Hírek

Ritkán fordul elő, hogy kínai sci-fi kerül nemzetközi reflektorfénybe, pláne megjelenését követő bő másfél évtizeddel. Márpedig Cixin Liu A háromtest-trilógiájával, pontosabban annak első kötetével, A háromtest-problémával ez történt, amikor a Netflix 2024-ben piacra dobta a belőle készült, nyolcrészes minisorozatot. Erről aztán mindenkinek volt véleménye, néha egészen szélsőséges is. Én valahol a két véglet között vagyok, azaz szerintem a sorozat nem nézhetetlen szemét, de a zseniálistól is messze van. Viszont meghozta a kedvem a könyvekhez, ami komoly érdem, hiszen a trilógia teljes egésze csaknem 2000 oldal. Ráadásul hard sci-firől beszélünk, azaz nem a lézerpisztolyoké és hatalmas űrcsatáké a főszerep, hanem a technikai fejlődés mikéntjei, a (társadalom)tudományok, a filozófia, meg az emberi lét nagy kérdései állnak a középpontban.

Az alapkoncepciót nyilván ismered, ha ezt a cikket olvasod, szóval zanzásítva álljon itt csak ennyi: a történet onnan indul, hogy a világból menthetetlenül kiábrándult Ye Wenjie közbenjárásának eredményeként megindul a Föld felé a trisolarisi flotta, akiknek otthonát megsemmisülés fenyegeti. Érkezésükig 400 év van hátra, és az is hamar egyértelművé válik, hogy részükről a békés együttélés nem opció. Technikai felsőbbrendűségük biztosítása érdekében pedig gyorsan be is fagyasztják a földi haladás bizonyos irányait, ezzel eleve vereségre kárhoztatva az emberiséget. A nagy kérdés tehát az, mit tehetünk.

Az ötlet kétségkívül kiváló és meglehetősen eredeti is, hiszen bár számos regény/film/képregény/satöbbi foglalkozott már az idegenek inváziójával, nem sokszor fordul elő, hogy hasonló távlatokba helyezték volna a témát. A könyv tehát nem arról szól, hogyan küzdenek hőseink a gátakon, hanem sokkal komolyabb technológiai/morális/szociológiai kérdéseket boncolgat. Külön érdekessé teszi persze az is, hogy kínai író agyszüleménye, hiszen a miénktől eltérő történelmi, társadalmi háttere miatt Cixin Liu nyilvánvalóan egészen máshogy gondolkodik bizonyos dolgokról, illetve máshogy is ábrázolja azokat, mint mi, európaiak. És ez okoz is némi nehézséget a könnyen olvashatóság terén, de említhetném akár azt is, hogy a kínai nevek miatt az elején még kicsit azt is nehéz beazonosítani, ki kicsoda. Egész egyszerűen sokkal jobban hozzá vagyunk szokva a Smithekhez és Jonesokhoz, mint a Xinekhez vagy a Jikhez. Márpedig szinte minden szereplő kínai, ami egyben azt is jelenti tehát, hogy a netflixes sorozat messze nem követi egy az egyben a könyv(ek) történetét, sőt, meglehetősen szabadon alakítja nem csak a sztori folyását, de magát a szereplőgárdát is. Készült egy 2023-as kínai adaptáció is amúgy, ami állítólag sokkal jobban illeszkedik az eredeti vonalvezetéshez, de ahhoz még nem volt szerencsém.

Szokni kell tehát egy kicsit a stílust, azonban nem ez az egyetlen tényező, ami megnehezíti az olvasó dolgát. A hard sci-fi eleve nem könnyű műfaj, de míg nagyjai – Lem, Clarke vagy Asimov – kétségtelenül olyan erős írói vénával rendelkeztek, ami a feldogozott téma nehézsége ellenére is kifejezetten olvasmányossá tudta tenni műveiket, ez Liuban nem igazán van meg. A trilógia színvonala inkább csak hullámzó, mintsem egyenletesen magas, és amellett sem lehet szó nélkül elmenni, hogy a rendelkezésre álló oldalszám és a szemet kiverő túlírtság ellenére karakterei is kissé egydimenziósak. Hiába van tehát tele mindhárom regény utalásokkal a régi mesterekre – Hari Seldon neve konkrétan el is hangzik, de egyértelműek a kikacsintások például a 2001 Űrodisszeiára is –, felnőni nem sikerült hozzájuk. Ennek ellenére van, amikor Liu is kifejezetten olvasmányos, és nyilván ezek a részek a legjobbak. Ebből a szempontból egyértelműen a kettes kötet, A sötét erdő a csúcs, illetve a záró monstrum, a 800 oldal feletti A halál végének első fele.

Ha az egész trilógia ebben a szellemiségben született volna, magam sem tartanám túlzásnak azon vélekedéseket, miszerint A háromtest-trilógia az utóbbi évtizedek legjelentősebb alkotása a műfajban. Így viszont számomra inkább az a konklúzió, hogy a kiváló alapötlet ellenére néhol rémesen vontatott és lassú, ami akkor is hiba, ha segítségével tényleg felfoghatatlan utazáson vehetünk részt térben és időben, de még különböző dimenziók között is. Mert persze az már a második kötetben kiderül, hogy ez a sztori nem a trisolarisi támadás megakadályozásáról szól. Annál Liu lényegesen nagyobb távlatokban gondolkodik.