elmondhatom: itt most egy mérföldkövet tettünk le az asztalra. Az ember mindig büszke, ha befejez egy lemezt, de most tényleg valami nagyon különlegeset alkottunk. Érezzük, tudjuk ezt. A Catharsis az egész stílust magasabbra emelheti."
A dallista az alábbi lesz:
01. Volatile
02. Catharsis
03. Beyond The Pale
04. California Bleeding
05. Triple Beam
06. Kaleidoscope
07. Bastards
08. Hope Begets Hope
09. Screaming At The Sun
10. Behind A Mask
11. Heavy Lies The Crown
12. Psychotic
13. Grind You Down
14. Razorblade Smile
15. Eulogy
A Beyond The Pale és a Catharsis mellett most a Bastards is meghallgatható. A lemez digipak kiadásához egy DVD is jár, amely egy huszonegy számos koncertfelvételt rejt majd 2015-ből, a San Franciscó-i Regency Ballroomból. A zenekar április 20-án Budapesten is fellép, részletek itt.
Hozzászólások
Én sajnos nem hiszem, hogy a MH tudna egy Load-szintű megosztó, de bivalyerős lemezt írni. Ott ugyanis iszonyú jó dalok születtek, ezek meg eddig nagyon nem azok, csak még patetikusabbak, mint eddig. Amúgy teljesen odavagyok a klasszikus zenekarok teljesen más arcát mutató, beleszarós albumaitól, általában pont azok a kedvenceim, de szerintem ez a lemez egyáltalán nem lesz meglepetés, csak a nyílegyenes folytatása annak, amit csinálnak az utóbbi évtizedben, még több dráma, még több szenvelgés, még több erölködés.
Robbék borítékolhatóan kapni fognak ezért az anyagért fikát rendesen, de remélem, a hisztit kihagyják utána, gáz lenne, ha nem. "Ha nincsenek ellenségeid, nem is vagy igazi művész." Idézet nem tudom kitől, ezzel zárom is a sorokat.
A borító ritka ocsmány, azzal már sikerült újabb szintet lépni, lefelé.
Nem azzal van a baj hogy pozitív hangvételű szövegekkel és a tradícionális metal zenétől eltérő megoldásokkal kísérleteznek hanem az hogy a végeredmény egyszerűen rosszul sikerült.
Nem a Machine Head az első zenekar amelyik megpróbálja feszegetni a műfaj határait. Vannak bandák ahol már sikeresen keverik a jazzt a death metallal, a már-már popzenébe illő tiszta énekhangot és hegedűszólókat a black metallal, a funkot a thrash-el - és meglepőd módon ezeket sikerült úgy összehozniuk hogy kiváló zene az eredmény. Nem valami hatásvadász izé hanem tényleg egy koherens mű.
Érződik hogy most Robb Flynn is meg akarta kicsit fűszerezni a Machine Head zenéjét de az eredmény olyan lett mintha tejszínhabot fújt volna a steakre és gumicukrot adna hozzá köretként.
30 seconds to Mar(s)chine Head
A koncerteken viszont több a káromkodás mint az Ektomorfnál. Gyakorlatilag minden második szó motherfuckers.
Ez szimplán csak a Szent Négy Akkord, annak is az a fajta deriváltja, amit egy nulla tapasztalatú gimnazista deszkás pop-punk zenekar második saját dalként (vagy inkább elsőként) letesz az asztalra (és utólag szégyellik is, hogy mennyire ötlettelen), meg amit hányásig hallhattunk 40 éve és hallhatunk ma is a legótvarabb kereskedelmi rádiók autotuneolós szupersztárjaitól végtelenségig lebutított formában.
És nekem a jó értelemben vett acsarkodás az, amit a More Things Change lemezen hallok. Nem az, amit itt.