Immáron két éve, hogy a Relapse az akkor frissen megszerzett Death lemezek jogaival a háta mögött nekiállt újra megjelentetni Chuck Schuldiner agytröszt legendás zenekarának albumait. Nagy szükség volt ezekre a korongokra egy olyan korban, amikor már a death metal is végleg kifújt: a sok önismételgetés és tartalmatlan erőfitogtatás után üdítőleg hat bármelyik Death alkotás, és most is egy ilyen remekművel állunk szemben, amikor kezünkbe vesszük az először huszonhárom éve megjelentetett Spiritual Healinget.

A Death azon kevés zenekarok egyike volt, amelynél minden új lemez egyben újabb fejlődési fokozatot is jelentett. Kezdetben volt a Scream Bloody Gore, a death metal kaotikus ősesszenciája, aztán jött a Leprosy a maga letisztultabb hangzásával, átgondoltabb dalszerkesztésével, majd a harmadik erőfeszítés, a Spiritual Healing, ahol nem csak zeneileg érhető tetten a finomodás, mert a lemez mondanivaló tekintetében is merész lépést jelentett nem csupán a zenekar számára, hanem az egész death metal színteret figyelembe véve is. Mint ahogy Chuck Schuldiner is többször kifejtette: kétféle zene van – jó és rossz. A Death pedig nem más, mint hétlépéses bizonyítéka annak, hogy a death metal is ugyanúgy ezerarcú, mint bármely más zenei stílus. Ennek is van egyszerűbb, primitívebb fajtája, és összetettebb, igényesebb oldala. Schuldiner zsenialitása abban rejlett, hogy még a death metal születési fázisát kitevő zombi-apokalipszis-sátán-pokol témájú, blastbeat-halmokra feszülő hipergyors reszelésekből is képes volt előcsalogatni mindazt, ami igazán lényeges.

A lényeg pedig Schuldiner számára mindig is a jó dalokon és a zenei fejlődésen volt: soha nem topogni egy helyben, mindig csak előre baktatni a homályba vesző úton. Persze a '80-as évek vége, de legfőképp a '90-es évek eleje fortyogott a kísérletezéstől az extrém zenei körökben, tehát mondhatnánk, hogy Schuldinernek sem kellett messzire mennie az ötletekért. A helyzet azonban az, hogy manapság tán már elképzelhetetlen az a fajta experimentalizmus, amit ez a fickó gyakorlatilag egész életművével képviselt. Manapság, amikor a legkreatívabb dolognak az számít, ha két, egymáshoz nem illő stílust összevegyítenek, méghozzá úgy, hogy a végeredményt hallva még a tyúkok is tojásállapotba fejlődnek vissza, nehéz megérteni, mit is jelentett a zenei gondolkodás evolúciójának egy olyan lemez, mint a Human, vagy épp a Spiritual Healing.

Nagy szavak? Könnyen lehet. „Véghezvittünk valamit, amiről az emberek azt tartották, hogy death metalban képtelenség véghezvinni" – ezek Chuck Schuldiner szavai, amiket manapság oly sok zenész elsüt lépten-nyomon, ám tőlük ezek tényleg csak üres szavak. A puding próbája persze az evés, úgyhogy ugorjunk is bele a Death harmadik lemezének izgalmas világába, ami huszonhárom év távlatából is etalon.

Komoly társadalomkritikát sejtet az Ed Repka által festett borító, s a negyvenkét perces album nem is okoz csalódást. A dalszövegeket tekintve Schuldiner mindig is inkább elemző volt, mintsem didaktikus. Genetikai manipulációk, abortusz – gyilkosság kérdése, vallás, hazugság, társadalmi szintkülönbségek – hol vannak már az emberi belsőségeken lakmározó élőhalottak? Zeneileg is sokat érett ekkora a banda. Ugyan nagy általánosságban elmondható a lemezről, hogy lassabb az előzőeknél, ám azoknál jóval sokszínűbb és változatosabb is. A különféle tempók felfedezése, valamint a merészebb hangszerkezelés eredményeként a Spiritual Healinget az egyik legelső komplex death metal lemeznek is tekinthetjük. Bámulatos gitárfutamokkal kényeztet a nyitó Living Monstrosity, ahol a csúnya körülmények között kirúgott Rick Rozz helyére érkezett James Murphy szólójától még a fekete lyukak is lehullnak az égről. Az Altering The Future olyan fenyegető visszafogottsággal nyit, ami leginkább a skandináv death/doom bandákra volt jellemző. Érdemes egyébként megfigyelni akár ebben a dalban is, hogy a riffek sokszor a gitárszólók szerkezetére hajazó merész köröket írnak le, bámulatos színgazdagságot adva az amúgy nyersen brutális zenének.

A Defensive Personalities közelebbről nyújt betekintést a csapat jövőjébe: majd a soron következő Humanen lesz meghatározó az a pszichológiai érdeklődés, egyedi dalszerkesztés és dallamvilág, ami már ebben a darabban is felüti a fejét. A következő Within The Mind is hasonló szellemben fogant, bár azért itt még érezni a korai dolgaikat is. A címadó zseniális tappingeléssel indít, aminek helyét egy töredezetten ólálkodó riff veszi át. A csapat aztán egyre gyorsabb fokozatba kapcsol, egyre vehemensebb headbangelésre késztetve ezzel a hallgatót. A Death egyik erőssége mindig is a ritmustörések tökéletes használata volt. A Low Life-ban is mintha ösztönösen éreznék, hol szükséges a szólóktól megrészegült vágtatást mogorva, basszusvezérelt betonozásba belefojtani, és hogy onnan aztán miként kell elegánsan kimászni.

A keménység mellett a kvázi dallamosság is fontos tényezője volt a „második korszakos" Deathnek. A Genetic Reconstructionnek furcsa mód fogós a refrénje, pedig semmi különleges nincs benne, egyszerű, mint a pofon. „Utazás a gitárom nyaka körül" – akár ezt a címet is adhatta volna a Killing Spree-nek Schuldiner, legalábbis ami a bevezetőjét illeti. Ez a darab a címével ellentétben máskülönben nem tömény pusztítás, hanem inkább egy precíziós hadi gépezet. Épp a kiszámított kiszámíthatatlanságától lesz veszélyes.

A 2011-ben útjára indított újrakiadások sorában a Spiritul Healing immáron a negyedik Death lemez, s mint olyan, ez sem szűkölködik extrákban. A digipak újrakiadás feljavított hangzással került a boltokba, aminek hatására tisztábbá és dinamikusabbá vált a hangkép, de Scott Burns keze nyoma szerencsére így is megmaradt rajta. A plusz két lemezen a szokásos stúdiós próbafelvételeket, instrumentális verziókat, fura jammeléseket, illetve korabeli élő felvételeket is találunk, vagyis egyetlen Death rajongó sem fog éhesen maradni. Az újonnan érkezettek pedig a zenei történelem egy újabb jelentős fejezetével ismerkedhetnek meg.