0-9 A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y
Z

CD kritika

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 8902

fateswarning_cMár egy ideje tudni lehetett, hogy Jim Matheos a többé-kevésbé folyamatos turnézás mellett/után ezúttal nem a különböző projektreire, hanem a Fates Warning új lemezére kíván koncentrálni, így nem kell ismét csaknem egy évtizedet várni a finoman szólva is kiválóan sikerült visszatérő anyag, a Darkness In A Different Light folytatására. Igazából a koncerteken is annyira kirobbanó formában láttam őket az utóbbi időben, és Alder nemrégiben publikált Redemption-anyaga is annyira ütős volt, hogy kicsit sem aggódtam a Theories Of Flight minőségét illetően.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4710

0211eodA brit Discharge jelentőségét nehéz lenne túlhangsúlyozni, hiszen az 1982-es Hear Nothing See Nothing Say Nothing az évtized brutál muzsikáinak egyik abszolút alapkövét jelentette, később megismert formájában sem a thrash, sem a hardcore, de még a death- és a black metal sem nagyon jöhetett volna létre e vért hányó, elképesztő intenzitású crust/punk-remekmű nélkül. Ha eredetiben nem is, hát feldolgozás formájában tutira mindenki ismer is tőlük ezt-azt a Metallica, az Anthrax, a Machine Head, a Sepultura és társaik jóvoltából... Ezekből azonban gyakorlatilag kivétel nélkül hiányzott az eredeti felvételek fésületlen, zsigeri brutalitása. A Hear Nothing See Nothing Say Nothing abban a formában csak ott és akkor, 1982-ben, Stoke-on-Trentben születhetett meg.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5804

jorn_cJorn Landéről mindig is tudni lehetett, hogy szereti a feldolgozásokat, a sorlemezein is rendre elejtett egy-egy régi örökzöldet, de csinált már fullos albumokat is átiratokból, hiszen 2007-ben ott volt az Unlocking The Past, majd három évvel később a sokat kárhoztatott Dio című gyűjtemény. A Heavy Rock Radio tehát nem mindenféle előzmény nélkül pottyant most az ölünkbe, a címe pedig nem is lehetne találóbb: a továbbra is óriási hangú norvég énekes ezúttal merészebben válogatott, és ugyan akadnak nyilvánvaló átiratok, olyan slágereket is rögzített, amikre én személy szerint nem feltétlenül számítottam volna tőle.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5503

aloneinthemoon_cMindenképpen azzal kell kezdenem, hogy megkövetem a budapesti Alone In The Moon tagságát. Várhidi Adrián (akarom mondani Adrian von Castlebridge) és társai ugyanis már vagy egy évvel ezelőtt elküldték nekem a Nagyszerű Nemzedéki Himnuszok Gyűjteményének digitális változatát, csak hát közbelépett legendás lustaságom, meg a kifogásnak mindig jól jövő időhiány, és az lett belőle, hogy mind a mai napig nem sikerült megszülnöm ezt az ajánlót. Pedig!

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5237

phantom5_cClaus Lessmann, Michael Voss, Francis Buchholz, Robby Boebel, Alex Kruse – mondanak valamit ezek a nevek? Ha melodikus rockban utazol, három gyakorlatilag biztosan, de kis rásegítéssel a másik kettő sem lesz ismeretlen, hiszen a műfaj veteránjairól beszélünk. Igaz, ezek az arcok nem a Sunset Stripen kezdték az ipart, hanem kicsit közelebb, teuton földön, de egyikük a Scorpionsszal azért így is megjárta a világ legnagyobb stadionjait a '80-as években, és a többiek is kifejezetten jó zenekarokban játszottak az évek során, hiszen a Bonfire, a Mad Max, a Casanova, a Frontline vagy a Jaded Heart neve ma is jól cseng a műfaj kedvelői körében. Az eredetileg Supremacy néven elstartolt Phantom 5 tehát igazi német melodikus szupergroup, és ebben most nincs semmi túlzás.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4781

dennershermann_cA tavalyi EP-s felvezetés után végre megérkezett a teljes nagylemez is Michael Dennertől és Hank Shermanntől, illetve régi-új társaiktól. Amennyiben hallottad a Satan's Tomb minialbumot, nagyjából pontosan tudhatod, mire számíthatsz a Masters Of Eviltől, de úgy gondolom, ez már a felállás alapján sem lehetett kétséges. Shermann és Denner neve nem véletlenül forrt egybe örökre a nagy metalköztudatban, és nyilván nem véletlenül találkoznak időről időre az útjaik sem, hívják a végeredményt Mercyful Fate-nek, Zoser Meznek, Force Of Evilnek vagy Denner / Shermann-nek: ezt a két gitárost nyilvánvalóan az isten is egymásnak teremtette. Ebből kifolyólag a kezeik közül kikerülő muzsika is összekeverhetetlen bármi mással. Nyilvánvalóan az aktuális társaktól is nagyban függ, pontosan milyenek lesznek az arányok, maga a hangulat azonban mindig roppant markáns.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5956

hellyeah_cIsmét itt a zenekar, amelyik nem önmaga jogán híres, hanem alapvetően azért, mert egy olyan híres ember dobol benne, aki valaha még híresebb volt, hiszen a világ egyik leghíresebb metalzenekarában játszott, ráadásul a világ egyik leghíresebb metalgitárosának híres testvére. Mindezt ezúttal nem azzal a kendőzetlen keserűséggel írom, mint tettem egykoron Phil Anselmo esetében, inkább a várakozás, a „hátha most" élmény halványulásával és eltűnésével. Mert nagyjából a második album környékén kikristályosodott, hogy a Hellyeah (bármit is mond Vinnie Paul világmegváltásról és Pantera-színvonalról) a középkategórián belüli felsőosztályban csücsül békésen, nyugodtan és biztonságosan, s ebből a komfortzónából nem nagyon akar kilépni. Hülye is lenne, ez a történet nem erről szól.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5478

suicidalangels_cIdén ünnepli tizenötödik születésnapját a hellén Suicidal Angels, akik fokozatosan építkezve Európa újgenerációs thrash-zenekarai között szép lassan vezetővé nőtték ki magukat. A szélesebb ismertséget a 2010-es Dead Again, illetve az azt követő, Death Angellel közös turné hozta meg, és én is ekkor kötöttem szoros, a mai napig tartó barátságot Nick Melissourgosszal és zenekarával. Azóta hol kicsit death metalosabban, hol vegytiszta thrash metalt nyomatva, de hozzák a megszokott hangzást és minőséget, bár számomra a Dead Again szintjét egyik azóta megjelent cuccuk sem érte el.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4127

goatess_cDoom metal, feltétel nélküli Black Sabbath/Ozzy-imádat és Chritus, azaz Christian Linderson (ex-Saint Vitus, Count Raven, Terra Firma). A kulcsszavak tehát most is ugyanazok, mint nemrég a Lord Vicar esetében, ezúttal azonban mások a társak és kissé eltérő a muzsika is – bár ez utóbbi azért erősen relatív, pláne, hogy a Vicar legutóbbi lemezén pont igazított kicsit az irányvonalon, kevésbé morózusan, kissé tán változatosabban, helyenként szellősebben fogalmazván. Attól ők még egyértelműen a tradicionális doom felkent papjai maradtak, míg a 2009-ben alakult (és 2012-ig a szörnyűséges Weekend Beast néven működő) Goatess sokkal inkább egyfajta stoner/doom-keveréket tol, némileg kreatívabban és kötöttségektől mentesen – igaz, jelen esetben jóval terjengősebben is, hisz a kettes lemez nyolc dala nem kevesebb, mint hatvannégy percen át kúszik, mászik, terjengőzik hallójáratainkban.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4805

bigbigtrain_cAmikor a szigetországi Big Big Train friss anyaggal jelentkezik, kizárt, hogy a fanatikus progrock-rajongók ne legyenek előre libabőrösek az örömteli hír hallatán. Aki eddig is figyelemmel kísérte munkásságukat, bizonyára megfigyelte már, hogy ennél a zenekarnál nemigen tapasztalhattunk eddig csalódásokat és mélypontokat. A kezdetek óta minőségi muzsikát játszanak, ami nyilván el is várható olyan zenészektől, mint például az ex-Spock's Beard-ös Nick D'Virgilio vagy éppen az Angliában kultikussá vált new wave/pop/prog XTC gitárosaként is ismert Dave Gregory.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5781
devildriver_trustTeljesen döbbenetes, de jövőre már tizenöt éves lesz a Dez Fafara által vezetett Devildriver, mely zenekar az indulásuktól kezdve stabil pontot jelent a durvább zenék világában. Igaz, ez a stabilitás megingott, amikor a csapatból két alapember távozott 2014-ben (Jeff Kendrick gitáros, és John Boecklin, aki egy igazi vadállat és egyéni dobos). Nyilván lehet hasonló(an játszó) zenészekkel pótolni a hiányt, de félő volt, hogy a Devildriver védjegyszerű gyalu-jellege a múlt ködébe fog veszni. Meglehet, hogy a Coal Chamber akkori újjáéledése segített a két zenekartag döntésében, mivel két évre Fafara fel is függesztett mindenféle devildriveres tevékenységet.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 6302

kvelertak_cEgy ideje egyesek már fanyalognak a három gitár – ének – dob – basszus felállással a stílusokat (black metal, stoner, klasszikus heavy metal, punk rock) bátran – és tegyük hozzá: tudatosan, egyszersmind okosan – vegyítő, elképesztő intezitású koncerteket adó norvég Kvelertak kapcsán. A 2013-ban megjelent, Meir című második anyaguk kapcsán már sok helyről megkapták a kritikát, hogy a debütalbum vonalát vitték tovább szinte egy az egyben. Ezt maguk a srácok is nyíltan bevallották különböző interjúkban: a második lemezzel gyakorlatilag csúcsra járatták a bemutatkozó anyagon kialakított sajátos elegyet. Na, most ehhez képest a harmadik nagylemez – amely általában nagyon sok zenekarnál vízválasztó is egyben – keretében megtörtént az első radikális irányváltás a norvég hatos részéről.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5365

grandmagus_cA Grand Magus táborának egy részével ellentétben nekem nem volt különösebb bajom azzal, hogy a Spiritual Beggarsből is ismert JB vezette csapat a doomos vonal felől fokozatosan elkezdett közelíteni a hagyományos heavy metal felé. Az átalakulás szerintem a legutóbbi Triumph And Powerrel lett teljes, a két évvel ezelőtti albummal a zenekar végleg megérkezett egy olyan csapásvonalra, ahol már tényleg bárkinek sokkal inkább a klasszikus Manowar ugrik be róluk, mintsem a Black Sabbath és követői. Mivel JB kiváló dalszerző, és telerakta a 2014-es albumot nagyszerű témákkal, ki tudtam egyezni ezzel, hiszen a mai Manowart már sajnos zeneileg sem lehet igazán komolyan venni, emellett a Grand Magus ráadásul imázsban is mentes az összes ostoba, vérciki sallangtól, ami miatt Joey DeMaióékat az ember nem szívesen vállalja fel.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5809

tremonti_dustNem hiszem, hogy sokat kellene magyaráznom, kicsoda Mark Tremonti, és milyen szólólemezeket készített a Creed meg az Alter Bridge mellett. Mivel az Alter Bridge-nek talán a legnagyobb rajongója vagyok a stábon belül, természetesen Tremonti szólólemezeit is nagyon vártam az elmúlt években. Ádámunkkal ellentétben baromira szerettem az első Tremonti-albumot, és azóta is rendszeresen hallgatom. Amiképp a második Cauterize-ot is, amelynek Dust címmel idén jelent meg a kvázi folytatása. A tavalyi albummal egy időben vette fel Mark a számokat, tehát döbbenetes különbséget ne várjon senki, de arra korábban ígéretet kaptunk, hogy nem B-oldalas töltelékek kerültek fel a Dustra. Nyilván anyagi okai voltak, hogy két éven belül jelenjen meg ez a szebb időkben dupla formátumot érdemlő dalcsokor, így jelentős minőségbeli különbséget nem hiszem, hogy bárki feltételezett volna, aki kedveli Tremonti zenei világát.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5506

candlemass_cLéteznek bizonyos megfejthetetlen rejtélyek a színtéren. Számomra ezek egyike a Candlemass nagy dérrel-dúrral beharangozott lemezstopja volt pár évvel ezelőtt, miközben a kultikus-klasszikus svéd doomsterek a koncertezéssel például bevallottan nem akarnak felhagyni. Értem én, hogy drága albumot készíteni, amit aztán senki sem vesz meg, de a zenekar olyan csúcsformát hozott az utolsó három, Robert Lowe által felénekelt lemezen, ami alapján elég komoly veszteségként éltem volna meg, ha nem születik több dal e márkanév alatt. És végül természetesen Leif Edling sem bírta ki, szóval annyira azért nem lepne meg, ha ezt a friss, négyszámos EP-t előbb-utóbb teljes album is követné. Óvatos nyilatkozatok mindenesetre már most is akadnak...

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 12756

rhcp_cMéltósággal öregedni. Több helyen is olvastam, hogy a Red Hot Chili Peppers mostanság éppen ezzel foglalatoskodik. De mégis, mi a jó francot jelent ez a sokat emlegetett „méltósággal öregedés"? Az én értelmezésemben valami olyasmit, hogy akárhányszáz éves is vagy, lelkileg megmaradsz fiatalnak, és legalább legbelül, ahol senki sem lát, kitartasz az eredeti elképzeléseid és elveid mellett. És ha így nézzük, akkor bizony méltósággal öregszik Robert Plant, az Iron Maiden, de minden állatsága ellenére még a jó Ozzy is. Vagy a fiatalabbak közül mondjuk a Soundgarden meg az Alice In Chains. De a Red Hot Chili Peppers pont nem. A Chili ugyanis az utolsó két lemeze alapján már nem öreg, hanem halott.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 8296

volbeat_cA Volbeat név mára olyan szintű globális branddé vált, hogy nyugodt szívvel mellőzöm e helyen a dán zenekar bemutatását – annál is inkább, mert a Seal The Deal & Let's Boogie címmel ellátott friss sorlemez sem árul zsákbamacskát, és tökéletesen illeszkedik az eddigi sorba. A (most már újra) négyes mégsem állóvízben bazsevál, sőt, a történések körülöttük néha akkora hullámokat vetnek, ami magukat a főhősöket is meglepheti. Keményen alapoztak rá, az Outlaw Gentlemen & Shady Ladies album képében pedig a tökéletes talpalávalót is leszállították hozzá, hogy mára elmondhassuk: a Volbeat a hasonló kaliberű európai produkciók számára bevehetetlennek hitt amerikai piacon is befutott.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 9688

vektor_cHosszú évtizedek óta mondogatják, hogy a rockzenében nincs új a nap alatt: minden riffet és dallamot eljátszottak, minden hangot lefogtak és minden dalt megírtak már a műfaj megszületése óta. Bár van benne némi igazság, ezen álláspont egyértelműen túlzó, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy időről időre felbukkannak olyan csapatok, amelyek hangzása merőben szokatlan, új és teljességgel egyedi. Hogy csak a legismertebb példákat említsem, ilyen volt a maga idejében a Faith No More és a System Of A Down, vagy hogy a maistreamen kívülre is nézzünk, a Meshuggah is. Rajtuk kívül pedig ott vannak azok a kisebb zenekarok, amelyek valamely rétegműfaj határait igyekeznek kitágítani, és az adott struktúrán belül valami izgalmasat alkotni. Utóbbi csoportba tartozik az amerikai Vektor is.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 5479

tiles_cHa valakinek mondanak még valamit azok a nevek, hogy Terry Brown és Hugh Syme, akkor talán már nem is szükséges megemlíteni azon kanadai zenekar nevét, akiknek munkássága szorosan kapcsolódik e két úriemberhez. A kevésbé tájékozottaknak, illetve a Geddy Lee hangszínétől fejvesztve-sikoltozva menekülőknek azért áruljuk el, hogy a Rushról van szó, akiknek pályafutása részben Brown produceri munkájának és Syme nem kevésbé feledhetetlen dizájnjainak köszönhetően is tart ott, ahol. Az 1992-ben, Detroitban alapított Tilest az utóbbi időkben szintén a szárnyai alá vette a két legendás fószer, és persze azt se illik elfelejteni, hogy a kezdő lökést és támogatást az akkor még lelkes Gene Simmonstól kapták meg a michigani srácok.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4064

0203treatcÚgy emlékszem, mintha tegnap lett volna: egy Göteborghoz tartozó parányi sziget, Hönö kikötőjében bóklászva, az egyik jellegzetesen puritán raktárépületben leledző ócskásnál kincset érő, ritkaságszámba menő bakelitek és kazetták gyűjteményébe botlottam. Köztük volt a Treat Dreamhunter albuma is, amit két nappal később az egyik Göteborg-menti outletben CD-n is sikerült beszereznem. Bakancslistás cucc volt, szóval el lehet képzelni azt a kisfiús örömöt, ami akkor hatalmába kerített. Természetesen széthallgattam ezt az 1987-es anyagot, és a mai napig ugyanolyan definitív skandináv AOR lemeznek tartom, mint például a Skagarack albumait, vagy az első Alien-művet. Ebből kifolyólag talán nem meglepő, hogy meglehetős elégedettséggel konstatáltam, amikor 2010-ben hírek érkeztek a stockholmi brigád reaktiválódásáról, illetve arról, hogy majd' két évtized elteltével újra lemezkészítésre adták a fejüket.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 7641

sixxam_cSokan kiakadtak rajta, kívülről nézve mennyire hidegen, érzelemmentesen fejezte be pályafutását a Mötley Crüe, de én őszintén szólva semmi meglepőt nem találok ebben. Elég egyértelmű, hogy a csapat zenei egységként valamikor a '90-es években – szerintem nagyjából a '94-es album bukása után – gellert kapott, és mielőtt előjönnél nekem a New Tattoo-val vagy főleg a Saints Of Los Angelesszel, fusd végig, ki volt Nikki Sixx fő szerzőtársa ezeken az albumokon. Bingo, az a James Michael, akivel aztán a basszer összehozta a Sixx: A.M.-et is... Ez egy olyan helyzet, amit nem kell magyarázni: elég nyilvánvaló, hogy Nikki ma már Jamesszel – meg persze a formációt trióvá kiegészítő DJ Ashbával – akar együtt írni és játszani, nem pedig Vince Neillel, Tommy Lee-vel és Mick Marsszal. Az ügy tiszta, a másik sztori lezárult, és senki sem tagadja, hogy a Crüe-nél a nosztalgiapatronokat leszámítva lemerültek az elemek. Hol itt a gond? Miért lenne jobb, ha azt hazudnák, hogy imádják egymást, és a legjobb barátok? Ha olvastad a The Dirt könyvet, beláthatod: ilyen übersúlyos, feloldhatatlan konfliktusokkal és tragédiákkal tarkított harmincakárhány év után semmi csoda nincs benne, ha soha többé nem akarnak találkozni egymással.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 6905

darkfunerall_cA Dark Funeraltól senki sem veheti el azt a dicsőséget, hogy ott volt a skandináv black metal (az úgynevezett második hullám) alapköveinek lerakásakor, a The Secrets Of The Black Arts album képében pedig a maguk klasszikusával is hozzájárultak az akkori kép teljességéhez. A Marduk mellett a Lord Ahriman művésznéven tevékenykedő Mikael Svanberg gitáros vezette stockholmiak a feketefém első vonalának másik olyan őskövületei, akik ma is nagyjából a húsz évvel ezelőtti játékszabályok szerint szervezik életüket és munkásságukat. Bizonyos mértékű reputációjuk jelenleg is adott, ez azonban sokkal inkább a dicső múltból, mint a jelenkor nagyságából táplálkozik.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4293

tedpoley_cHosszasan lehetne vitázni azon, mennyi értelme van az olyan típusú lemezeknek, mint a Beyond The Fade. Miről is van szó? Adott egy kultikus hang a dallamos zenék hőskorából, akinek a Frontiers gyakorlatilag száz százalékban a segge alá tolt egy albumnyi dalt, amelyek ráadásul szemérmetlenül a hallgatók nosztalgiájára építenek, majd elhangzott egy sor nagyívű nyilatkozat arról, milyen hatalmas csoda készült, aztán hadd szóljon. Úgymond művészi szempontokról nyilvánvalóan nem is lehet szó ilyen esetekben, viszont korántsem biztos, hogy rossz lesz a végeredmény.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 15875

gojira_c1 vagy 10. E két pontszám híven tükrözi, milyen elvárásaim voltak az új Gojira-lemezzel kapcsolatosan. Egyik kedvenc csapatom a L' Enfant Sauvage-on megmutatta, hogy technikás extrém metal ide vagy oda, nem hajlandók pályájukat egyetlen stílusra korlátozni, filozófiájukat tekintve inkább állnak közelebb a fiatal, de rugalmas facsemetéhez, mintsem az öreg, de merev fához. Épp ezért szinte adta magát, hogy a következő lemez kétesélyes lesz: visszanyúlnak a vad gyermek előtti időszakba, hogy készítsenek egy From Mars To Sirius II-t vagy egy The Link Revisitedet, és akkor nem érdekel az egész, kuka, vagy mutatnak valami olyat, amit tőlük még nem hallottunk. Valami újat, de úgy, hogy közben megőrzik a védjegyükké vált súlyt. A Magma pontosan utóbbi számomra.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 4050

lordvicar_cSaint Vitus, Count Raven, Reverend Bizarre – megannyi legendás név a doom metal éjsötéten bugyborékoló mélyéről. Oké, Chritust, azaz Christian Lindersont lehet chritizálni azért, mert hogy a Saint Vitusnak pont a leggyengébb lemezén, a C.O.D.-n danolt, de hát az ottani mélyrepülés azért kevéssé az ő hibája volt, sokkal inkább a nem túl erős daloké. Chritus attól még egy hamisítatlan doom-ikon, mint ahogy úgyszintén az a Bizarr Tiszteletes egykori gitárosa, Peter Vicar is, aki ebben a csapatban először Peter Inverted néven, később polgári nevén, Kimi Kärkiként szerepelt. Hamisítatlan ortodox doom orgiát kapunk hát, gondolhatjuk rögvest – és ez még akkor is igaz lesz, ha hozzátesszük, hogy a Gates Of Flesh a Lord Vicar eddigi legrövidebb (az ő esetükben már-már röhejesen rövid, 41 perces), leginkább lényegretörő és legkönnyebben befogadható munkája. Igaz, cserébe talán a legváltozatosabb is.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 9802

deathangel_cOlyan elsöprő thrash-gránáttal indul az új Death Angel, hogy az ember jóformán levegőt sem kap: a The Moth gyakorlatilag mindent egyesít magában, amitől olyannyira szeretni lehet ezt a zenekart. Akikre ma már nem annyira áll a régi meghatározás, miszerint „filippínó unokatesók zenekara", hiszen az alapfelállást ma már csak Mark Osegueda énekes és Rob Cavestany gitáros képviseli, de ha őszinték vagyunk, a 2000-es évek reunionje idején csatlakozott Ted Aguilart nyugodtan tekinthetjük ma már ugyanolyan betonbiztos oszlopnak, mint őket, és a két nem-ázsiai arc, Will Carroll dobos és Damien Sisson basszer is hét éve gyűri már az ipart a mag mellett. A nyitószám pedig tényleg annyira bika, hogy tulajdonképpen első hallásra, helyből megadtam magam a zenekarnak. Egyszerre thrash és irgalmatlanul fogós, agyba ülő sláger ez, ahol már a második körben üvöltöd Markkal a refrént, egyszerűen perfekt darab.

Részletek
Kategória: CD kritika
Találatok: 6485

hatebreed_cSokan talán már nem emlékeznek rá, de amikor annak idején, tizenegynéhány éve a Hatebreed elkezdett komoly névvé válni a színtéren, először rájuk, illetve pár hozzájuk hasonló megközelítéssel dolgozó bandára – például a brit Stampin' Groundra – használták a szaksajtóban előszeretettel a metalcore kifejezést (sőt, egyesek még slayercore-ozni sem átallottak, és ismerjük el, valahol ez is helytálló volt). Ma már persze mást értünk ezen a stílusmegjelölésen, és kicsit valahol sajnálom is ezt: Jamey Jastáék tényleg mindig is félúton jártak a két irányzat között, és ezen a mezsgyén igazából soha nem is találtak legyőzőre. A recept azóta sem változott, és mivel tökéletesen kitalált dologról beszélünk, azon bandák közé sorolom őket, akiktől nem is várok frissítést. Motörhead-effektus, mondhatnánk.