0-9 A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y
Z

CD kritika

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4184

seriousblack_cPapíron igen jól hangzott az, hogy egy zenekarban az ex-helloweenes Roland Grapow, a Blind Guardian ütőse, Thomen Stauch és a Tad Morose ex-énekese, Urban breed egyesítette erőit, de sajnos később a Serious Black mind lemezen, mind élőben csalódást okozott számomra. Pont az nem volt meg ugyanis első korongjukban, az As Daylight Breaksben, amiért a leginkább vártam: a tipikusan breedes, sötét és karcos, de azonnal fülbe ragadó énektémák. Mivel azonban az immár főbandaként adott második pesti fellépésen sokkalta összeszedettebbek voltak, mint anno a Gamma Ray előtt, illetve a teljes egészében előadott kettes lemez témái is tök jól működtek a bulin, tettem egy próbát otthon is a Mirrorworldre keresztelt második koronggal.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 3584

lanfear_cA Lanfear egy német progmetal-csapat, akik éppen húsz évvel ezelőtt jelentették meg bemutatkozó nagylemezüket, a Towerst. Ha ennek ellenére nem hallottál még róluk eddig, abban semmi meglepő sincs, a banda ugyanis az underground legmélyebb bugyraiban tevékenykedik. Szemfüleseknek viszont ismerős lehet a nevük, hiszen a '90-es évek végén és a 2000-es évek elején burjánzó proghullám pici előnyt számukra is jelentett, így ha nem is kerültek reflektorfénybe, de mégis szert tettek némi ismertségre. Én is ekkor fedeztem fel őket, harmadik anyaguk, a 2003-as The Art Effect pedig a mai napig a kedvencem tőlük. A minőséget pedig természetesen azóta is megbízhatóan hozzák.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5875

devintownsend_cBiztos lesz, aki rossz néven veszi, amit írok, de igazság szerint huzamosabb ideje nem tudok már különösebben lelkesedni Devin Townsend új albumai iránt. Mindig megpróbálkozom a többé-kevésbé menetrendszerűen érkező friss cuccokkal, és nyugtázom, hogy jók, de összességében a 2003-as Accelerated Evolution volt az utolsó lemez a kanadai multihangszeres mestertől, amit igazán sokat pörgettem, az azóta kiadott dolgai pedig eléggé összefolynak. Ebből a szempontból a Transcendence sem tekinthető földrengető erejű kinyilatkoztatásnak, viszont csalódást sem okoz, hozza a kötelezőt, amit elvárunk a főszereplőtől. Már aki valami kötelezőt vár el tőle, én ugyanis pont azért csömörlöttem meg tőle egy cseppet, mert ahhoz képest, mennyire izgalmas dolgokat csinált tizenöt-húsz évvel ezelőtt, mára azért jóval kevésbé érdekes a műsor, főleg úgy, hogy kis túlzással ontja magából az albumokat.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4051

dopethrone_cMinél randább, annál szebb – vallja Gőböly Lee Kerouac Útonjában. Gőböly a Dopethrone-t gyönyörűnek találná. Mert ugyanaz a kínban és keservben megfogant, vérben, szarban és mocsokban tapicskoló, sludge alapú, rikácsoló durvulat ez, mint mondjuk az Eyehategod esetében, ami rábukkant a Weedeater titkos kábszer-lerakatára és némi okkult mázt öntött magára, á la Electric Wizard. Eddig is ilyen volt, és ilyen is maradt ezen a háromszámos, alig tizenkét perces EP-n. Talán egy fokkal fogósabban, mint korábban bármikor, de lehet, hogy ezt csak a rövidség miatt érzem így.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4048

beartooth_cSok zenekar sok lemeze kapcsán leírtam már, hogy mennyire vicces, amikor más – modernebb és durvább – vonalról érkezett arcok eljutnak a hagyományos rockos panelekig, és azokból építenek valamit. Az ilyen kísérletekből néha persze születnek skizofrén próbálkozások is, de jónéhány hasonló ívású albumot nagyon szeretek az utóbbi tíz-tizenöt évből a Papa Roach Getting Away With Murderjétől kezdve az Eighteen Visions 2006-os mesterművén át egészen az Atreyu Lead Sails Paper Anchorjáig. Különösebben nem áll messze egyébként ettől a recepttől az Avenged Sevenfold és az Asking Alexandria sem, bár természetesen eszem ágában sincs összemosni a fenti, egyenként is nagyon különböző zenekarokat. A tendenciák viszont ebből a szempontból hasonlók náluk.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 13046

suicidaltendencies_cKétség sem férhet hozzá, hogy a thrash-színtér idei egyik legnagyobb szenzációja volt, amikor Dave Lombardo csatlakozott a Suicidal Tendencieshez. Szép lassan aztán az is kiderült, hogy nem csupán néhány koncertről vagy turnéról van szó, hanem a jó öreg Cyco Myko a beígért új album felvételeit is Dave-vel képzeli el. A jelen állás szerint utolsó Suicidal Tendencies-nagylemez tehát Dave Lombardo játékával készült el, hallatán pedig megnyugodhatnak azok, akik attól féltek, hogy a Slayer legendás ex-ütősének csatlakozásával megváltozik majd a csapat zenéje. Tény, hogy az ST stílusa másféle dobolást igényel, mint amit Dave-től eddig legtöbbször hallottunk, de ugyúgy tény az is, hogy a fickó bármit el tud játszani, amire egy rock/metal-anyagon szükség lehet, és erre a World Gone Mad az újabb bizonyíték.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5246

trillion_cNemrég írtunk Áron Andris, azaz Apey új szólólemezéről, ezúttal pedig az a Trillion-album kerül sorra, amelyet akár – jócskán leegyszerűsítve a dolgokat – a Foxes hangosabb, vadabb és nehezebben kezelhető ikertestvérének is nevezhetnénk. Egy hatalmas differencia azért jelentkezik: ezeket a fekete álmokat már nem kizárólag Apey barátunk látja – pláne, hogy saját bevallása szerint is inszomniás –, hanem vele álmodik a Nagy Mexikói Boszorkánymester, azaz Szabó Laci, valamint a szintén a Grand Mexican Warlockból (korábban meg a Shell Beach soraiból) ismerős Mohácsi Mátyás is. Így aztán nyilván akad egy rakat hangulati átfedés, keveredés: a két akusztikusabb tétel (amik amúgy szerintem a legjobban sikerültek) akár Apey szólóanyagain is megállná a helyét, a Maths elmenne egy könnyebben befogadható GMW-dalnak, a nyitó Crumble Me meg megmutatja, kábé hogyan játszana az Apey & The Pea egy lendületes rockszámot. De mindez a legkevésbé sem gond, pláne, hogy a kilenc dal hallgatása közben mindvégig ott feketéllik a háttérben az általam is olyannyira imádott grunge, jobban, mint az alkotók bármely más munkájában. (És ha valaki odagondolna egy „neon" szócskát is a cím közepébe, azt el kell keserítenem: a Nevermore zenéjéhez természetesen semmi köze nincs a srácoknak.)

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4727

charredwallsofthedamned_cA hét évvel ezelőtt szupergroupként összeolvadt amerikai brigád bemutatkozó anyaga több mint ígéretes attrakciónak tűnt annak idején, hiszen aligha lehet nagyot tévedni egy olyan elvetemült arccal, mint a másodállásban stand-up komikusként és horror-vígjátékok alkotójaként is ismert (nem mellesleg dobosisten) Richard Christy. Ugyanígy napjaink egyik leghatalmasabb metal torkának tulajdonosával, a projekt életre hívója mellé szegődött Tim „Ripper" Owensszel sem lehet nagyon zsákutcákba keveredni, nem beszélve a mélyekért felelős Steve DiGiorgióról és Jason Suecof producer/gitárosról. Jó hír, hogy a csapat még mindig életképes, és a fene sem gondolta volna, hogy akár még egy harmadik lemezig is kitart majd a lelkesedésük. A hobbiként beindított projekt elég szépen ki is nőtte magát.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4683

viciousrumors_cAz elmúlt néhány évben akárhányszor is sikerült beszélnem Geoff Thorpe-pal, a Vicious Rumors főnökével, mindig hangsúlyozta, hogy a mostani a zenekar történetének legszebb korszaka. Abban ugyan biztos vagyok, hogy nem most vannak népszerűségük csúcsán, az azonban valóban igaz, hogy folyamatosan koncerteznek, és a különböző hanganyagok is szinte évente érkeznek tőlük. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy a 2000-es években kétszer is öt-öt évet kellett várni egy-egy új cuccra a zenekartól, akkor tényleg egyértelmű, hogy igencsak termékeny éra ez a zenekar történetében. Ettől még persze a folyamatos tagcserékkel továbbra sem hagytak fel, hiszen az alapító Geoff, illetve az ezredfordulón tartott rövid szünetet leszámítva szintén konstans jelenlévő dobos, Larry Howe mellett 2013 óta ismét új arcok vannak. Ezen már meg sem lepődik az ember, másrészről pedig Geoff mindig minőségi emberanyagot szed össze a bandába, ezek az arcok pedig már a Live You To Death II koncertanyagon, illetve a 2014-es düreres bulin is bizonyították, hogy méltóak a Vicious Rumors-logóhoz.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 8657

meshuggah_cA Meshuggah szent tehén, így aztán az ember mindig illő tisztelettel igyekszik közelíteni hozzájuk, ám nálam az utóbbi években nem szoktak mindig jól végződni ezek a kísérletek. Nyugodtan nevezz begyepesedettnek, de én bizony a mai napig a Contradictions Collapse-et és a Destroy Erase Improve-ot – meg persze a közéjük ékelt None-t – tartom a svéd pszichopaták csúcsalkotásainak, meg még némi jóindulattal csapjuk ezekhez hozzá a Chaosphere-t is. Az azóta született lemezeiket is elismerem, koncerten pedig elementárisak, de tartom: a zenekar a folyamatos kísérletezések mellett is nagyon betokosodott a saját világába az évek során. És mivel ez a világ meglehetősen markáns, illetve nem is túl változatos, viszonylag ritkán támad ingerenciám arra, hogy hallgassam az újabb dolgaikat. Hosszú évek visszafogott lelkesedése után a legutóbbi Kolossnál éreztem először, hogy valamit megint megmozdítanak bennem, az új album pedig szerencsére ezt a tendenciát folytatja. Olyannyira, hogy igazából a '90-es évek vége óta nem tetszett annyira semmi tőlük, mint a The Violent Sleep Of Reason – miközben borítékolható, hogy sokaknak épp az lesz a bajuk ezzel a lemezzel, ami miatt nekem így bejön.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5547

kansas_cFanatikus rajongóként még mindig nem igazán tudom eldönteni, hogy jó ötlet-e a Kansas jelenlegi, majdhogynem teljes mértékben átalakított felállását Kansasnek hívni, avagy sem. A zenekart egyaránt menedzselő és a dobosi posztot a kezdetektől betöltő Phil Ehartra viszont még e levegőben csüngő kérdés ellenére sem vagyok képes haragudni, hiszen kitartása és munkamániája még mindig töretlen, és az a tény, hogy egy szinte teljesen frissen érkezett gárdával is képes továbbvinni a csapatot, sokkal inkább becsülendő, mint bosszantó. S természetesen az is hatalmas kérdőjeleket rajzol a Song For Americán nevelkedő fejek fölé, hogy egy Steve Walshot gyakorlatilag helyettesítő új énekes képes-e valami pluszt is hozzárakni a felbecsülhetetlen életműhöz, vagy inkább tovább rombolja azt? A választ nyilván az idő adja majd meg, azonban a klasszikus lemezek fényének kioltására az égvilágon semmi és senki nem lesz már képes. Legyen szó teljes vérátömlesztésről, hangszerpark-frissítésről, Richard Williams másik szemének letapasztásáról, az 1974 és 1982 közötti diszkográfia nyomait csak a nap fehér törpévé nyikkanása lesz majd képes eltörölni cirka ötmilliárd esztendő múlva. Nagy szavak ezek, és baromi elfogult is vagyok, tudom, de mi mást tehetnék? Ezek a fickók zsenik.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4299

grandmexicanwarlock_cNem volt szerelem első hallásra, de nagyon nem. Mármint találkozásom a Nagy Mexikói Boszorkánymester cím nélküli, harmadik nagylemezével. Konkrétan a nyitó Main Stage hallatán elsőre le is kapcsoltam az egészet, „hát akkor ezt most hagyjuk is, nem az én idegzetemnek való az ilyesmi" felkiáltással. (Ez az egyetlen tétel amúgy, amit mind a mai napig nem vesz be a gyomrom, mert hiába ebben a leghangsúlyosabb a gitár kábé az egész lemezen, ha acid jazzt idéző megoldásaitól és nem kicsit geil refrénjétől rendre a falnak megyek.) Később is tudtam-éreztem, hogy ez a dalcsokor itt és most nem száz százalékosan nekem szól, mégis, újra és újra nekiveselkedtem, mert... mert szimpatizálok a csapattal, becsülöm a kitartásukat, meg azt, hogy mindig próbálnak kötöttségektől mentesen alkotni. Nem mellékesen pedig a korábbi anyagaik is rendre magukkal ragadtak, nem is kicsit. Egyszerűen meg akartam adni az esélyt ennek a lemeznek is, és végülis valóban sikerült összemelegednünk, még ha amellett továbbra is kitartok, hogy az első két anyag sokkal jobb volt.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5188

uzipov_cUzipovék tudják, hogyan kell velősen fogalmazni. Ez elsőre talán nem tűnik valami nagy ördöngösségnek, aztán mégsem megy sok mindenkinek, hogy egyszerűen, de ne túl tufán, röviden, mégis érthetően mondja el, mit is akar valójában. (Bevallom, olykor nekem sem sikerül, de azért most megpróbálom.) Mert bár a fővárosi banda első anyaga, a nagyszerű Bazaltkockák sem volt egy túl hosszú eresztés, most aztán végleg lenyestek minden sallangot: tíz szám, harmincegy perc, slussz-passz. De így is kerek az egész, nem marad semmi hiányérzetünk.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5468

meshiaak_cEgyre ritkább, amikor valamire abszolút nem számítok, és mégis nagyon megtetszik, így aztán maradéktalanul és feltétel nélkül örülök a Meshiaak bemutatkozó nagylemezének. Bár a váratlanság persze relatív, hiszen a Mascot kiadó neve eleve garancia a minőségre, és a tagságon végigfutva is egyből felkapja az ember a fejét, hiszen a bandában Jon Dette (Slayer, Anthrax, Testament, Iced Earth) dobol. A főnök ugyanakkor nem a metalszakma kedvenc beugró ütőse, hanem a Teramaze-ből ismert Dean Wells gitáros, a felállást pedig a 4Armból ismert Danny Tomb énekes és Nick Walker basszer teszi teljessé. És ők négyen bizony olyan fasza modern power/thrash/groove-lemezt tettek le az asztalra, amit tényleg bátran merek ajánlani bárkinek, aki kedveli a kellően súlyos metalt, viszont nem kizárólag a '86-os meg '88-as panelek visszaöklendezése okoz neki örömöt.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 9027

thycatafalque_cHa William Bruce Rose nem nyomulna olyan látványosan, két fronton is, az Év Zenésze díjat már most gondolkodás nélkül megszavaznám Kátai Tamásnak, aki idén három komplett lemezzel köszönt be a háztartásokba, alaposan megdolgoztatva valamennyi érzékszervünket. Mivel a Sgùrr sem töltötte be még az első életévét, komoly meglepetés volt, hogy a Skócia ihlette, merengős szólólemez, majd a Neolunar dark popja után a Thy Catafalque brand is új kiadvánnyal érkezik. A Meta esetében mondjuk az „új" szót érdemes inkább zárójelbe tenni, hiszen az itt közzétett dalok az elmúlt bő öt év eddig kiadatlan termését jelentik, a korábban félretett tételeket természetesen alaposan kipofozva.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 6853

alterbridge_cLe a kalappal Mark Tremontiék előtt, mert még annak ellenére is képesek az Alter Bridge hároméves lemezmegjelentetésének ütemtervét tartani, hogy azért mind a gitáros, mind pedig Myles Kennedy énekes igencsak elfoglaltak voltak az utóbbi időben. Nem is értem, hogy van ennyi energiájuk és kreativitásuk, hiszen Tremontinak a legutóbbi, 2013-as Fortress óta két szólólemeze is kijött, Kennedy pedig időközben még egy albumot készített egy bizonyos Slash nevű fazonnal, de emellett is rendre felbukkan itt-ott vendégénekesként, illetve első szólóalbumán is javában dolgozik, hogy akusztikus fellépéseiről már ne is beszéljünk. Persze a csapat nem csak kettejükből áll, hiszen Scott Phillips dobos és Brian Marshall basszer is rendre kiveszik a részüket a dalok gatyába rázásából, de azért a kezdetektől a Tremonti / Kennedy páros volt a fő dalszerző, és ez most sincs másként.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 3602

danreednetwork_cAmikor Ádám pár nappal ezelőtt úgy huszadszorra tette fel az egymillió dolláros kérdést, miszerint megírom-e valaha az új Dan Reed Network-korongról az ismertetőt, nem azt mondtam, amit az előző tizenkilenc alkalommal, hanem ezt: „mit izgulsz, rajtad meg rajtam kívül ez úgysem érdekel senkit..." Ezzel persze nem a Shock! igényes olvasótáborát kívántam degradálni, hanem az ezer éve múlt ködébe veszett, és a régi szép időkben is csak kultikus favoritként számon tartott Dan Reed Network popularitását kívántam érzékeltetni. Most komolyan: emlékszik még valaki erre az ohiói Portlandből indult, az akkori éra funk-popját hard rockkal eszelősen jól keverő ötösre? A Bon Jovi és a Cinderella sínre tételében is komoly szerepet játszó Derek Shulman által a '80-as évek második felében szerződtetett brigád etnikailag is legalább annyira színes volt, mint zeneileg (félvér énekes, fekete gitáros és basszer, zsidó dobos és japán billentyűs), és ez a kultúrkavalkád rendesen átjött az általuk űzött muzsikán.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4654

ragingspeedhorn_cTöbb mint fél évtizedes pauza után tért vissza két évvel ezelőtt az északkelet-angliai Corbyból származó, sludge/hardcore/stoner zenei elemekre és életszagú dalszövegekre épülő ösztönmixet muzsikáló Raging Speedhorn. A korábban négy stúdió-, valamint egy élő felvételeket és korai demókat tartalmazó album mellett a srácok 1999 és 2008 között végigturnézták a világot, 2007 nyarán Budapestre is eljutottak az egyébként zseniális amerikai poszt-hardcore Twelve Tribes illetve a magyar Bridge To Solace társaságában zajló Európa-turné keretében. Volt alkalmam akkor élőben látni a zenekart, és meg kell mondanom, kevés hasonló, jó értelemben vett lepattant produkciót láttam még: az alapvetően keménykötésű skateborder-kinézetű csapat tagjai elementáris erővel gyilkolták a színpadot, valamint a koncert előtt és után a különböző alkoholos tartalmú italokat – igazi tajparaszt angol produkció volt, mintha csak a Millwall rosszhírű fociszurkolói tettek volna látogatást a megboldogult Kultiplex falai között.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 6189

sinsaenum_cHelyből elég jól hangzik, ha valahol Joey Jordison (Slipknot, Scar The Martyr, Murderdolls), Frederic Leclercq (Dragonforce) és Csihar Attila (Mayhem) dolgozik együtt, pláne, ha még csatlakozik hozzájuk Sean Zatorsky (Daath) is, illetve cementnek ott áll mellettük két igaz underground harcos is Heimoth basszer (Seth) és Stéphane Buriez gitáros (Loudblast) személyében. Persze az évek során az ember automatikusan óvatosabb az úgynevezett szupergroupokkal szemben, de a Sinsaenumnál már az előzetesek alapján is sejteni lehetett: ennek a projektnek valóban van miértje.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5905

airbournelp_cAhogy legnagyobb mestere és példaképe, az AC/DC, úgy az Airbourne sem próbálja meg lemezről lemezre feltalálni a kereket. Most, hogy megérkezett a negyedik album, ki merem jelenteni, amihez amúgy eddig sem fért sok kétség: Joel O'Keeffe-ék végérvényesen lehorgonyoztak annál a stílusnál, amit olyannyira tökéletesen elkaptak a debütáló Runnin' Wildon, és ahogy Angus Youngéknak, úgy nekik sem akaródzik különösebben módosítani a recepten. Ezzel amúgy nincs semmi gond, akadnak zenekarok, akiknek jól áll az ilyesmi, másoknak meg nem. Az Airbourne pedig kétségtelenül az első kategóriába tartozik.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 7311

apey_cÁron András, huszonnyolc éves, budapesti illetőségű énekes-gitáros-dalszerző nem egy lusta ember. Miután lecsengett fő bandájának, az Apey & The Pea-nek aktuális országjáró körútja, a Neck Sprain pedig ismételten tetszhalott állapotba merevedett, a fiatalember idén nagy hirtelenjében három lemezt is kiadott: egyet a Grand Mexican Warlockkal (amelynek soraiba nem régen csatlakozott), egyet a Trillion élén (amelyet éppen két GMW-beli cimborájával üzemeltet), egyet pedig szólóban. Mielőtt bárki rákérdezne, igen, a többiről is lesz majd ajánló, csak most fontossági sorrendben haladunk. És a legfontosabb az bizony ez itten, a Foxes. Akusztikus merengő, country- és folk- (okoskodjunk tovább: bluegrass-) hatásokkal, és még valamivel, ami bizony ott kísért mindenben, amit Apey művel. Igen, a grunge, nem annyira direktben, mint mondjuk a Trillionnál, de azért ott van az, ugyanaz a kitárulkozó-önelemző jelleg, mint mondjuk az Alice In Chains akusztikus anyagaiban, vagy a jobban sikerült Chris Cornell-lemezeken.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4746

prophetsofrage_cAz idei év egyik pozitív fejleménye mindenképpen a Prophets Of Rage összeállása, amit ugyan részben másként hívnak, de a lényeget mindnyájan értjük: ez itt gyakorlatilag a Rage Against The Machine, de mivel Zack De La Rochát a többiek az istennek sem tudják rávenni az érdemi munkára, ezért a lehető legjobb megoldást választották. Most komolyan, kivel lehetne autentikusabb a fronton a rap metal forradalmi gárdája, mint két önmagában is ikonikus hip-hop hőssel? B-Real neve már eleve felmerült náluk potenciális frontemberként Zack első dobbantása idején, a 2000-es évek elején, a Public Enemy egyik arca, Chuck D meg ha lehet, még a Cypress Hill MC-jénél is nagyobb legenda a rapszíntéren. Egy ilyen kollaborációval egyszerűen nem lehet lyukra futni.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 8558

sabaton_cNem állítom, hogy tanácstalan vagyok a Sabaton új albumával kapcsolatban, de tény: végkövetkeztetésként nem tudok sokat hozzátenni ahhoz, amit a legutóbbi Heroesról írtam. A zenekar eltökéltsége és céltudatossága példaértékű, koncerten pedig mindent beleadnak, így abszolút megérdemlik az egyre nagyobb sikereket. Belépőzenekarokra mindig is szüksége lesz a műfajnak, és Joakim Brodénék mára tagadhatatlanul vezető erővé küzdötték fel magukat az európai színtéren. Mindig örömteli, ha újabb metalbanda lép be az arénacsapatok egyre szűkülő körébe, hiszen az ilyesmi jót tesz a stílusnak, ezen nincs mit vitázni. Rajongani viszont az új album hallatán sem tudok a csapatért, sőt, még lelkesednem is nehéz lenne.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5937

inthewoods_cAz idei év nagy underground visszatérője, a norvég In The Woods... abból a nem túl szerencsés alapállásból fut neki újra, hogy közmegegyezéses klasszikusukat mindjárt a második kísérletre, még 1997-ben elkészítették. Az Omnio árnyéka azóta is követi a kristiansandi brigád minden lépését, pedig már akkor, két évtizeddel ezelőtt is sejthető volt, hogy ez a zenekar sosem lép kétszer ugyanabba a folyóba. Valamennyi kiadványuk saját világgal, egyedi megközelítéssel és hangzással rendelkezik, nem mellesleg mindegyik nagyszerű munka. A Pure szinte beláthatatlan, tizenhét (!) éves szünet után követi a legutóbbi sorlemezt, a Strange In Stereót, és egyértelműen nem lett újabb Omnio.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4618

levinminnemannrudess_cA 2016-os esztendőben sem unatkoznak az instrumentális zenék hívei, hiszen a műfaj nagyjai képtelenek abbahagyni az örömzenélést, és minden jel arra mutat, hogy még akkor is lemezeket fognak megjelentetni, amikor már nekik kell fizetniük ezért. Mindenki döntse el maga, hogy ez a műfaj végét jelenti-e vagy sem, a stílus rétegzene mivoltán valószínűleg utóbbi állapot sem fog semmit sem változtatni, hiába vannak itt a leghúzósabb nevek a legigényesebb muzsikájukkal. Az instrumentális progresszív rocknak ez a sors jutott. S még mielőtt valaki azt gondolná, hogy panaszkodom, rossz úton jár, hiszen egy friss szerzeményekkel teli új albummal alapvetően mindenki jól jár, zenész és vájtfülű hallgató egyaránt, függetlenül attól, hogy üzleti szempontból sikeres-e egy projekt vagy sem.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 10294

opeth_cTapasztalatom szerint többnyire három alapvető ok miatt szoktak a rajongók elfordulni (gátlástalan köpködésbe kezdeni) egy jól bejáratott nevű zenekartól: stílusváltás, önismétlés, tagcserék. Mindezekhez pedig hozzátehetünk egy negyedik jelenséget is: a hallgató lelkesedésének fokozatos csökkenését, ami általában akkor szokott bekövetkezni, ha egy csapat viszonylag hasonló lemezeket kezd el futószalagon gyártani. Nos, tökéletesen meg tudom érteni és át is tudom érezni e tábor keserűségét, mert nekem is akad pár nagy kedvencem, akik miatt már többször éreztem magam úgy átverve, mint aki éppen most érkezett haza a „mézédes" dinnyevásárlásból. Mégis, ha egy olyan zenekart kellene említenem a favoritjaim közül, akikből tényleg csak a legvégső esetben tudnék kiábrándulni, az egyik minden bizonnyal az Opeth lenne.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 7725

eta_cHa engem kérdezel, a magyar rockzene történetének talán legérdekesebb időszaka a '80-as évek eleje volt, amikor is földcsuszamlásszerű változások következtek be – illetve hát következtek volna be, ha a létező szocializmus ifjúsági kultúráért felelős potentátjai hagyták volna. Szinte a semmiből tűntek fel olyan fiatal csapatok, amelyek vajmi kevés kapcsolatot ápoltak az addigra már megállapodott és kisebb-nagyobb mértékben a hatalomhoz dörgölődő „nagy öregekkel": ezek a jobbára tinédzserekből, maximum huszonéves srácokból álló bandák dühödtek, agresszívek voltak, és nagyon is jól tudták, hogy kiket kell okolniuk kilátástalan, jövőtlen helyzetükért. Valami radikálisan újat akartak hozni a számukra kibírhatatlanul fingszagúvá vált hazai zenei életbe, és ebből a szempontból igazából mindegy is, hogy heavy metalt, újhullámos muzsikát, vagy éppen punkot játszottak, hiszen Erdős Péterék ugyanúgy utálták az URH-t, mint a Pokolgépet vagy épp a Kretenst. De erről sokkat többet nem is mondanék, ha érdekel a téma, jó szívvel ajánlhatom Szőnyei Tamás, bátrabbaknak pedig Pozsonyi „Bucó" Ádám műveit.