Will To Power címmel, szeptember 8-án jelenik meg az Arch Enemy új nagylemeze, amelyről most bemutatták a második dalt, a The Eagle Flies Alone-t. A csapatnak ez lesz a második nekifutása Alissa White-Gluz énekesnővel, és az első Jeff Loomisszal, a Nevermore volt gitárosával.
Ősszel új albumot jelentet meg az Arch Enemy. „Hosszú hónapok teltek el dalszerzéssel és a felvételekkel, így megkönnyebbültünk, hogy végre a munkálatok végére értünk”, mondja Mike Amott gitáros, a csapat főnöke. Az anyag a második lesz a sorban a 2014-es War Eternal után, amelyen már Alissa White-Gluz énekel, és az első Jeff Loomisszal gitárosként.
„Maga az anyag nagyon változatos”, mondta még korábban a zenéről Mike. „Benne vannak az Arch Enemy védjegyei, bár egy dal azért eszembe jut, ami nagyon-nagyon más. Viszont mivel mi játsszuk, és Alissa énekel benne, a végén az is Arch Enemy-módon szól majd. Szóval nagy váltásra nem kell számítani, de azért a következő szintre léptünk. Szerintem most már kicsit nyugodtabban dolgoztunk, mint legutóbb, hiszen Alissa három éve velünk van, nincs akkora feszkó, mint az előző albumnál. A War Eternalnél még nem tudtuk, tetszeni fog-e az embereknek a dolog, elfogadják-e majd így is a zenekart. Emiatt lett a lemez is olyan: számomra volt benne egy nagyon sötét, dühös, klausztrofóbiás érzés, ami amúgy tök jó. De az új nyitottabb, és talán erőteljesebb is.” Jeff Loomis végül nem folyt bele a dalszerzésbe, de a saját szólóit természetesen ő írta meg, és játszik is a lemezen.
Az albumra az alábbi dalok kerülnek fel:
01. Set Flame To The Night
02. The Race
03. Blood In The Water
04. The World Is Yours
05. The Eagle Flies Alone
06. Reason To Believe
07. Murder Scene
08. First Day In Hell
09. Saturnine
10. Dreams Of Retribution
11. My Shadow And I
12. A Fight I Must Win
Az Arch Enemy a Rockmaratonon is fellépett júliusban, majd egy 1982-es The Skitslickers-dal, a The Leader (Of The Fuckin' Assholes) feldolgozását mutatták be. Utóbbi a lemez rendes verzióján nem kap helyet, inkább csak amolyan viccnek rögzítették. Nem sokkal később megérkezett az első tényleges single, a The World Is Yours, amelyet most a The Eagle Flies Alone követ a sorban. Alissa White-Gluzzal még a lemez megjelenése előtt egy interjút is olvashatsz majd nálunk.
Hozzászólások
Persze, igencsak nagyfokú perverzió kell ahhoz, hogy ezt élvezd. Kívánom, ennél nagyobb aberrációval ne találkozz soha az életben...
Engem meg a szexista, hímsovén hozzáállás irritál (de tudom, sokan így működnek - így ezzel együtt kell élnem).
És ez természetesen nem vonatkozik azokra, akik az extrém vokalizást alapból nem szeretik.
1. Van egy Amott, D'angelo, Loomis, ifjabb Erlandsson a pakliban, azért, hogy lejátsszák kb. folyamatosan ugyan azt a zenét 2007 óta...
2. Minden lemezükön vannak jó dalok, kiemelkedően jó pillanatokkal, összességében mégsem jók a lemezek, önismétlés ízűek, semmi kreatív újdonságot nem keresve (ilyen nevekkel a pakliban)
3. Amott papa megírja a lemezt, mindenki megkapja a gázsit, Loomis is a zsoldoskodásért, cserébe 2 dalonként kap egy szólólehetőséget, aztán mindenki jól járt.
4. Mindezek ellenére mégis az egyik legnépszerűbb metál zenekar, bár eddig még egy emberrel sem találkoztam, aki bármilyen mellékes gondolat, kitétel nélkül azt mondta volna, hogy szereti az Arch Enemyt.
Nagyrészt egyetértek, ez egy szórakoztatóipari termék, semmi több. Azt viszont sosem értettem, hogy mi a jó abban, ha egy átlagosnál csinosabb (vagy bármilyen küllemű) nő hörög? Kell valami aberráció ahhoz, hogy valakinek ez tetsszen.
Aztán meg ááá.
Te Amott gyerek, hagyd már ezt abba.
Viszont a The Agonist teljes mértékben Alissára épített, itt azért jóval behatároltabbak a lehetőségei. Bár azt sem szeretném, ha a vokál terén az Arch Enemy átmenne The Agonist 2.0-ba (bármennyire is bírtam azt, amit Alissa ott művelt) "bár egy dal azért eszembe jut, ami nagyon-nagyon más" - lehet, hogy tiszta ének is lesz benne, nemcsak a refrénekben, színesítés gyanánt?