Robb Flynn köztudottan a metal színtér nagy megmondóinak egyike, és ugyan hajlamos a demagógiára, problémafelvetései azért ezzel együtt is gyakran ülni szoktak. A Machine Head éppen a nyár végére várható új lemezen dolgozik, Robb azonban eközben is szakított időt arra, hogy egy terjedelmes blogposztban kifejtse, mennyire elégedetlen a zenei színtér mai állapotával.
„Semmi veszélyes nincs a zenében manapság, és egyben meglepő dolgok sincsenek", írja a Machine Head frontembere. „Nem is lehetnek. A Pearl Jam mellett az egyetlen olyan zenekar, amelyik tényleg magasról szarik minden elvárásra, és a saját szabályai szerint játszik, igazából nem is zenekar: Axl és a Roses híres róla, mennyire nem foglalkozik a szabályokkal, és mindenkinek bemutatja a középső ujját, de mivel a csapat egy nagy káosz, viccként jön le az egész. Az emberek viszont nem látják át ezt, és nem is érdekli őket. Manapság baromi könnyű hagyni, hogy beszippantson a telefonod, a Facebook, a Twitter, a Tumblr, az Instagram, a játékok vagy a tévéshow-k. A zene már nem fontos. Mondhatod, hogy neked csak a zenére van szükséged, de a valóság ezzel szemben az, hogy a tavalyi év két legsikeresebb rocklemeze összesen 400-400 ezer példányban kelt el. Vagyis még aranylemez sem lett egyik sem. A zene mára háttérbe szorult. Miért mennél el egy koncertre, amikor felvételeket nézhetsz a YouTube-on, és rinyálhatsz azon, élőben mennyire bűzlik az egész? És nekem ez hiányzik: hogy a zene fontos legyen. Hiányolom, hogy fontos legyen egy koncert. Hiányolom, hogy érezzem egy részét annak, ami olyan fontos volt számomra annak idején, hogy tűzön-vízen átkeltem volna a megszerzése érdekében."
Flynn szerint a technológiai lehetőségek nem szorosabbá tették a kapcsolatokat, hanem éppen ellenkezőleg. „Kurvára sokkal elidegenedettebbnek érzem magam manapság, mint valaha: bámulom, amint más emberek olyasmiket csinálnak, aminek eleve a részese sem lehetek. És attól a teljesen undorító, hamis fontosságérzéstől is rosszul vagyok, amit mindenkinek adott ez az új világ: itt a kutyám vagy a macskám milliomodszorra, itt egy szelfi milliomodszorra, itt vannak a kölykeim milliomodszorra, itt a kaja, amit éppen eszem milliomodszorra, itt van, amit éppen csinálok, és nem te vagy. Hát nem esne jól, ha azt ehetnéd, amit én? Baszd meg! Sokat gondolkodtam ezen, és mindig arra jutottam: kit érdekel ez? Nem is kell, hogy érdekeljen. Mind a barátaim vagytok, mind lájkoltatok, de igazából nem vagyunk barátok, hiszen nem is ismerjük egymást. Lefotóztál, meginterjúvoltál vagy dumáltunk egy koncert után. És miután túljutottál azon a remek tényen, hogy ismét felvetted a kapcsolatot valakivel a középiskolából a Facebookon vagy a Twitteren, rádöbbensz, hogy baromira eltávolodtatok egymástól. És baszd meg, örülök neki, hogy így alakult. Nem akarok mindenki barátja lenni, nem akarom, hogy mindenki szeressen. De szeretnék kapcsolódni valamihez, és manapság a zeneiparban semmi ilyesmit nem találok. Nem jönnek be a rádióbandák, nem jönnek be a színtéren nyomuló zenekarok. Nem érdekelnek azok a csapatok sem, akik arról énekelnek, milyen nagyszerű amerikainak lenni, hiszen miért lennél jobb bárkinél is attól, hogy éppen ide születtél, amire egyébként zéró ráhatásod volt? És nem értem, miért nem kíváncsiak ma már az emberek az élő zenére. Láttátok, amikor Hetfield arról beszélt, hogy Amerikának ismét akarnia kell a zenét? Emberek, ezt James kibaszott Hetfield mondta! Hát senkinek sem jelentenek semmit a szavai? Nem kezdtél el émelyegni attól, amit mondott? Metallica rajongóként engem valósággal megégettek ezek a mondatok!"
Flynn szerint a metal komoly válságban van az Egyesült Államokban, még ha ez nem is feltétlenül látszik. „Mindenki panaszkodhat azon, hogy a Machine Head csak fesztiválturnékon játszik esténként 30 percet, de a hozzánk hasonló cipőben járó zenekarok egyszerűen nem képesek megállni a lábukon ilyen turnék nélkül. És még a nagy metalfesztiválok is bajban vannak. Lehet, hogy közeleg a turnézó zenekarok korának vége?"
A jelenlegi dolgok hátterét persze Robb sem látja át pontosan. „Nem tudok azonosulni a mai zenék politikailag kibaszottul korrekt megközelítésével és a világ szűklátókörűségével sem. Nem szeretem, amikor minden héten arra kérnek, hogy próbáljak meg minél inkább olyan lemezt írni, mint a Burn My Eyes volt. Kurvára nem. Az embereket nem érdekli a zene, lassan már engem sem érdekel, és azon gondolkodom, hogy a biznisz természetéből fakadóan jutottunk el idáig, vagy maga a biznisz természete fakad abból az apátiából, ahogy az emberek állnak a zenéhez. Elveszettnek és magányosnak érzem magam. Változásra van szükség. Valakinek fel kell kavarnia az állóvizet. Érkeznie kell valaminek, ami felráz minket a szendergésünkből."