Home

Elkészült a ProArt második zeneipari jelentése, amelynek elsődleges tanulságai, hogy ugyan Magyarországon is nő a digitális zenefogyasztás, a hazai zenészek azonban elsősorban továbbra is koncertgázsikból és jogdíjakból élnek. A hazai közönség több mint fele egy fillért sem költ hangfelvételekre.

A magyar zeneipar 2015-ben több mint 50 milliárd forintot termelt, ebből a hangfelvétel-iparág – tizenöt éves csökkenést követően kis mértékben növekedve – 18,5 milliárdot termelt ki. A digitális értékesítésből származó bevételek világviszonylatban először haladták meg a fizikai kiadványok értékesítéseinek összegét – állapítja meg a ProArt éves zeneipari jelentése. A zeneipar két legjelentősebb bevételi forrása az élőzenei fellépésekből származó (körülbelül 33 milliárd forint), valamint a hangfelvételek értékesítéséből befolyó összeg (18,5 milliárd forint). Mindkét területen problémát jelent, hogy a fogyasztók közvetlen zenei költései alacsonyak: hangfelvételért a magyarok több mint fele egy forintot sem költ, az élőzenei rendezvények 60 százaléka közönség számára ingyenes.

A hangfelvételek fizikai formátumban történő értékesítésének bevétele 2015-ben az előző évhez képest 20 százalékkal csökkent, míg a digitális bevételek értéke majdnem 40 százalékkal nőtt, így a két értékesítési csatorna lényegében egyenlő arányban, 8–9 százalékkal járul hozzá a hangfelvételekből származó bevételekhez. Továbbra is jellemző, hogy a bevételek túlnyomó többségét azok a felhasználások generálják, amelyek esetében a közönség közvetlenül nem a hangfelvétel birtoklásáért vagy hallgatásáért fizet. Ilyenek például a rádiós, televíziós játszások, üzletekben a gépzene-szolgáltatás vagy az üreshordozó-díj, amely területekről a szerzőknek, előadóknak és kiadóknak a közös jogkezelő szervezetek juttatják el a jogdíjbevételeket. Az ilyen jellegű bevételek együttesen a hangfelvételekhez köthető bevételek több mint 80 százalékát jelentik. A hangfelvétel-ipari bevételek belső megoszlása egyrészt azt jelzi, hogy a hazai piac fejletlen, az észak-amerikai vagy nyugat-európai szinthez képest a magyar zenerajongók sokkal kevesebb pénzt költenek közvetlenül hangfelvételre.

A hangfelvételek online felhasználása szembeötlően kevesebb bevételt hoz a szerzőknek, előadóknak, kiadóknak, mint azoknak a cégeknek, akik a zenén keresztül közvetlenül a közönséggel, felhasználóikkal vannak kapcsolatban. Ezt, az iparágban részt vevő szereplők által produkált hozzáadott értéket nem tükröző, a közvetítők javára fennálló egyensúlytalanságot nevezzük value gap-nek (értékhézagnak). A zeneipar legnagyobb bevételi forrását továbbra is az élőzenei fellépések adják, amelyek a zenészek jövedelmének 40-60 százalékát teszik ki. A statisztikákból kitűnik, hogy az élőzenei események jelentős hányada a látogatóknak ingyenes, azaz ekkor sem a hallgatók fizetnek közvetlenül a zenei élményért, hanem a szervezők, szponzorok, önkormányzatok. Ez nehezíti a közönségben a zene értékének tudatosítását, a zenészek számára pedig kiszolgáltatottsághoz vezethet. A teljes jelentés, valamint az ebből készült rövidebb, a legfontosabb összefüggéseket és következtetéseket bemutató összefoglaló egyaránt letölthető a www.zeneipar.info oldalról.

A tanulmányt a ProArt megbízásából a Hétfa Kutatóintézet és Elemzőközpont készítette. A ProArt Szövetség a Szerzői Jogokért alapítói a magyarországi közös jogkezelő egyesületek: az Artisjus, az EJI, a Filmjus, a Hungart és a MAHASZ. A szövetség kiemelt célja a társadalmi tudatosság felkeltése az alkotás értéke és a szerzői jog jelentősége iránt.