Gyakori kérdés, vajon megél-e még egy újabb virágzást a rockzene vagy sem. Jay Jay French, a Twisted Sister volt gitárosa szerint kár ebben reménykedni: a műfaj már lefutotta a maga köreit, és leginkább rétegzeneként funkcionál majd a jövőben.
A rockzene általános állapota volt a Barstools And Bantalk podcast legutóbbi adásának témája, amelyben a Twisted Sister egykori gitárosa, Jay Jay French volt a vendég. Amikor felmerült, hogy a mai mainstream eladási listákon szinte már csak elvétve bukkannak fel rockzenekarok, French is kifejtette álláspontját a témában. „Gyakran megkérdezik tőlem, miért mondom, hogy a rock halott – fogalmazott a gitáros. – Nos, elmondom, én hogy látom a dolgot. Amikor 1969-ben 17 éves voltam, megvoltak a hőseim: a Beatles, a Stones, a The Who, a Zep, a Floyd, Hendrix, Dylan, a Grateful Dead, a Jefferson Airplane és még sorolhatnám. És egyikük sem volt idősebb 27 évesnél. Gondolkodjunk el ezen egy pillanatra! A világtörténelem leghatalmasabb rockelőadói nem voltak idősebbek nálam tíz évvel, amikor 17 voltam! A legtöbben 25 és 27 között jártak. Na, akkor most nevezz meg napjainkból egy 27 éves rocksztárt! Senkinek sem fog sikerülni.”
French persze tisztában van az erre felhozott ellenérvekkel is. „Amikor valaki azzal jön nekem, hogy a rock nem halott, hiszen mindenütt vannak rockzenekarok, azt mondom: oké, hát persze. Sosem állítottam, hogy nem léteznek rockbandák. Mindössze annyit mondok, hogy ha tömeges elfogadottságról beszélünk, az aktuális zenei trendeket és a zene szociológiai hatását meghatározó kollektív psziché már nincs jelen a rock világában. Mert mi is a meghatározó a mai zenei színtéren? A hip-hop hatalmas. A country is hatalmas. A női popelőadók is hatalmasak. Simán fel tudsz sorolni legalább húsz 25 év alatti rappert vagy popénekesnőt, meg tonnányi countryelőadót, de rockzenészeket aligha. És ez természetesen nem azt jelenti, hogy senki sem játszik rockzenét. Viszont az általunk sztenderd rockzenekarnak tekintett két gitár, basszusgitár, dob, ének satöbb-satöbbi felállásoknak többnyire vége.”
A gitáros szerint ez ugyanakkor nem jelent tragédiát. „Sosem úgy tekintek erre, hogy istenem, miért nem térnek vissza a régi szép idők. Elvégre volt ötvenöt évünk! Miközben a big bandeknek meg a dzsessznek csak húsz jutott, a diszkónak pedig nagyjából hét. Utána mindegyik rétegprodukcióvá vált. Létezik ma diszkózene? Hogyne: azoknak készül, akik diszkózenét hallgatnak. Ebben az esetben megtalálod a megfelelő csatornákat, és egész nap hallgathatod. De a világra már nincs hatással. Ugyanez áll a dzsesszre meg a komolyzenére is. Mindig hallgatják majd, mindig meglesz az a réteg, ami ezt vásárolja, és ez csodálatos. De az amerikai ifjúság már nincs vele úgy, hogy magába szívja és kijelenti: igen, ebben a zenében találjuk meg önmagunkat.”