Szeptemberben Budapesten is hatalmas sikerrel koncertezett a Machine Head, akik egy éve jelentették meg legutóbbi lemezüket. A Bloodstone & Diamonds születésnapja kapcsán Robb Flynn hírlevél-blogjában elemezte kicsit az elmúlt időszakot – és maradéktalanul még akkor sem elégedett, ha egyébként minden oka megvan rá…
„Most állunk a legjobban az egész pályánk során, már ha az úgynevezett zeneiparról beszélünk”, írja Flynn. „Ez kreatív és üzleti szempontból éppúgy megáll, mint a kiadóval ápolt viszonyunkra, arra, mennyire fair módon áll hozzánk a Nuclear Blast, akik hagyják, hogy a saját dolgunkat csináljuk. Természetesen adnak tanácsokat, amiket gyakran meg is fogadunk, és komolyan, éppen erre van szükségünk egy kiadótól. Viszont hagyják, hogy mi hozzuk meg a döntéseket. A Bloodstone & Diamonds eladásaiból máris visszafizettük nekik azt a jelentős előleget, amit kaptunk tőlük a lemezhez (ez nem kis összeg a mai viszonyok között), és ez azt jelenti, hogy zsinórban a negyedik albumunknál voltunk képesek törleszteni az előleget, és nem tartoztunk semmivel a lemezkiadónknak. El sem tudom mondani, mekkora öröm számomra egyszerre leírni azokat a kifejezéseket, hogy tartozásmentes és lemezkiadó! Bizony nem volt mindig ez a helyzet…”
Mint Robb leírja, a zenekar történetének legmagasabb listás helyezéseit produkált Bloodstone & Diamonds több mint 180 ezer példányban kelt el világszerte a megjelenése óta eltelt egy évben, ráadásul úgy, hogy közben a Foo Fightersszel, a Pink Floyddal és Taylor Swifttel kellett versenyezniük. A zenekar ugyanakkor továbbra is elsősorban az Egyesült Államokon kívül számít nagy névnek. „A 180 ezer példány többsége Nagy-Britanniában és Európában ment el, és aki ismeri a történetünket, pontosan tudja, hogy mindig is ez volt a helyzet az elmúlt több mint két évtizedben. Hogy miért? Igazság szerint fogalmunk sincs, miért ragaszkodik ennyire erősen Anglia, Európa és Ausztrália a Machine Headhez a kezdetek óta. Abba ugyanakkor néha kicsit frusztráló belegondolni, hogy milyen kevés ember adott egyáltalán esélyt a lemeznek az Államokban, de hát ilyen az élet. Idehaza kultbanda maradtunk. És tudjátok mit? Ez bizony jó így. Inkább választom azt, hogy több mint húsz éven át kultbanda vagyunk, akikre ma is a legfanatikusabb anyaszomorítók járnak, mint azt, hogy senki se ismerjen. Sokkal, de sokkal rosszabb is lehetne ennél a helyzet. Persze időről időre átbeszéljük, miért alakulhatott ez így, és vannak is rá elméleteink, de nem ez a világon a legfontosabb probléma.”
Főleg a zeneipar jelenlegi állapotában. „Szerintem meglepődnétek, ha tudnátok, milyen kevés lemezt adnak el a kedvenc rock- és metalbandáitok. A rock manapság a háttérben létezik: immáron évek óta nem számít domináns formátumnak. Az utóbbi évek legsikeresebb rocklemezei mind 300-400 ezer példányban fogytak el. Néhány épphogy aranylemez lett, de a platinastátuszt egy sem érte el közülük. Ennek változnia kellene. Senki sem fogja komolyan venni a rockot és a metalt addig, amíg az ezekben a műfajokban tevékenykedő előadók lemezei nem kezdenek el tényleg ismét komolyan fogyni. A francba, hát a Grammy-gáláról már nem is közvetítik a rockkategória díjátadóját! Ez csak az online közvetítésbe fér bele, a másik épületből… A Bloodstone & Diamonds most 53 ezer példánynál jár az Államokban, és olyan száz-százötven példányban fogy hetente. Amennyiben ezt visszavetítjük a Supercharger-korszakba, 2001 környékére, akkor nagyjából 250 ezernek felelne meg. Ha viszont csakis a szigorú számokat nézzük, a lemez még majdnem húszerrel elmarad a Supercharger 72 ezres amerikai fogyásaitól. És itt elő lehet hozakodni azzal, hogy a CD-eladások gyakorlatilag megszűntek (egyáltalán hol lehet manapság CD-t venni már?), és ez igaz is, de akkor is fáj leírni ezt egy kicsit…”
A Machine Head februártól ismét Európában koncertezik, ezúttal a kontinens nyugati féltekéjére viszik el azt az An Evening With… turnét, amelyet idén ősszel a keleti régió – így Magyarország – már megkapott.