Így, ékezet nélkül jött a hír Chester Benningtonról, akinek „halala” most mindenkit lesokkolt. Még fel sem ébredtünk Chris Cornell feketeségéből, mire éppen Chris Cornell születésnapján Bennington felakasztja magát. Fekete év, ahol minden fekete, de nem csak kívül, hanem csontig, velőig fekete.
Nem kellett szeretni, az utolsó albuma a Linkin Parknak már olyan szinten volt megosztó (nem jó szó, mert ahhoz stílusban kellett volna maradni), ami szinte magyarázhatatlan. De egy dolog biztos: a Hybrid Theory és a Meteora olyan alapvetések voltak, amelyek kitörölhetetlenek a kemény zene történelméből. Tetszik, nem tetszik, ez van.
Draveczki kollégával egy irodában ülünk évek óta. Mielőtt elment nyaralni ezen a szerencsétlen héten, azon beszélgettünk, talán senki nem hal meg, hogy külföldről kelljen belenyúlnia az oldalba. Soha többé nem ejtünk ki ilyet a szánkon.
Nem nekrológra készültem. Csak egy pár soros jegyzetre. Arról viszont nem lehet jegyzetet készíteni, ami lezajlik egy elmében, összecsomózva mindent, megfejthetetlenül, kibogozhatatlanul, míg végül eljut oda, hogy kikapcsolja önmagát. Sztereotip visszhang: „az öngyilkosság gyávaság!" Valóban az? Vagy éppen ellenkezőleg, hiszen ahhoz, hogy valaki az ismeretlenbe lépjen, a legnagyobb bátorság kell? Ki ítélhet egy ember felett, aki nem akar többé az lenni? És fordítva: miből gondoljuk, hogy az ember, aki úgy dönt, már nem akar részt venni a döntésekben, bárkit is elítél?
Félelmetes, ami a rockszíntéren történik. Már nem csak az öregek mennek el. Új, riasztó tendencia üti fel a fejét. 1994-ben még csak az MTV-n néztük, ahogyan bejelentették Cobain öngyilkosságát. Ma percek alatt jutnak el az információk. Halál valós időben. Mindannyiunk érdeke, hogy ez a tendencia ne folytatódjon. Mert akkor mi marad a végén? Generációs sokk, mint anno Bon Scott, Cliff Burton vagy Dimebag esetében. Elég.
Nem kell több „halala".
Hozzászólások
Nem vagyunk egyformák, nem gondolkozunk egyformán, de én pl. nem nagyon "maradnék heavy", ha az arról szól, hogy emberi halálokat rangsorolunk, hasraütésszerűen. Megpróbáltam ebből a szemszögből is megnézni a dolgot, de ott elakadtam, hogy zenetörténeti hatásban egy Michael Jackson mögött a legtöbb felsoroltad elbújhat. Akkor most ő nyert?
Ez a "van akit jobban sajnálok mer' ő metál" kettős mérce amúgy másoknál is megjelenik. "ha CB nem drogozott meg ivott volna, nem történik meg, megérdemli" - aha, mert Lemmynek is csak a kakaópor tapadt az arcára, mielőtt meghúzta a limonádés üveget, meg Bon Scottnak is csak gyomorrontása volt. Nem tiszteletlen akarok ezzel lenni, de nehéz nem cinikusan reagálni az így gondolkodó "heavy" emberekre.
De most komolyan ezek szerint rangsoroljuk, kinek a halála nagyobb veszteség? Most hozzam fel Chuck Schuldiner-t, az én egyik legnagyobb veszteségemet? Vagy Quorthon-t? Csak azért, mert pop vs. metal?
(mellesleg még egy logikai bukfenc is van a kommentedben - bár nem ez a legnagyobb probléma vele - a Linkin Park esetében felhozod a pop-dolgot, de megemlíted David Bowie-t...)
"Mert ami az Isten felől tudható, világos előttük, mivel az Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Hiszen ami benne láthatatlan, tudniillik az ő örökkévaló hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megérthető és látható. Nincs tehát mentség a számukra, mert bár az Istent megismerték, mégsem dicsőítették, mint Istent. Sem hálát nem adtak neki, hanem okoskodásaikkal hiábavalóságra vetemedtek, és bolond szívük elsötétedett. Bölcseknek vallva magukat, bolondokká lettek."
"Az ember, még ha tisztességben van is, de nincs bölcsessége: hasonlít a barmokhoz, amelyeket levágnak."
"A gonoszságban élő emberek nem értik meg az igazságot, akik pedig keresik az Urat, mindent megértenek."
Én úgy vélem, hogy Pete Steele, David Bowie,Lemy Kilmister halála magyobb veszteség. Nem is szólva Jeff Hanemannn, vagy a kevésbé ismert Michelle Meldrum hiányáról! OkK szar ügy , de STAY HEAVY
Igen, a versek, novellák tényleg segítenek. Mostanában jutottam el odáig, hogy valamelyest könnyebb, bár az út tudom, hogy baromi hosszú lesz.