A metal csapatok általában panaszkodni szoktak a csökkenő eladások, a nehéz érvényesülés és a kevés pénz miatt, ám a régi iskola tanítványai között is akadnak zenekarok, akik roppantul élvezik a mai helyzetüket, és nem vágynak többre annál, amijük van. E kivételek közé tartozik a német thrasher Destruction is.
„Abszolút elégedett vagyok a lemezzel, mert sikerült egy olyan albumot készítenünk, ami most is frissen szól”, mondta a legutóbbi, Spiritual Genocide című lemezről Schmier a 69 Faces Of Rocknak. „Ha meghallgatod, nem úgy szól, mint amit egy harmincegy éve a színen lévő zenekar készített. Szerintem a hangzással különösen elégedettek vagyunk, sokkal természetesebb, mint az azelőtti albumon. Szóval a körülményeket is tekintetbe véve egy jó albumot csináltunk. Akkoriban sokan megkérdezték, miért jövünk ki vele olyan gyorsan, mivel csak két év telt el az elődje óta, de akkor írunk, amikor inspiráltnak érezzük magunkat. Vannak hetek és hónapok, amikor semmi sem történik, de ha egyszer leülsz dalokat írni, működik a dolog. És a mai napig szeretem az albumot.”
Schmier saját bevallása szerint elégedett a Destruction jelenlegi státuszával is, bár kétségtelenül másképp működik ma az underground színtér, mint a ’80-as években. „A megbecsültség mindenképp más volt akkoriban, hiszen teljesen új dologról beszéltünk: fiatal emberek éltek és haltak a metalért. Ma már alapvetően a metal is sokkal inkább fogyasztási cikk, aminek látszanak a hatásai is: egyre csak jönnek és jönnek az újabb zenekarok, és bizonyos országokban már nem értékelik annyira az emberek ezt az egészet. A régi érzés utánozhatatlan, és ha elmész Dél-Amerikába vagy a Távol-Keletre, még ma is megvan ez a rezgés. De ha a túltelített piacokon vagy, mindez eltűnik, itt ugyanis már csak a fogyasztásról meg a pénzkeresésről szól a dolog. Európában hatalmas ma a színtér: ott van például a Wacken fesztivál, ahová mindig egy nap alatt elfogy a százezer jegy, de ez az egész néha túl sok lesz. Ha egy színtéren végbemegy a robbanás, az mindig együtt jár a kommercializálódással is, ami probléma. Az Egyesült Államokra pedig ugyanez jellemző. Mi ugyanakkor meg tudunk élni abból, amit csinálunk, és hány zenekar mondhatja el magáról ezt? Hány heavy metal banda képes tényleg megélni a zenélésből? Mi hálistennek sokat turnézunk. Nem keresünk persze hatalmas összegeket, de meg tudunk élni a zenénkből, és egy rakás jó helyre eljutunk. Ez nagy eredmény, és öröm is csinálni. Nincs okom panaszra. Nyilván jobb lenne több pénzt keresni, de elégedett vagyok a mostani helyzetünkkel is. Csodás, hogy harminc év után ma is benne vagyunk ebben az egészben, ma is nagy fesztiválokon játszunk, és ma is turnézunk szerte a világon. Tényleg nem tudok panaszkodni.”
Ilyen is van tehát…